2007. október 31., szerda

Rpg.hu találkozó

Sosem szerepjátékoztam, na jó, kétszer, de az nem volt az igazi, és nem is tetszett meg a dolog. És nem, nem mesélem el, mert már sokakat traktáltam az amúgy tényleg érdektelen kis sztorival.

Úgyhogy nem a szerepjáték kedvéért megyek, hanem mert ha minden jól megy, Levinnel kis szerkesztői kupaktanácsot tartunk, meg aztán Brutit is meg kell találnom két sör közt a képregény forgatókönyvben talált bug miatt, és lesz még egy csomó ismerős - elvileg.

Emellett beszerző körutat is tartok, ha lesz pénzem a túracipő megvásárlása után (nem lesz). Mert ma láttam, hogy megjelent az Erato. De mindenek előtt egy John Howe albumot kell szereznem, aztán jöhet még egy Poszthumán döntés. Nem tudom, lesznek-e kint más kiadók, így pl. a Galaktika, mert tőlük is kinéztem magamnak pár kiadványt. A kezem meg már a bilibe ér, úgyhogy ki is veszem gyorsan.

Irritál a tévé

Gondolom, nem vagyok vele egyedül. Van vagy 30 csatorna, abból kb. 5-öt nézek, ebből 4 sportcsatorna (viszont ha box megy, meg foci, vagy póker*, rendszerint átkapcsolok), a hokin meg az amerikai focin kellemesen elálmosodom, és néha el is alszom. Újabban nézem a teniszt, de ha nem ismert ember játszik épp, akkor az sem érdekel túl sokáig.

Ha reklámblokk van, soha, de soha nem nézem végig. Vagy átkapcsolok, vagy kimegyek vacsiért a konyhába (lehet, így hízik egy csomó ember?). Másra nem jó. A reklámoktól falra mászom. Azok aztán tényleg a tévénézés legalja, Győzikével meg Mónikával, meg az emberi méltóságra fittyet hányó valóságsókkal együtt.
Én nem tudom, hol, hogyan képzik a hazai reklámszakembereket, de valami nagyon hibádzik a szakmával.
A fene gondolná, hogy még vannak emberek, akiket meggyőz X. mosóporreklám, amiben agyonmanipulált felvételen osztottképernyővel bemutatják, hogy ugyanazon ruha és ugyanazon kéztartás esetén is ott marad/eltávolítják a foltot, a más mosópor/a reklámozott mosópor függvényében. Vagy mikor valaki azért szeret hajat festeni, mert "olyan könnyű".

Azokat meg különösen utálom, mikor fiatalok szerepelnek a reklámban, és előadják, hogy húúú, de menő ez a szelet csoki(!), gyere bulizz velünk, mert ettől tökre feldobódunk! Mi van abban a Kinderben, pálinka?

Hihetetlen, olyan szinten nézik hülyének a fiatalokat meg a háziasszonyokat, hogy az már fáj.

Betiltanám az összes mosópor, tisztítószer (Tisztitusz, ó máj gád, hű micsoda ötlet, Cézár és Kleopátra lába alatt felmossa padlót), vitamin és gyógyszer- és joghurtreklámokat (Drágám, már megint fáj a fejed/gyomrod/torkod? A barátnőm ajánlotta, hogy...). Az autóreklámok maradhatnak, azok egész jópofák, és általában klassz zenét is választanak hozzá.

A híreket is utálom, a királyi tévén azért, mert valahogy az egész szörnyen hosszzzzúúúúra nyúlik, a kereskedelmiken meg azért, mert szenzációhajhász, és napokig lovagolnak egy-egy bulvársajtó által kiszipolyozott témán. Ráadásul még sosem hallottam, hogy egy bűncselekmény helyes minősítését el tudták volna mondani, még attól a riporternőtől sem, aki egyébként felettem végzett a jogi egyetemen... (Mivel szakmába vág, ez engem idegesít, gondolom, az orvosokat meg a kórházsorozatok; az meg főleg, hogy sokszor úgy tűnik, jaj, szegény vádlott, ő nem csinált semmit, az csak puszta véletlen, hogy ő bíróság elé került és elítélik).
A TV2 féle hírekben rászoktak arra is, hogy mikor van egy snitt, és abban szerepel egy ember, akkor az alámondott szöveg így hangzik: "látják, ő az, a .... elnöke", majd rögtön interjú, a feje alá kiírják a nevét. Nem, nem látom, hogy ő az, nem, nem nézem a bevágást, amin épp: "amint látják, így néz ki a leomlott híd, és az autók a folyóba estek".
A Mokkát is utálom. Milyen már, hogy Jakupcsek élő adásban, telefonon interjút készít egy nővel, akinek pár napja megölték a 18 éves lányát, és a köszönés után megkérdi tőle: "Hogy érzi most magát?" Ezért aztán tényleg fel kellett hívni.
Azt sem értem, miért kell időnként szerencsétlen nyugdíjasokat meghívni a műsorba, akikre együttérző bociszemekkel néz a Claudia, de egy idő után azon gondolkodik, vajon hogy szóljon közbe, mert a bácsi csak beszél, beszél, beszél (Léda tojásainál tartunk), de még ott nem, konkrétan miért is ül ő a stúdióban?
Ja, és ne. Ne mutassák már be havonta a felvételt, amin valaki halálos balesetet szenved. Nem azért, mert nem bírja gyomorral a nép. A műsorszerkesztők nem gondolnak arra az anyára/testvérre/stb. hozzátartozóra, aki fél évvel később a híreket nézi gyanútlanul, és egyszerre váratlanul hopp, jé, ott a fiam/párom/stb. hozzátartozóm, amint éppen belemennek és meghal. Azurákék ennyire nem találnak témát a Naplóban sem, mint hogy a halott férfi párját a balesetet okozó ember házához kísérik kamerákkal, miközben a szerencsétlen nő síró szemekkel azt mondja a kamerába, hogy azt akarom, kérjen bocsánatot. De majd biztos kijön ország-világ elé az illető.

Sorozatok és sztárműsorok. Áu. Mintha kevesebb lenne ugyan a brazil szappanopera délután, vagy csak én nem vagyok még otthon, viszont ötkor általában valamelyik színvonalas kibeszélősó megy mindkét fő kereskedelmi adón (amiben fogatlan szegényemberek/alacsony IQ szintű, már-már földönkívülinek tűnő egyének egymás alázásával vannak elfoglalva. No comment.) Meg aztán ott vannak még a B kategóriás német krimik meg 30 évvel ez előtti amerikai rendőrsorozatok, a béna varázslós fentezi szarokról nem is beszélve.
Sorozatból marad a Dr. Ház (bár attól meg hipochonder leszek), meg a Jericho (attól meg rosszat álmodtam), amiket megnézek.
A híreket követő sztárműsoroktól herótom van. Méghogy sztárok. Ki a francot érdekel, most éppen kit csalt meg a nemtudomki Miss Műmellplasztika, ki ejtette le a telefonját/vett egy kutyát/megtanult lovagolni/kit fotóz le X. férfimagazin (ilyenkor jönnek a mellek premier plánba, aztán meg az elsötétítés by ORTT).

Kabaré(nak csúfolt) műsorok. Lehet, hogy nincs humorérzékem, és ezért utálom annyira a Sas féle Mikroszkóp Színpadot. Egy ideje nem nézem a Gálvölgyi-showt, egyszerűen fárasztó; ahogy a női ruhákban, kisminkelve parádézó irigymirigyek sem kötnek le.

Filmek. Hm... Hát, izé. Nagyon ritkán, ha olyat adnak, amit moziban annó elmulasztottam, és amit még nem vetítettek le az utóbbi 3 évben ötször, egye fene, megnézem. Főleg, ha woof szembesít hiányosságaimmal, hogy te még nem láttad a...?

Állatos csatorna, természetfilmek. David Attenborough-n kívül semmit nem érdemes nézni. Steve - Isten nyugosztalja - ezredik krokodilkínzása, az amerikai állatmentők (azaz sintérek) napi melója, az amúgy tök cuki, de tök egyforma rókamanguszták élete baromira hidegen hagy egy idő után.

Van hat féle Discovery csatornánk. Ebből egy mindig valami - természetesen megoldatlanul maradó - ufológiával kapcsolatos műsort sugároz, a másikon pezsgőfürdőt vesz a műsorvezető-traveller valahol a Bahamákon, a harmadikon fekete-fehérben lövik egymást a szovjetek meg a németek valahol a ruszki fronton, a negyediken éppen beharangoznak valami FBI-os sorozatgyilkosos-erőszakolós műsort, az ötödiken éppen bebizonyítják, hogy a kacsa hápogása nem visszhangzik, a hatodikat már meg sem nézem. (Lehet, hogy nincs is, na mindegy. Valamelyik Discoveryn viszont van egy műsor How its made? címmel, de sose tudom mikor, pedig az tényleg mókás, amit láttam belőle, tök jó volt).

Egyszer egy barátném megjegyezte, hogy én csak olyan együtteseket hallgatok, akik már feloszlottak, meg olyan énekeseket, akik már meghaltak. Belegondoltam, hogy igaza van, úgyhogy a zenecsatornákról bővebben szólnom nem érdemes.

Emlékszem, mikor még nem kötötték be a tévét kb. tavaly ilyenkor, tök jól elvoltam esténként, ugyanis olvastam. Ezt kéne most is. Úgyis vettem egy tök jó művészeti könyvet, azt fogom a sok shit helyett nézegetni. Meg hallgatni a holt énekeseket, feloszlott bandákat rajzolás meg festés közben. Az egészhez csak az kell, hogy az emberben tudatosuljon: ha már ennyire utálom a műsort, és nincs más, mi a francért nézem? Ugyanúgy kikapcsol egy jó könyv. Szóval ez itt a tanmese helye.



*Mikor megtanítottak pókerezni, elhatároztam, hogy na most majd nézem a közvetítéseket, hátha okulok belőle. Korda Gyuri percekig suttog. Majd' elalszom - sportcsatornáról van szó -, hát nem beleordított a mikrofonba, hogy "ÓLL IN!!!!!!"

2007. október 28., vasárnap

Ahmed, The Dead Terrorist

Ezen - másodjára nézve is - sírva röhögtem, na.

Azon meg nem csodálkoznék, ha a pasi ellen dzsihádot hirdetnének :D


(mergencnek kösz a linket)

2007. október 24., szerda

Olvasmányok

Vészesen sok pénzt kéne költenem könyvekre. Kezdve mondjuk a Joanne Harris összessel. Most éppen az Urak és Játékosok van terítéken, és csak csupa jót tudnék róla mondani: iszonyatosan jó karakterek és infócsepegtetés, folytonosan fenntartott feszültség. Ugyanígy voltam a Csokoládéval (a film is jó, de aki olvasta a könyvet, az úgy érezheti, kiherélt, hiányos történetet kapott, ami csak a felszínt kapargatja).

Beagle novelláskötetét (Tükörbirodalmak) nem szereztem még be, valamelyik nap már majdnem leemeltem a polcról, aztán egy leárazott művészettörténeti könyvet vettem meg.

El kéne kezdenem Steven Erikson regényfolyamát is, bár van egy sanda gyanúm, hogy nem fog tetszeni. Legalábbis Martin után elég nehéz bármilyen "hard" fantasyt kézbe venni.

Aztán ott vannak még a honi SF újabb kiadványai, Hackett A Poszthumán döntése és László Zoltán Keringés c. regénye. Hackettől még nem olvastam semmit, kivéve egy régi Cherubion antológiában az Én, a halhatatlant. Arra emlékszem, hogy több, abban szereplő rémes novellához képest jó volt, csak zavart, hogy úgy szétszabdalták a kötetben. László Zolitól a Nagatét kezdtem el olvasni, de nem tetszett, pedig az alapötlet, a leírások jók voltak erőteljes képekkel, azonban a könyv 1/4-edének elolvasása után sem éreztem úgy, hogy bármelyik szereplő sorsa érdekelne, egyszerűen nem fogott meg (a női szereplő ábrázolását meg egészen gyengének tartottam). Mégis úgy vagyok mindkét szerzővel, hogy nem az első regényük, a kiadók felé is pozitív előítéletem van (nem egy szerkesztetlen elsőváltozatot kap a pénzéért cserébe az ember), ugyanakkor e két regény fokmérője lehet a jelenlegi SF szintjének. Ennyi erővel persze olvashatnám Kasztovszky GRIN-jét, de a könyvről látott pozitív hangvételű kritikák annyira semmilyenek voltak, hogy nem érzek rá késztetést, hogy megvegyem.

A környezetemben asszem rajtam kívül szinte már mindenki olvasta a Csodaidőket. Legutóbb nem láttam belőle a könyvesboltban, és egyelőre megpróbálom valakitől kölcsönkérni. Rorimack ritkán méltat egy hazai SF könyvet (igaz, a Nagate kapcsán is így volt), és másoktól is csupa jót hallottam róla, csak nehogy úgy járjak, hogy a nagy elvárások után majd nem tetszik. (Arra pedig különösen kíváncsi leszek, miként végződik, valóban egyszerűen abbamarad-e a cselekmény?)

Hamarosan megjelenik a DV Erato novelláskötete is, onsai két írását már ismerem belőle; a könyvnek ott a helye a virtuális bevásárlókosaramban.

Woof kapott egy dedikált példányt - de ezt már emlegettem - a Tinta Klub Pirakadatra várva c. novelláskötetéből, egyszer belekukkantottam, háááááát, elég vegyesnek tűnt, de majd megnézem azt is közelebbről.

2007. október 22., hétfő

Sziklakert


Orfű közelében, 2007. október 21.

Hely a térképen

Európa közepén áll Magyarország, Budapest
Máshol még azt sem tudják, hogy nem ugyanaz mint Bukarest
Az ország neve nem látszik, a városok apró pontok
Ujjam alatt elférnek a hegyek, apró foltok
Szülőföldem holdfényben, árnyékba öltözve vár
Mint a vándormadár délen, a gép remegve leszáll.

Ez az ország - rémálom ébren
Ez az ország - kisérleti nyúl
Ez az ország - gyöngy egy pohár vérben
Ez az ország - a szívem elszorul
Ez az ország - lenyilazott szarvas
Ez az ország - széttaposott kert
Ez az ország - a múltban sem olvas
Ez az ország - zöldre, vörösre vert
Ez az ország - hazugok temploma
Ez az ország - vasalt, véres csizmák
Ez az ország - tolvajok aranya
Ez az ország - temetők és kocsmák

Magyarország - alvó lány öle
Magyarország - viharok asszonya
Magyarország - két folyó gyermeke
Magyarország - anyám szép mosolya
Magyarország - friss hó a sárban
Magyarország - mulatság dalokkal
Magyarország - álom puha ágyon
Magyarország - pincék borokkal
Magyarország - farkasok prédája
Magyarország - nagy idők árvája
Magyarország - márciusi ország
Magyarország - majomország
Magyarország - temetetlen
Magyarország - szeretetlen
Magyarország - szerethetetlen
Magyarország - feledhetetlen
Magyarország - csavargók börtöne
Magyarország - Európa köldöke
Magyarország - ne legyen Balkán
Magyarország - megáll a talpán


Hobo Blues Band Tábortűz mellett c. albumáról.

S. Sárdi Margit hozzászólásához

"A szempontrendszer nem homályos, csak nem egzakt. Művészeti alkotások esetén ez nem lehet másként. Az iskolában tanult elemzési módokat ajánlom figyelembe." [Írja a tanárnő itt. Mármint szs-nek - meg úgy mindenkinek -, a ZsP-díj jelentésével kapcsolatban.]


Ezzel csak az a gondom, hogy a középiskolában (de már általánosban is), ha valaki olyan dolgozatot adott volna be műelemzés címén, amilyen értékelést kaptunk a Zsoldos-díj odaítélésekor egy-egy mű kapcsán, nem érdemelt volna túlságosan jó jegyet...

2007. október 21., vasárnap

2007. október 19., péntek

2007. október 15., hétfő

Sóhaj

Jaj, de nagyon nagy szüksége volna most a hazai SF irodalomnak egy Zsoldos Péterre!

2007. október 14., vasárnap

Öböl

Szüleim jó darabig nem merték elmondani, de már hónapok (pontosabban a pesti kiállítás) óta nem találják az Öböl című akvarellem. Mialatt behordtuk a képeket a Szellemlovasba, és egy pillanatig nem figyeltünk, valaki felkapta a kocsi mellől a képet.


Furcsa kinyilvánítása ez a tetszésnek.

Első bejegyzés

Nos, én is áttértem Onsaihoz hasonlóan, egy másik blogszolgáltatóhoz... Tudtam én már az elején, hogy free-kezdetű dolgokkal ne kezdjen az ember a freemailes tapasztalatok után. (Kicsit sokszor tartják karban, és iszonyú lassú szegény.)

Onsai, tudom, tudom, fekete háttér... de tök gáz sablonok voltak ezen kívül, és ha néha fotókat meg festményeket teszek közzé, akkor jobb a sötét, semleges háttér. Semmi gót beütés nem vezérelt. Különben meg, mintha egyre több SF/F oldal lenne világos :D

Szóval mostantól itt folytatom a naplózást.