2016. június 6., hétfő

A félmaraton az egy bakfitty

Június első hétvégéjén elmentem egy teljesítménytúrára, az eddig számomra ismeretlen Baranyai-dombságon zajló Török-vár 30-ra. Ez a vidék valahogy teljesen kiesett a látókörünkből (azaz a Mecsek Turistatérképéről), pedig a Szederkény-Pécsvárad közötti helyek ámulatba ejtő kincseket rejtenek. Az útvonal a legfontosabbakat alighanem érintette, a témában kiváló tájékozódást nyújt az e célra létrehozott honlap. A kis dombságnak nehéz megküzdenie az öreg hegység szomszédjával, a Mecsekkel, de most nem csak a térképemre került fel a Baranyai-dombság, hanem ez az egyik legjobb túra volt, amin valaha részt vettem.

7.30-kor rajtoltam Kátolyból, a faluban egy idős bácsi leszólított, hogy hova megyek, hova megy ez a sok ember, csak nem föl a hegyre?! Mire én: ha van hegy, gondolom, arra is megyünk (gondolom, a Török-várra gondolt a bácsi). De hát akkora a sár, ilyenkor otthon kell maradni! Én meg csak vigyorogtam, hogy szép az idő, csicseregnek a madarak, a levegő ugyan párás, de most még így reggel egészen kellemes.


A reggeli illatokat meghatározzák a mezők, virágok, tehenek

A pincesornál volt az első ellenőrzőpont, a korábbi túrabeszámolókban azt olvastam, itt szokott lenni nagy eszem-iszom, ehhez azonban még túl korán volt mindenkinek. Én gyorsan haladtam tovább. Követtem az itiner javasolta kitérőt a Templom-forráshoz, majdnem bele is csúsztam az árokba, és majdnem összemartak a szúnyogok.


A Máriakéménd határában álló kegytemplom egy csoda. A kevéske sarat előzőleg leradírozta a fű a cipőmről, úgy léptem be a falak közé. Nagyon szép, egyszerű templom. A pontőrök a bejáratnál üldögéltek, két idősebb hölgy, kérdezték, EGYEDÜL?! Utána még sokszor megkaptam a kérdést, és valóban, rajtam kívül szinte mindenki csapattal, vagy túratárssal járta az utat. Gabi azonban sérülés miatt kihagyta ezt a túrát, amit utólag, a körülmények ismeretében különösen jól tett.




Arra is rájöttem, hogy szeretek így menni, kötetlenül. Egy csapat túrázó egyik tagja később ajánlgatta, hogy csatlakozzak, de nem tettem.

Itt még azt hittem, hogy ez a sárhelyzet később javulni fog
Az idő igencsak kimelegedett, amikor felmásztam a Lankás-forrásra, majd a Török-vár romaira, ahonnan szép volt a kilátás. A levirágzott repceföldeken pipacsok vették át a hatalmat, a vörös virágok sokáig szegélyezték az utat, én meg folyton megálltam fotózni.






Kilátás a Török-"várból"

Pontőrök a Török-vár kaptatója előtt
Sehol sem vétettem el az utat, ahol bizonytalan voltam, vagy messziről láttam, hogy a népek tanakodnak, inkább megnéztem a GPS-t, elolvastam az itinert. Szerintem jól jelzett, egyértelmű útvonalon haladtunk, de sokan eltévedtek a Katolebergi-képoszlop után (is). Igazi különlegesség, ilyet még nem láttam, mialatt a pontőrök pecsételtek, én körbejártam, lefotóztam. Ötven évig feküdt az erődben, elhagyatva. 2015-ben újították fel.




Erdős szakaszokat követően ismét szántóföldön vitt az út. Az agyagos, ragacsos talaj húzta a cipőm, de a beázást elkerültem. Aztán dörögni kezdett az ég... A felhők egyre híztak, fehér habokból fekete rettenetté váltak, a szél megmozdult, a nap végül eltűnt, mire elhagytuk Liptód utolsó házát. Folyamatosan nézegettem hátra, mikor látom meg a vízfüggönyt, mert akkor villámgyorsan kell előkapni a hátizsákból a poncsó esőkabátot. Ez nem annyira egyszerű, amikor szíjakat kell kicsatolni, és a túrabotokat sem akarom feltétlenül elhajítani.


Ezt a kellemes erdei szakaszt ösvényre dőlt fák, susnyás előzte meg

Embermagas csalánnövények társaságában



A bal oldali srácot hívta a természet, a másik épp lefelé néz, úgyhogy azt az őzet kb. csak én láttam (az alaktól nem messze, jobbra egy elmosódó folt). Ja igen, és a háttérben: viharfelhők




Titkon reméltem, hogy valami ilyesmi képet tudok majd lőni, más kérdés, hogy az árát meg kell fizetni

Ennél a jelzőkőnél is sokan elvétették az irányt

Liptód



Élénkül az a kontraszt



A Lókúti-pihenő után jött szembe egy túracsapat, főleg gyerekek, pár felnőtt. Én éppen félreálltam, hogy elővegyem az esőkabátot, mert megéreztem az első cseppeket. Egy férfi mondja: nem fog az kelleni! Mire én: de, már tegnap is átéltem ugyanezt, itt az eső. Á, nem lesz semmi! Nem, persze, viszlát. Fél perc sem telt bele, zuhogott.
Két sráccal egy agyagos szántóföldön haladtunk végig, kb. 10 másodpercig tartott, amíg átázott a cipőm, zoknim, a túranadrág térdtől lefelé. Csúszkálva, "sífutva" érkeztünk meg Marázára. Egy présház verandáján két terepfutó támasztotta a falat, integettünk az esőfüggönyön át. A falun áthaladtunk, megleltük a kápolnát, benne a pontőrrel. Az eső enyhült, de a levegő lehűlt, elég volt pár percet időzni, hogy fázni kezdjek. A kaptató azonban hamar megoldotta.



Olyan szakasz következett, ahol sűrű szalagozással jelölték az utat, rendes turistaút itt nem vezetett. A búzatáblában ez így nézett ki:




Mivel nem volt rendes jelzett út, át kellett vágni a szántóföldeken is. Egy többször eltévedt terepfutó kérdezte tőlem, biztos arra kell-e menni, de addigra már láttam a lengedező szalagokat a szemközti bokrokon.


Be voltam csomagolva, de részben hiába. Az esőkabát szerintem még a hátán is saras volt
Rendes út híján a susnyás is nagyobb volt, de az igazi útakadályra senki sem készült fel. Egy fás-bokros területen egyszer csak elénk tárult ez a látvány:



Na, ilyet még a partján összeverődő többi túrázó, a legöregebbek se láttak! Mentünk a terepfutók után, ők valahol föntebb átkeltek rajta.

video

Az egyik túratárs esőköpeny alá rejtett arcában felismertem egy hölgyet, aki örvendezett nekem (caminós zarándoktárs), együtt keltünk át a zubogó sárfolyón, ami jobbára ott folyt, ahol éppen a szalagok jelölték volna az utat.

A behajló ágnál keltünk át



A sárfolyó az erdő után is kísérte az utunkat egy darabig


Ahhoz képest, hogy a túra elején még szinte kényeskedve, balerinalépésekkel közelíti meg az ember az utat elzáró, mély pocsolyákat, sártengert, mostanra ez már meg se kottyan. Ennél jobban nem fog átázni a cipő, a zoknim sem fog hangosabban cuppogni, a hátralévő 6-8 km-t meg kibírom, ha vízhólyag keletkezik is. Közben Gabi írt sms-t, hogy mikor jövök, mert aszerint teszi sütőbe a kacsát... Még eltelt némi idő, mire alkalmasak voltak a körülmények, hogy felhívjam.



Az utolsó km-ek ismét szántóföldeken, búzatáblák mentén haladtak, nem győztem megörökíteni, olyan szép volt, körben a Mecsek hegyei, délről a Szársomlyó is feltűnt.






A Kátoly előtti ereszkedő azért még kitett magáért, az igazi, ragacsos, cuppogó sár szegélytől szegélyig  kegyetlen volt, de a túrabotok meggyorsították az átkelést. Berobogtunk Kátolyba, ahol átvettük a kitűzőt, a szervezők meg nem győzték kenni a szendvicseket, egyszerre olyan sokan lettünk a polgármesteri hivatalban.



Jól szervezett, jól ellátott túra a Török-vár 30/20/10, a pontőrök barátságosak, az útvonal jól jelzett, szépen karbantartott, még a búzatáblába is vágtak ösvényt, egyszóval köszönet a szervezőknek! Gabi pedig várt otthon sült kacsával, sörrel!



A túra aligha lett volna ennyire mozgalmas és emlékezetes, ha nem esik előtte egy hétig, és persze aznap...


Update: kb. egy órán keresztül puceváltam az esőkabátot, a túrabotokat és a cipőt. A botokról és a cipőtalpról olyan agyagot szedtem le, amivel kerámiázni lehetne...