2007. november 29., csütörtök

Ólomerdő fanart

Csilla regénye nyomot hagyott bennem: több kép is lebeg lelki szemeim előtt, amit szeretnék egyszer megfesteni. Volt ugyan már egy gyenge próbálkozásom Firene-vel, aki meg akar vakulni, megnézheti a deviantarton. (Direkt nem linkelek, és valóban, a legkevésbé sem vagyok vele elégedett, bár az is igaz, első szárnypróbálgatásaim egyike volt Painterben.)

Most itt egy másik, és alighanem neki futok majd még egyszer (vagy kétszer), mert ez volt az egyik legkedvesebb jelenetem a könyvben.



2007. november 26., hétfő

Három év mérlege

A mai nappal kiléptem a Delta Műhelyből.

Három évig voltam tag, gyakorlatilag a megalakulásától fogva. Ezalatt rengeteget tanultam az írásról, különösen az első fél évben, mikor Hanna feladatokat írt ki, és még jutott ideje ellenőrizni, véleményezni.
Ebben az időszakban - talán túlságosan is tömény mennyiségben - jutottunk hozzá az írástechnikai anyagokhoz. Utóbbiak hatására volt egy időszak, hogy leblokkoltam, azon járt az eszem, vajon milyen hibákat vétek írás közben, amit a NAGY OSC szerint jobb elkerülni?
De utólag belátom, ez is a tanulási folyamat része, szükségem volt rá, hogy megtanuljam helyén kezelni az írás szakmai részét, hogy a szabály nem minden: ha már ismerem, felrúghatom; eltérhetek az általánostól, ha van rá okom.

Persze ezt kimondani nagyon egyszerű, jól megvalósítani már annál nehezebb.

A műhelyben kitartást is tanultam, de legfőképpen azt, hogy a kis fércműveim nem váltják meg a világot, és hogy milyen sok fokozat létezik az első vázlat és a befejezett szöveg között. Talán ez utóbbi nem is létezik, csak egy pont, amin túl már azt mondja az ember, eddig jutottam, többre nem vagyok képes, mindent elmondtam, amit és ahogy bírtam.
Ma már azt is tudom, ettől még nem lesz jó valami, és helyesebb egy-egy írást pihentetni, jobb időkre eltenni, hogy friss, tanultabb fővel vegye elő az ember, amikor már tényleg meg tudja írni azt, amit addig talán csak sejtett.

Ez azt is jelenti, hogy türelemmel kell viseltetni, miközben mindenki csak úgy ontja magából a jobbnál jobb(?) novellákat, míg én sorra hagyom ki a pályázatokat, újak írása helyett korábbi novellákat dolgozgatok át akár másfél éven keresztül. Három év alatt kb. tíz-tizenkét novellát írtam, amik általában megjárták a műhelyt. Ebből mindössze eggyel vagyok igazán elégedett; nincs azok között, amelyek megjelentek.

A műhely mások elfogadásáról is szólt, egyrészt arról, hogy mennyire különböznek a vélemények, ami valakinek tetszik, a másiknak nem; és idővel megtanultam értékelni, felismerni mások munkáiban a jót.

Megtanultam fogadni a kritikát.

Az írás mellett emberi oldala is volt ennek a három évnek. Szerencsésnek tartom magam, mert olyan emberekkel ismerkedhettem meg, akiknek hasonló az érdeklődése az enyémhez; hosszabb-rövidebb ideig tartó barátságok is kialakultak, és talán életre szóló is. Szerencsésnek tartom magam, mert sokat tanulhattam az emberi természetről, irigységről és törtetésről, arról, hogy mindig voltak, vannak és lesznek, akiknek legfőképp az számít, hogy mielőbb megjelenjenek.

Miért is hagyom el a műhelyt, hiszen oly sokat adott?

Tavasz óta érett bennem az elhatározás, több okból is.
Zavart, hogy a levlista gyakran leült, nagyon úgy tűnt, halódik az egész. A régi tagok egy része egyszerűen nem fejlődött, sokan nem küldtek be semmit, sem kritikát, sem novellát. Aztán bevezettük, amit a scriptóriumokban is: havi feladatot kell teljesíteni, aki nem vesz részt benne, repül.
Megírogattam a magam kis kritikáit, miközben úgy éreztem, újra és újra ugyanazokat a hibákat rovom fel. Megint túl sok lett a rossz írás, miközben folyton nógatni kellett az új tagokat, hogy ugyan olvassák már el az írástechnikai anyagokat, essenek túl a keresztségen.

Ráuntam az efféle "veszekedésekre", ráadásul alig volt időm új novellát írni, miközben a régiek is ott "porosodtak" a vinyón, átírásra várva... A műhely többé nem jelentette az ihlet és kedv forrását, napi rutinná - a levelesláda ellenőrzésévé - vált. Olykor persze mentek elmés viták valamely írással (ritkán rpg-vel) kapcsolatosan, de érdemit a saját írói fejlődésem - és mondhatni "művészi világlátás" - szempontjából egyre kevéssé adott.

Azért nem léptem ki már akkor, mert többeket nagyon kedveltem (ez a mai napig így van). Ráadásul jött az írókörös honlap ötlete, meg a havi feladat kiírás, amiben Hanna - idő híján - nem folyt bele igazán. Leginkább onsai tartotta egyben a csapatot, és talán több segítséget is adhattam volna neki ebben. Nyár végére aztán jött a nagy pofára esés, mikor egyesek szemesültek a kirúgás tényével, és addigra a honlap is kezdett alakulni. A műhely új erőre kapott, ősszel pedig hirtelen megugrott a létszám.

A nyár vége azonban mást is hozott: Levin önszántából elvállalta a regényem szerkesztését, amit gyakorlatilag az elejétől fogva újraírok. Novellaírásra még annyira sem jut időm és kedvem, mint korábban, a regényre akartam koncentrálni. Mi maradt? Kritika írás mások novelláira, meg néha egy-egy ismertető (amiket inkább az rpg.hu-ra akartam elküldeni), meg veszekedés az értetlenebbjével, mit tart a műhely belső kritikának. Kezdtem eltávolodni az egésztől, amihez talán az is hozzájárult, hogy a legutóbbi műhelyes találkozóra nem tudtam elmenni.

Fél gőzzel már nem akartam csinálni, főleg, hogy többet vett el, mint amennyit kaptam.

Úgy érzem, a három év alatt műhelyen kívül is megteremtődtek azok a csatornák, amelyek révén véleményeket kérhetek - adott esetben autentikusabbat, szigorúbbat, pontosabbat a műhelyes kritikáknál -, és amelyeken keresztül engem is megtalál, aki akar.

Talán ez is az írói fejlődés(?) egy szakasza, hogy most új utak keresésére van szükségem, vagy csak pusztán amiatt alakult így, mert mostanság tudatosan kezdem magam kivonni a netes fórumokból és közösségekből.

Végeredményben megérte a Delta Műhely tagja lenni, sőt azt hiszem, jókor voltam jó helyen, és ennél többet nem kívánhatnék.

Megint nagyobb a füstje, mint a lángja

Ahogy nézem, amekkora hévvel beléptek emberek, nekidurálva magukat, fülön ragadva az Avana korábbi tagságát, elnökségét, hogy na most aztán reformálunk, mi lett az eredmény?

Azon kívül, hogy Odo-t felkérték zsűritagnak, gyakorlatilag semmi lényeges változás nem történt.

De mivel csak partvonalról bekiabálónak érzem magam - és ezt most már nem is bánom -, a jövőben több szót nem is vesztegetek a Zsoldos-díjra. Igazából csak azt bánom, hogy nyár végén megírtam azt a bizonyos szabályzatot, amit a külföldön jól működő Hugo-díj mintájára készítettünk. Ez lesz a javaslatom jövőre is, meg azután is, meg azután is... Ejgen, nagyon bízom a reformokban. Az Avana elnökségének bőven megindokoltuk, miért. Válasz nem jött rá.

Ja, és ne, ne mondja senki, hogy az itthoni szekértáborozósdi, klikkesedések miatt egy széleskörű, szavazáson+értékelésen nyugvó rendszer nem működne.*
Mert 1. mindig, minden korban, minden alkotóközösségben, bármekkora is az, megvoltak az ellentétek, és ez a jövőben is így lesz, és amúgy is, szerintem ez nem csak magyar sajátosság (aki nem hiszi, járjon utána mondjuk Hemingway Vándorünnep c. regényében),
2. éppen hogy van hazai példa is arra, hogy működik egy pusztán szavazáson alapuló díjazás. Tessék megkérdezni Rorimackot a képregényes Alfabéta-díjról.

Anélkül, hogy mindenféle buta összeesküvés-elméletet gyártanék, nyilvánvalóan vannak páran, akiknek ez a mostani rendszer tök jól megfelel.

Szóval szerintem meg lehetett volna próbálni, legalább kísérletképpen. A rendszer folyamatában évről évre finomítható; és lassan, lassan talán feloldott volna bizonyos ellentéteket is.



*A zsűrizés elvetésével - akár puszta, drasztikus létszámemeléssel - ki lehetett volna fogni a szelet a hangoskodók vitorlájából, és mindenféle honlapok kritikusait, kiadók szerkesztőit, és legfőképpen írókat lehetett volna bevonni az értékelésbe. Megugrott volna a regényekre adott visszajelzések száma, ami ma hiánycikk; és bár semmi sem garancia semmire, én pl. sokkal jobban örülnék egy olyan díjnak, amiről tudom, hogy nem öt-hat, megkérdőjelezhető hozzáértéssel bíró ember ítélte oda, hanem a szoros értelemben vett szakma.
(És még egyszer nem fejtem ki, mi bajom a jelenlegi ún. bírálatokkal.)

2007. november 24., szombat

El Camino

Vannak dolgok az ember életében, amiről tudja, hogy akkor és ott jelentősége van, és minden úgy történik, ahogyan annak kell. Amikor racionális érvek helyett a megérzései vezetik, mégis megnyugvással tölti el a tudat, jól döntött, jól választott.

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer terveim közt szerepel majd az El Camino. Az emberek általában azért járják végig, mert keresnek valamit. Spiritualitást. Istent. Önmagukat és helyüket a világban. Fura, de nem inogtam meg hitemben, miközben semmiféle egyházhoz nem tartozom; kiegyensúlyozott vagyok, soha még ennyire nem voltam az. Nincs elhúzódó alkotói válságom, ahogy a munkámban is jóval több kisebb siker ér, mint rossz élmény. Mégis, úgy érzem, itt és most jött el az idő, a lehetőség, hogy - woof oldalán - megtegyem az utat Santiago de Compostelába (és onnan további 100 km-t Fisterrába, az óceánig).

Főnökeim engedélyezték a hosszú, másfél hónapos szabadságot jövő nyáron, úgyhogy kezdődhetnek az igazi előkészületek: még hiányzó túraholmik beszerzése, az út megtervezése pontról pontra... és természetesen spórolni, spórolni, spórolni.

Nem lesz könnyű, ráadásul semmiféle edzésmódszer nincs, ami felkészítené a szervezetet az ilyen jellegű megerőltetésre. Minden fejben fog eldőlni.

Túrára fel!

2007. november 23., péntek

Nosztalgia

Egész héten olyan randa novemberi szutyok idő volt, úgyhogy nyári, Mecsekben készült képekkel vigasztalódom.




2007. november 22., csütörtök

Szerkesztés No.1

Levin mániákusan kigyomlálta a névelőket a készülő regény szövegéből, ami azért is jó, mert nagy részüktől én is meg akartam szabadulni, azonban eddig nem tudtam, hogyan. Csupán 1-2 helyen nem értettem egyet, azokról még győzködnie kell.

Ma feltette nekem a kérdést, ki az ideális olvasóm, kinek szánom a regényt?
Én meg arra gondoltam, vajon olvas-e egyáltalán valaki? Na jó, persze, akadnak, akadnak, de ez tényleg nem könnyű kérdés, kinek ír az ember? Az elég önző és álszerény kijelentés volna, hogy "hát, magának". Ráadásul hazugság is. Az mind hazudik, aki ezt mondja. Tuti.

Sértődés

Kár, hogy mindig, mikor jön valami átkozott kis szpem az iwiw-en, rendszerint már törölték a regisztrációt, ezért nem tudok neki szépeket visszaírni. Pedig néha jól esne.

Amúgy akartam írni egy bejegyzést az gaz kritikákrul, meg a csoportkonform klassz érzéséről, meg összeesküvés elméletekről, de lusta voltam megszerkeszteni. Meg felesleges is erről oldalakat regélni, úgyis mindenkinek megvan a maga véleménye, én meg nem szemetelem teli a netet a magaméval, hogy a blogom nem létező látogatottságát növeljem.

Még valami eszembe jutott. Mivel a kritikát nem esik oly nehezemre jól fogadni, ugyanez vonatkozik a kritikám kritikájára is. Ugyebár.

2007. november 21., szerda

2007. november 19., hétfő

Mindenki magából indul ki

Vannak emberek, akik betegesen hazudoznak, és ha nem is kerülnek arra a szintre, hogy elhiggyék a saját hazugságaikat, nem tudják elképzelni, hogy valaki más esetleg igazat mond.

Aktatologatók egymás közt

Hétfő. Iroda. 14.45 körül.

"Én: áááááááááááááááááááááááááááá
áááááááááááááááááááááááááááááááá
áááááááááááááááááááááááááááááááááá
áááááááááááááááááááááááááááááááá
Bruti: Mondd: áááá.
Én: bbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbb
bbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbb
bbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbb
bbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbb
bbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbb
:nyenye:
Bruti: Kicsit chtulhoid a hörgésed.
Nem gondolod, hogy időpontot kéne kérned Dr. Lovecrafttól? :P
Én: arrrrrrrrrrrrrgggggggggggggggggggggggggggg
ggggggggggggggggggggggggggggggggggggggg
hhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhh
:kifullad a há betűben:
Bruti: Nagyszerű dal. Ön megnyerte az Innsmouthi Hörgmetál Fesztivál áldozati arayszobrocskáját, amit az oltáron fekve átvehet.ű
-ű."

2007. november 18., vasárnap

Beharangozó a Tv2-n

"Jean-Claude Van Damme ezúttal egy érzelmek nélküli gyilkológépet alakít..."

Hmm. Ezúttal?

2007. november 16., péntek

Helyzet- és időjárásjelentés

Szörnyű hosszú hetem volt, öt napos továbbképzés Balatonlellén, előadásokat hallgatni délelőtt, délután fárasztóbb, mint az ember gondolná. Ugyanennyi időre nélkülöztem a netet, és most kivételesen hiányzott is: a rosszra forduló idő miatt már nem lehetett a szabadban tölteni a vacsoráig felszabaduló időt. Helyette kártyáztunk, megtanították úgy hatunknak a "mocsarat"; észre se vettük, úgy elröpült három óra a játékkal.

Egyszer elmentünk biliárdozni, bár én ahhoz kétbalkezes vagyok. Úgyhogy inkább kattingattam.



Lellén egy szem hó sem esett, a túlpartról sodorta a szél a hópihéket, a Balaton vize meg olyan haragos volt, akár egy viharos tenger. Ekkor még szép volt az idő:



Mindeközben a Mecsek felöltötte legszebb téli ruháját.


2007. november 8., csütörtök

Írókörös honlap - ötletelések

Onsai "mesterkedéseinek" köszönhetően előbb nem hivatalos blogja, majd nem hivatalos honlapja lett a Delta Műhelynek.

A design sokat változott, főleg, hogy most először készítettem honlapot (na nem a technikai részét, mert ahhoz nem értek), másrészt bedobtam a műhelybe az egyes változatokat. Ott aztán mindenki mást mondott, ami az egyiknek tetszett, a másiknak nem, és egy idő után Onsai is, én is beláttam, hogy nincs értelme mindig mindenki véleményét kikérni, mivel olyat úgysem tudok produkálni, ami egyöntetű tetszést aratna.

A legelején úgy gondoltam, mindenképpen sötét tónusú, de semmiképpen nem dark hangulatú honlapot szeretnék, lehetőleg régi könyvekkel, meg a jelenlegi tagok fényképeivel.



Aztán persze gondolni kellett arra, hogy novellákat, hosszabb írástechnikai cikkeket is teszünk fel, ezért valami olyan semleges háttérre volt szükség, amin könnyebb olvasni a szöveget. Ennél már nagyon utáltam a könyveket, mert nem éreztem úgy, hogy megfelelő hátteret ad, hiába veszek vissza a telítettségből, hiába mosom el az éles kontúrokat.


Bár az eredeti koncepció az volt, hogy az egyes panelek kézírással kerüljenek fel, ahogy a Delta Műhely felirat is, próbálkoztam egy ilyen - "gépelt", még mindig sötét hátterű - megoldással:


Ez nekem hiába tetszett nagyon, a többségnek nem jött be, viszont a könyvekhez nem akartam visszatérni, így lett egy ilyen művészieskedő-szecessziós változat is:


Ez azonban túl fantasy-s, és a tagok közül többen írunk scifit, vagy olyat, ami se nem SF, se nem F, már csak ezért sem lett volna jó. Mi lett belőle? Hát persze, hogy azok a hülye könyvek!



Ez is eléggé megosztotta a közvéleményt, de a könyvektől megint besokalltam (szerencsére Onsai is), és elvetve a fekete hátteret meg a barnás könyveket, készítettem a következőt:



Aztán egyre alábbhagyott a lelkesedésem, míg végre kiderült számomra, mi nyomja Onsai lelkét: mindenképpen semlegesebb, barnás hátteret szeretett volna, mivel azt elvileg könnyebben lehet olvasni, kevésbé bántja a szemet, amellett szent meggyőződése, hogy majd' minden F-vel kapcsolatos honlap nagyon sötét hátterű, fekete (amiben azért van igazság). Így készült egy barnás változat is (egyébként ez tetszett még nekem):



A figura és a fejléc azonban szintén fantasy-s hangulatú, ami nem képviseli egységesen a műhely egészét, és egyébként is elegem volt már a sok változatból. Eleget téve Onsai barnás kérésének, az eredeti, kézírásos elképzelésnek, elkészült egy utolsó változat, amit már be sem küldtem a műhelybe, mivel nem láttam értelmét. ( :D) Onsainak tetszett, Hanna nem vétózta meg, úgyhogy lett, amilyen lett:


Persze van még mit alakítani rajta, nem is kevés, de szépen lassan minden a helyére kerül.


2007. november 7., szerda

2007. november 6., kedd

Becsüld meg magad!

Az emberek jó része - természetesen - nem lát börtönt* életében, még a bírák, ügyészek közül sem mindenki. Az átlagembertől pedig nem egyszer hallani: minek költeni azokra a mocskos gazemberekre, ne az én pénzemből fizessék a gyilkosok, tolvajok napi ellátását (átlag napi 5000 Ft/fogvatartott), akik kedvükre tespednek tévét nézve a cellájukban, míg a tisztességes népek gürcölnek a betevőért, és - az elítéltekkel ellentétben - korántsem biztos, hogy minden napra jut meleg éltel az asztalra...

A Budapesti Fegyház és Börtönbe, a "Gyűjtőbe" szerveztek szakmai kirándulást a Pécsi Egyetemen, páran fiatal kollégák becsatlakoztunk az ügyészségről.
Amint belépünk a kapun, az intézmény szigorú rendszabályai természetesen ránk is vonatkoznak: nem viheted be a mobilod, a fémtárgyakat ki kell tenned az asztalra, mikor átmész az érzékelős kapun; kísérettel mész mindenhová, előtted, mögötted zsiliprendszerrel zárják, nyitják a vasrácsos kapukat. Még örülsz is, hogy van valami közted és az elítéltek közt. Általában. Mert akik itt csücsülnek, többségében "nehéz fiúk".

A bv nem állatkert, de azért látni őket, kezükben felmosó meg vödör; mások a gyengélkedő előtt várakoznak; fütyülnek, mikor észrevesznek minket, lányokat - némelyik közel tíz éve hűsöl -, míg az őrök be nem zavarják őket a cellákba.

Az épület siralmas állapotban van, 1894 óta áll. Eredetileg is annak szánták, ami ma is, de jóval kevesebb létszámmal. Alig néhány négyzetméteren 3-4 ember is összezsúfolódik, és hiába a tévé, hiába a meleg étel, meg a fürdés, meg bármi, öt-hat-hét-tíz évre össze vagy zárva másokkal, akiket adott esetben utálsz. Nincs magánéleted. Havonta egyszer egy órát beszélhetsz a kintiekkel, már ha van kivel. Meg ha a rabkeresményed engedi, telefonálhatsz.

Megérdemlik, de a tévét én ugyan nem sajnálom tőlük.

Az egyik szárny teljesen üres, alkalmatlan elítéltek fogvatartására. Felújításra nincs pénz, mostanság filmeket forgatnak benne; tavaly, '56 apropója miatt is, már időpontokat kellett adnia a bv intézetnek, hogy melyik stáb mikor jöhet.
A falon egy vörös csík fut végig szemmagasságban.
- A Painkiller című film díszletéhez tartozik - mondja idegenvezetőnk, az intézet egyik jogvégzett tisztje. - A forgatócsoportok kifestenek egy-egy cellát, attól függ, milyen színre van szükségük. Ez a mi kis filmgyárunk.

A filmgyáron túl a komplexum egyetlen, 21. századi részlegét csupán hétfőnként használják az ország különböző intézményeiből érkező és tovább szállítandó elítéltek gyűjtésére, biztonságos átadására. A hét többi napján kikapcsolják a fűtést.

A több méter magas, szögesdróttal megfejelt kerítésen belül van az IMEI, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet is. A vezetője szerint jogellenesen, hiszen nem börtönről, hanem kórházról van szó. Kik a betegek? A száraz jogi meghatározás helyett prózában: elmeháborodottak, akik megöltek (vagy megpróbáltak megölni) másokat, és ha egyébként normálisak volnának, szabadságvesztést kapnának.

A kapu itt is zsilipes megoldású, az egyes körleteket zárják; a szürkés rabruhát barna egyenholmi váltja, az őrök kékjét pedig fehérszínű nővérhacukák. Az intézmény vezetője hosszúra nyúlóan ecseteli az intézmény nehéz helyzetét (arra van csak pénz, hogy évente egyszer kifessenek; 100 férőhelyre 311 beteg jut; az épület eredetileg nem kórháznak épült, a cellákból fehér csempés, többágyas, zsúfolt kórtermek lettek).

A körletekben aztán áprodott cigarettafüst és öregszag fogad. Ahogy érzékelik jelenlétünket, mind több, dülöngélő ember-kísértet bújik elő a kórtermek mélyéről. Tiszta tekintetet nem igen látni, megbámulnak minket, mialatt lopva belesünk a kórtermekbe.
- ... játékokat vesz a takarításért kapott keresményéből, a látogatóknak örömmel mutogatja őket - mondja az intézménvezető, de az említett beteggel nem találkozunk.
Sokuk idős már, akad, aki 17 éve van bent. Akit gyógyultnak ítélnek, elhagyja az épületet, de nem mindenkit vár vissza a család, ha egyáltalán él valakije.
Kifelé menet látom, ahogy a nővér elnyomja a cigarettáját a pultnál, melyen a dohányzást tiltó tábla függ.

***

Becsüld meg magad, becsüld meg, hogy kint vagy.



*Köznyelvi értelemben használva. Ha a szakmai kifejezést nézem, akkor ez a "középsúlyos" szabadságvesztés büntetés végrehajtási fokozat.

2007. november 4., vasárnap

Írjá jobbat!

"Tudod, ez olyan, hogy a rántottát akkor is véleményezhetem, ha nem szoktam tojást rakni."


- geistwald, Könyvtáros Testvér blogján

Rpg.hu találkozó - élménybeszámolóféleség

Az elmúlt két napban nagyon jól éreztem magam, mégha engem vajmi kevéssé érint az ilyen-olyan rpg verseny, mivel sosem szerepjátékoztam, és nem is fogok már bele. Mint általában mindenütt, a jó társaság a lényeg!

Szombaton nyitáskor ott tobzódtunk wooffal, nem tudtuk pontosan, hova kell menni, egy átkelőhelyen megláttunk néhány geek-forma figurát, gondosan meg is álltunk tőlük öt méter távolságra, és őket követve megleltük a tett színhelyét (egy kommunikációs fősuli az Őrsön).

Nem voltak valami sokan, igaz, az érkezők jó részét rögtön elnyelte az a két terem, ahol a versenyek folytak, mi meg inkább átmentünk a kiadók standjaihoz és a büféhez, ahol a családias létszámnak hála mindig volt ülőhely. Beszereztünk egy dedikált Howe albumot (nagyon, nagyon szépséges, színvonalas kiadvány!!!!)

Összefutottunk Wyquinnel, Kávéfőzővel, Armanddal, Orastesszel, Attilával, Freelancerrel, akit csak a névtáblájáról tudtam, kicsoda; elGabor is ott volt, aztán később befutott Levin, Herbie, megismertem mg-b-t, és tök jót dumáltunk (végre valaki, aki nem dícsérte a Harry Pottert!)

Aztán Levin kitalálta, hogy ugorjunk át az IKEÁ-ba ebédelni. Természetesen eltévedtünk az áruházban, mire megtaláltuk a kajáldát, ahol ezren voltak, és kifelé menet is elvesztünk az illatosítók, kerti székek, konyhaszekrények és plüss vízilovak kavalkádjában. (Másnap nem is mentünk oda enni.)

Mire visszaértünk, Csilla is megérkezett, a DV standjánál Jónás Zsolt dedikálta a regényét, aztán naaaagy dumcsizás kerekedett a büfé előtti asztaloknál, mivel befutott tapsi, Red, Enkara, és Juhász Viktor is, akivel kiveséztük az írói válság kezelésének módjait, de nem jutottunk megoldásra.

A beszélgetéssel elszaladt az idő, 5-kor átvonultunk Attila előadására, ami meglepő módon még számomra is érdekes volt és érthető, amellett humoros is; Stöki előadása is tetszett a számítógépes rpg-kről, amikkel szintén sosem fogok játszani (hihihi), aztán átvonultunk valamennyien egy másik előadóterembe, ahol fél órás, halálosan unalmas bemutatót láthattunk a Mass Effect nevű új rpg játékról, mjad kiosztották a versenyek díjait (az egyik kupát a fene tudja milyen kategóriában elvitte a belterj.hu Brutiék révén), aztán V É G R E elkezdőtött a tombolahúzás, Bepe pedig nem úszta meg, hogy egy kis beszédet is mondjon.

Woof vett 11 db tombolát (eredetileg 10-et, de mivel Levinnel fegyverkezési versenybe kezdtek, még plussz egyet be kellett szerezni). De ahogy néztem, nem csak mi táraztunk be, a környékünkön többen is szépen kipakolták a cédulákat. Úgy az ötödik húzásra meglepetésszerűen nyertünk egy gengszteres társasjátékot (aminek csak német leírása van, úgyhogy netről tölthetünk le játékleítást) meg pár szelet lottócsokit, mert az sose árt. (Nyami!!) Ekkor még Levinék nem néztek ránk ferdén, csak azután, hogy hamarosan ismét nyertünk - egy nyomozós társasjátékot meg egy könyvcsomagot -, aztán mikor nem sokkal később harmadjára is akadt nyerő szelvényünk, Attila megjegyezte, hogy ez már neki is gyanús. Mivel ismét egy nyomozós játékot nyertünk, woof visszaadta Bepének, sorsolja ki újra, nekünk már van, köszönjük, a rakás lottócsoki egy részét meg elosztogattuk.

Volt még egy jó poén a tombolahúzás végén: az utolsó nyeremény egy társasjáték volt (mi más:D), meg egy rpg.hu szülinapi torta.
- Na, ezt se mossa le rólunk senki - mondta Bepe, mikor kihúzta a nyerő számot -, zöld 666!
A srác, aki kiment a tortáért, szót kért, és amellett, hogy a sütit a köz részére felajánlotta, megjegyezte, hogy ezt az egyetlen szelvényt vásárolta mindössze...

A tombola után akadt egy srác, aki először el akarta cserélni a gengszteres játékunkat valami honfoglalósra, aztán a kis könyvnyereményes szatyrába belenézve mondta, hogy az Estvért nem adja (mire én: az nem is kell, én rajzoltam a borítót, van otthon tiszteletpéldány), illetve a Battletech regényeket sem cserélné el (mire woof: az sem kellene, mert azt meg ő fordította); végül rásóztunk egy Jordant, mi meg megtartottuk a Goldenlane és McCaffrey könyveket. (Gondoltam, ha meg sosem venném ezeket, most belekukkanthatok.)

A többiek ezután elmentek sörözni, mi meg haza aludni, mert hulla fáradtak voltunk (köszönhetően a pénteki, egész napos túraboltozásnak is).

Vasárnap reggel ismét beértünk nyitásra, megnéztük az artos kiállítást, beszélgettünk kicsit Kirával, aztán a nap folyamán megismertük Hartmann Krisztiánt (akitől egyszer tuti veszünk egy klassz maszkot), futólag láttam a Boros-Szikszai párost, meg Pozsgay Gyulát is. Amúgy vasárnap is inkább a standoknál, büfénél ücsörögtem, woof időnként ránézett a battletech-esekre, én meg a Tinta Klub novelláskötetét olvasgattam, vagy Yardainnal, Hannával, Attilával dumáltam; aztán Sziklai Istvánnal Herbiet győzküdtük, miért jó Martint olvasni, de nem jártunk sok sikerrel.

Levinnel futólag sikerült megbeszélni a regényem elejét, a hét melója lesz átdolgozni, de már nagyon várom.

Sajnos kora délután el kellett búcsúzni a csapattól, mivel jönni kellett haza, az út meg mégis csak három óra hossza. (Hümm, Levin nem írt, úgyhogy a tombola fődíját - egy Xboxot - úgy tűnik, az előzetes ígéretek ellenére mégsem mi vittük el...)

Egyszóval: remekül éreztem magam, legközelebb is ott a helyem! Bepééknek hatalmas köszönet és elismerés jár a gördülékeny szervezésért!