2008. december 30., kedd

Szilveszterre ideális

A PEZSGŐEJTŐERNYŐ!

Év végi számvetést nem írok, mert 1) elfelejtettem napközben, 2) most már nincs időm 3) nincs kedvem.

Addig is, boldog, közelgő új évet!

2008. december 29., hétfő

Postaládák

Hosszú idő után frissítettem a Postaládablogot, ezúttal hazai ládákról készült fotókkal (akadhatnak köztük ismerősek a korábbi blogspotos linkről). A felhívás még most is él, fotózzatok postaládát, és küldjétek el nekem. Ne felejtsétek el megírni, melyik városban (országban) készült a kép.

2008. december 28., vasárnap

Decemberi ez+az, ami főleg a Karácsonyra szorítkozik

Csak most észleltem, hogy nem lehetett nagyobb méretben megtekinteni az egy bejegyzéssel lentebb látható, mutiba készült képet. Javítva!

***

Megvolt a Karácsony, mely mostanra a degesz, a punnyadás, és a fél évre előre pótolt alvásmennyiség szinonimájává kezd válni, ennek ellenére már látom holnap reggeli sanyarú sorsom. Nyertem két rikipartit, egymás után, ami azért a majd minden kiránduláson, talikon rendszeresen kártyázó családomat ismerve, khm, igen szép eredmény. Fotóztam tiszai hajókat, melyek szép lassan rohadnak a parthoz kötve, magyar zászlóstul, fémhulladékostul (hogy nem hordták még szét?) együtt. Hiába, a Tisza Királynője név kötelez.



Előzetes egy közelgő bejegyzésből

***

Amúgy elég antiszociális voltam, nem írtam karácsonyi üdvözlő sms-eket (igaz, idén már elég keveset kaptam, talán mert tavaly sem vettem a fáradságot), és csak egyre válaszoltam. Azaz kettőre. Pedig terveztem, hogy írok kör e-mailt, keresek a neten szép karácsonyi képet is, vagy valami, de aztán fotóztam inkább magam. Megkésve tehát, Boldog Karácsonyt!



Hipertérbe ugrik a Karácsonyfa

***

Kaptam és adtamsok ajándékot, jól eltaláltuk egymás ízlését könyvek és DVD-k terén, ami azt jelentette, hogy kölcsönösen megvettünk olyan holmikat, amik már megvoltak a másiknak. De sebaj, fő a szándék.

***

Mókás, de ikonfestésre vetemedtem, mert mint kiderült, egy barátném kedveli az effajta képeket. Legalább újra használtam a festős fiókban régóta senyvedő aranyport, illetve kicsi volt az esélye, hogy én is valami hasonlót kapjak ajándékba. Tadamm:


Kissé eltértem a bizánci eredetitől

***

Itt a végén még akartam írni olyasmikről, mint hogy meglep (valójában nem), hogy nem a DV adja ki a Nagate folytatását. Nem is tudom, mikor jelent meg utoljára a Delta Műhely sorozatban bármi, és a Képzelet mestereinek is annyi. Pedig ha valamivel, azzal talán lehetett volna rétegen kívüli olvasókat szerezni. De sebaj, van helyettük Mááágus, ami sárga és savanyú, de legalább a miénk. Még mindig írásművekkel kapcsolatos: nagyon úgy tűnik, a Galaktika novellapályázata tökéletesen komolytalan, bár ki tudja, még van pár napjuk, hogy az ígéreteknek megfelelően decemberben hirdessenek eredményt. Ha nem lesz belőle semmi, úgy kirakom ide őket, LYÓL. Mármint a novellákat. (Ez a bejegyzés úgyis hosszabb, mint a három iromány együttvéve.)

***

Megírtam a regényvázlatot, amit lehet, hogy virtuálisan összegyűrök és kidobok. Valójában még a történelmi forrásoknak sem értem a végére (igaz, nem is nagyon lehet), de ami fontos volt, az már megvan.

***

No, és most még másfél napnyi dolgozás, aztán szilveszteri készülődés következik gőzerővel. OFF

2008. december 18., csütörtök

Mutiba készült!

Még nem is mutattam a szülinapi ajándékom!


Körmendi Ágnes elé járuljatok leborulni, feleim.
És ha szeretnétek még pár csudát látni, kattintsatok ide, gyorsan! Vagy ide!

2008. december 17., szerda

A keresés eredménye

Beütöttem a gúgliba, hogy "mágikus realizmus", és... és most idézek a hetedik találatból.

"Kölcsönvéve Salman Rushdie Bényei Tamás által is elemzett regényének, Az éjfél gyermekei-nek (és egyben a Tirstram Shandy-nek) az egyik kulcsmotívumát, nyugodtan állíthatjuk, hogy Bényei Tamás "jó orrú" kritikus. A latin-amerikai és az angolszász primér és szekunder irodalomban egyaránt jártas, egzotikus témája vonzásában a népszerűsítő jellegű tudományos irodalom szakmai sekélyességét következetesen elutasító olvasó. Erősen elméleti hangoltságú, elsősorban dekonstruktív indíttatású és retorikai orientáltságú szoros olvasatainak vezérmetaforája az írás mint jelenléttől megfosztó tér. Bár a dekonstrukció felől közelít, ebben a Magyarországon mindenféleképpen úttörő munkának számító könyvében nagyon szerencsésen kerüli el egyes dekonstruktív olvasatok formabontó mutatványait (melyek legalább annyira divatosak lehetnek, mint a mágikus realista könyvek) és ezzel, ugyanúgy, mint témaválasztásával, az olvasás mágiájába és örömébe vetett hitéről is szól."

A szöveg papír alapú változatát gyömöszkélném lefelé a T. Szerző torkába, bele. Bár valószínűleg nem értené, miért.

Sci-fi szekció az Írószövetségben, ami tök jó

Mondjátok, kortárs alkotók, befogadjátok a sci-fi írókat?


***

De ahhoz, hogy el is fogadjuk őket, szépirodalmat kéne írni.

2008. december 11., csütörtök

Ugrás a sötétbe

Nagyon-nagyon lassan halad a kéziratom nem hivatalos szerkesztése, első átnézése. Idő, idő, idő, de leginkább energia, nem egyszerű minden nap odaülni és foglalkozni vele. Mert hát prioritások, meg minden. Az írás nem magányos tevékenység, és néha nem csak rajtam múlnak a dolgok.

Egy darabig ez nagyon zavart, főleg, mert már nincs egy évem a szakvizsgák kezdetéig, és jó lett volna legalább olyan szintre feltornászni a szöveget, amit már meg mernék mutatni tesztolvasóknak. Legkésőbb tavasszal. És akkor hol van még a kiadókeresés. Sem ezekre, sem más alkotói tevékenységre nem lesz időm (bár kedvem annál inkább, ha huzamosabb ideig megfeszítve kell tanulnom, megszáll az ihlet). Minimum háromnegyedéves csúszással számolhatok.
Jó pár novellát megírtam ebben az évben, köszönhetően a pályázatoknak, most is van kettő, amire terveztem összedobni valamit, de aztán jött az új regény gondolata.
Ami valójában nem új, mert már több mint fél éve foglalkoztat az ötlet, sőt, talán régebb óta; a Camino alatt pedig megérett az elhatározás, nincs értelme várni vele. Nincs értelme a másik elkészültétől függővé tenni, mert valójában nem von el akkora koncentrációt, mint azt én először hittem. Most végre elkezdtem gyűjteni az anyagokat hozzá. Mert hogy a helyszín történelmi, valóságos, és nem mindegy, mekkora hülyeségeket írok.
Nagyon szerettem volna lezárni Az otthontalant, de most úgy érzem, soha nem is lesz kész. Ráadásul kezdek kicsit elszakadni tőle, magától az ötlettől, a történettől, de még a szereplőktől is. Talán ez nem nagy baj, mert valamelyest "objektívabban" tudom őket szemlélni, ugyanakkor nem jó, ha csak az hajt egy kézirat gatyába rázása iránt, hogy "ha már ennyi energiát öltem bele, ugyan fejezzük már be".
De ha az ember egy lelki-alkotói folyamat végére ér, ami aztán csöppet sem tudatos tevékenység, akkor azt nem lehet továbbra is erőltetni. Amennyire komolyabbnak, jobbnak, de legalábbis vállalhatóbbnak éreztem Az otthontalan teljesen új cselekményét az első változathoz képest, annyival fontosabbnak, erősebbnek találom ezt a kialakulóban lévőt. Nosza, írjuk meg harmadik első regényemet. Ha ilyen egyszerű lenne.
Rengeteg kétség gyötör; Az otthontalan kéziratának szövege nem lett olyan, amilyennek szerettem volna, túlságosan vázlatosra sikerült, s woof rengeteg hibára ébresztett rá. Olyan érzés volt, mintha nem is én írtam volna. Amíg ezzel nem szembesültem, sokkal biztosabb voltam a dolgomban, úgy éreztem, élnek a szereplők, és szinte maguktól alakítják az eseményeket; a novelláimban nem akadt ennyi javítani való. Stilisztikai hibákat persze könnyen lehet javítani, favágó meló, de megoldható.
A cselekményszövés, na az már más tészta. És vajon benne van-e egyáltalán a lényeg, benne van-e az a valami, ami miatt érdemes volt megírni? Az a gond, hogy ez mindig csak a végén derül ki. Várjak megint éveket, hogy megtudjam, végül is, jó-e amit írtam, vagy nem?
Néha mindössze néhány jól megírt és megfelelő helyre került mondaton múlik. Nem tűnik soknak, pedig talán ahhoz lehetne hasonlítani, mintha át kellene ugranod egy viszonylag keskeny szakadékot. Ami azonban olyan mély, hogy nem látni az aljára. És ha hibázol...
A napokban levelet váltottam valakivel, aki nem rég szerkesztette élete első olyan kéziratát, amelyet magyar szerző írt. Legalább úgy izgul, milyen lesz a fogadtatás, mintha ő maga alkotta volna. Azt írta, van rá oka, mert fogalma sincs, jó úton indult-e el? Jók-e a megérzései és a tudatosan választott elvei? Ugrás a sötétbe. És ha valaki, én bizonyára tudom, miről beszél.
Nos, a téma félelmetesen aktuális, ráadásul az érzés mostanság nem csak írás terén kínoz.
Vajon mások is így vannak vele? Akik már túl vannak néhány regényen? Honnan tudják, jó-e, amit csinálnak? Nem, nem az olvasók visszajelzésére gondolok első sorban, hanem hogy az alkotás folyamata során ők maguk mit éreznek? Megtalálták-e az ösvényt, amit kerestek? Felismerik-e az utat? És vajon egyáltalán felteszik maguknak ezeket a kérdéseket?

2008. december 5., péntek

Lelle dióhéjban

Túlélve az újabb öt napos lellei kiképzést (értsd: szakvizsga-előkészítő fogalmazóknak), rájöttem pár dologra.


Szép a Balaton, de télen még szebb

Például van pár kakukktojás rajtam kívül a velem egyívású kollégák közt: akad, aki a fotózás iránt érez vonzódást, míg egy másik lány énekel. Ő meg is lepett minket szerda este egy kis előadással - musical dalokat hallhattunk.

Csütörtökön visszavedlettünk középiskolai osztállyá. Kihúztuk egymás nevét, és vártuk a Mikulást...


...aki be is állított a pénteki órán, kiosztott pár szaloncukrot két uniós jogeset között, majd távozott.


Kis diszkó a holtszezonban

A Mikulás-csomagozás különösen jól sikerült, mert pár mondatban jellemezni kellett az illetőt, akit kihúztunk. Óra alatt körbejárt a névsor, fel lehetett írni, ki mit kér; 500 Ft. erejéig. Akadt "spáros fogkefe+fogkrém", férfimagazin (mellé azért kijárt a virgács), sör; az egyik srác másnapossága okán B6 vitamint kapott... A lányok maradtak a hagyományosabb csokoládénál, de olyan is akadt, aki csak annyit írt, "lepj meg!".



Móló


Szóval jó hangulatban teltek az esték, még annak ellenére is, hogy a sajna nem túl jó kajától (értsd: menza legalja...) egyszerűen gyomorrontást kaptam. Voltunk bowlingozni (bár én azt most kihagytam), biliárdozni (azt meg nem tudok, úgyhogy inkább megörökítettem a többieket, amint játszanak), a punnyadós órákra gondolva pedig valaki hozott Rizikót. A kártyaklub át is nyergelt rá.

Néztünk bűnrossz Ben Stiller filmeket, vetítettem caminós képeket, s kiolvastam egy könyvet, amiről még szót fogok ejteni, máskor, másutt.

Azt hiszem, kicsit mindenkiben ott munkált a véglegesség érzése (ez volt az utolsó továbbképzés), és most azok is leültek beszélgetni egymással, akik korábban egyáltalán nem; közel harminc, egymásnak jószerivel idegen embertől persze nem is várható el, hogy mélyebben összeismerkedjenek. Barátságok azonban köttettek.

Hosszú öt nap, rövid két év volt ez, de jó.

2008. november 28., péntek

Nagy fantasy találkozó

Amiről ismét lemaradok. Sajnálom azért, mert jó lett volna találkozni egy rakás emberrel, mint mindig. Talán ha nem két és fél héttel előtte tudom meg, mi készül, és ha nem az ünnepek elé súvasztják be. Akkor, talán, felutaztam volna, mert így tulajdonképpen nulla rá az esély. Más programom van.
Na de majd a Hungarocon!
Talán.
Remélem.
Az mindenesetre üdvözítő, mármint a fantasy találkozóval kapcsolatban, hogy ennyi - hagyományosan egymással hadban álló (höhö) - honlap körül szerveződő embert szeretettel várnak. Elismerésem a szervezőknek. Nem mintha garázda megnyilvánulásokra kéne számítaniuk. (:D)

2008. november 26., szerda

Ember a tömegből

Nos, két és fél év elteltével ismét megjelenik egy novellám - ezúttal az Avana Arcképcsarnokban.
Ehelyt Hannának és woofnak tartozom köszönettel, akik nem csak átolvasták a nyers irományt, hanem fontos változtatásokat is javasoltak.
Az Ember a tömegből az Avana Egyesület pályázatára íródott, pedig őszintén szólva egyáltalán nem fogott meg a téma ("Különlegesek - a mentális vagy fizikai sérültek helyzete"). Sőt.
Aztán mégis elkezdtem gondolkozni rajta; afféle "műhelyes" feladatot láttam benne, mint pl. az Új Galaxis kiírásaiban. A különbség most az volt, hogy el is küldtem a kész novellát.
Két dolog hatott rám, az egyik, amit Spanyolországban láttam. Feltűnt, hogy milyen sok mozgás- vagy mentálisan sérültet látni az utcán. A helyiek ugyanis nem hagyják otthon a valamilyen okból hátrányt szenvedett rokonaikat, így ők is ugyanúgy részt vesznek a társadalmi érintkezésben, mindennapi életben, mint ép társaik. Ráadásul a járdán önállóan is tudnak közlekedni a kerekesszékes emberek, legalább ötven méterenként van fel- és lejárat, szemben mondjuk a hazai viszonyokkal, ahol az Unio nyomására kezdték akadálymentesíteni a középületeket. (Holott ennek elemi dolognak kellene lennie...)
A másik hatás egy fénykép, amit évekkel ezelőtt a National Geographic vándorkiállításon láttam Szegeden. Nyolc-tíz, hét év körüli, vidám gyerek volt rajta, és először nem is értettem, minek fotózták le őket a halványkék háttér előtt. Aztán egy pillanat múlva "megnyílt" a kép: némely gyereknek a fél karja, másiknak a lába hiányzott könyökből, illetve térdből lefelé. A fotó mellé helyezett tájékoztató szövegben - emlékezetem szerint - arról olvashatott a látogató, hogy a gyerekek a csernobili katasztrófát követően születtek, már eleve nyomorékként.
Persze, az Egyesület kiadványa nem váltja meg a világot, de legalább foglalkozunk a témával, ami rendszerint csak akkor válik valakinek fontossá, ha személyesen érinti.

2008. november 24., hétfő

Az én Nagatém

A megjelenés évében kezdtem olvasni László Zoltán regényét, de akkor valahogy megakadtam az első harmadában: elvesztem Nagate sűrűjében, miközben a szereplők sem találtak utat hozzám, olvasóhoz. Ám a város, az erős, "képies" leírások ott motoszkáltak a fejemben, a hatás Miéville - számomra - újraolvashatatlan Perdidójához hasonlítható.

Úgyhogy benne volt a levegőben a második próbálkozás, amire nálam kevés könyv kapott eddig esélyt, és ha kapott, rendszerint ismét letettem. Akkor már végleg. A Nagate azonban kivétel. Bár könyvről van szó, mégis vizuális élményben volt részem. Van száraz, olvasót távoltartó leírás, meg van magába szippantó, filmszerű. Ez utóbbit pedig a magam fajta rajzolással, festéssel kacérkodó ember nagyon tudja díjazni. Ugyanígy jár a jó pont annak a hihetetlen érzékkel adagolt szürrealitásnak, ami nagyobb mennyiségben már káros az egészségre, legalábbis sokan nehezen viselik, főleg írásmű esetén.


Eredetileg valamiféle alternatív borítónak indult, talán mert személy szerint nem voltam kibékülve az eredetivel. Nem tudom, hogy kiadói elvárás volt-e Kira felé, hogy mindenképpen Vizót, tehát egy alakot kell festeni. Holott maga a város sokkal inkább főszereplő, mint bármelyik alak, a város az igazi meghatározó élmény. Egyáltalán nem lepődtem meg, mikor Zoli ezt írta a blogján, főleg, hogy addigra már kialakult bennem a fent látható kép koncepciója. Nehezen hiszem el, hogy kizárólag "kamerába néző" alakokkal lehet eladni egy fantasztikus könyvet.

Alternatív borító helyett aztán előtérbe került magának az élménynek a vizuális feldolgozása, kirajzolása magamból, ezért aztán semmiféle szabályt nem tartottam szem előtt, csak a magamnak meghatározott, eredeti elképzelést. Egyébként sem ismerem elég jól a rajzprogramot, ami még rengeteg lehetőséget tartogat. Technikailag nem veszi fel a versenyt egyik linkelt képpel sem, igaz, ez nem is áll szándékomban; tisztában vagyok a korlátaimmal.

Mivel alapvetően valódi anyagokkal dolgozom, megszoktam, hogy nincs "szerkesztés-visszavonás", hogy nincsenek rétegek abban az értelemben, mint a rajzporgramban (legfeljebb ha napokat várok a száradásra), ráadásul szeretem kissé egybemosni az árnyalatokat és alakokat. Legfeljebb utólag erősítek a kontúron.

Rétegeket tehát egyáltalán nem használtam, és mást sem nagyon variáltam közben. Megmaradt az érzés, hogy ugyanúgy festek, mint az állvány előtt ülve, ráadásul akkor is tudtam haladni vele, mikor a "valódi" festéshez nem volt elég fény. Egyszer, mikor az "e-rajzolás" után asztalhoz ültem, hirtelen eszembe villant, hogy jaj, nem mostam kezet, csupa maszat, festék vagyok...

Jelen állapotában nem tudnék többet hozzátenni, majd ha feltöltöm az Artra, és ha Bepe kirakja, az okosok úgyis megmondják, mit miért nem csináltam jól. Sebaj, ez a harmadik nagyobb, színes, elektronikus rajzom, amit végre befejeztem. Fogalmam sincs, mennyi munkaóra van benne, mert jó háromnegyed év alatt készült rengeteg megszakítással.

Ami a koncepciót illeti: az ég vörhenyes fénye kontrasztban áll a kép többi részével, kb. egyharmadnyi arányban. Tekinthetjük alkonynak, mégis, talán úgy érzi a szemlélő, az ég olyan beteges. Nem normális. Mint ahogy a Földről Nagatéra szakadt Del Najának semmiképp sem az. A nyomasztó hangulatot, a regény egészére jellemző klausztrofóbiát és szürrealitást a perspektíva mellőzése hivatott érzékeltetni. Nincs valódi út a házak között, nem tudjuk, honnan hová tart a magányos alak.



Eredetileg jóval több ablakban látszódott némi fény, de Nagate ennél sokkal élettelenebb. Ráadásul a fények jórészt kísértetiesek, nem vonzzák az embert, látszik, hogy egyetlen épület sem a férfi otthona, valószínűleg régóta úton van. Az pedig sokat elmond - tudattalan szerkesztés műve, utólag vettem észre -, hogy egyik házra sem rajzoltam ajtót, bejáratot. Az alak ki van zárva ebből a világból.

***

And now for something completely different.


Egyet tudok: ez a kép egy óra alatt született, hirtelen felindulásból, a regény hatása alatt. Egészen más, mint a fentebb látható, egészen más ahhoz képest, amit eddig csináltam. Nem az utolsó, abban is biztos vagyok. Sokaknak nem fog tetszeni, talán nem is kellett volna ide betennem, de akkor is, ez is az én Nagatém. És a stílusa, az ábrázolásmódja most sokkal, de sokkal jobban izgat, felforgat, mint a rajzprogram felfedezése, realisztikus(abb) képek festése.

Persze nem a semmiből jött az elképzelés, a változás ott lógott a levegőben, csak nem foglalkoztam vele. Kellett hozzá sok minden, az expresszionizmus szeretete, Zoli regénye, Matt Stevens cikke (köszönet érte elGabornak), és még sok-sok minden más, amiről valószínűleg csak a tudatalattim tud.

Egyszerűen kíváncsi lettem, hogy áll a fantasztikus irányzatnak a minimálisabb, absztraktabb, kevéssé realisztikus stílus. Hosszú hónapok után ismét kisebb vázlatfüzetet hordok magammal a táskámban.

2008. november 18., kedd

Börtönvilág

Budapest, Kozma utca, délelőtt tíz óra. A hosszadalmas beléptetéskor kiderül, a negyven fős csoportból néhány hallgatónak lejárt a személyi igazolványa. Sebaj, kollégám el se hozta a sajátját.

Némi sorban állás következik a budi meg a rövid köszöntő előtt.

Két zsilipkapu között zsúfolódunk, mint a heringek. Csak ha az utolsó ember is belépett, és bezárták az ajtót, nyitható a soron következő.

Megnézzük egy fegyházas zárkáját. A lakót addig a fal felé állítják; közelben lévő társai megbámulnak minket. Fütyülni, úgy látszik, most nincs merszük, talán sok a smasszer, vagy a körletvezető jelenléte rettenti el őket.

A "filmgyár"* életveszélyes, kimarad a Gyűjtővel** együtt. Helyette látunk másik - harminc éve panelból épült - részleget; az egyik tiszt szerint közel sem fogja addig bírni, mint a méteres falvastagságú, 1896-ban épült "csillag". Az ablakok rácsai mögül kopasz alakok figyelnek minket némán.

Az udvaron van a telefon. Fölé fémlapot szereltek az eső és a galambürülék ellen. A körlet vezetője megmutatja, miként működik. Nem, nem egészen olyan, mint egy utcai nyilvános fülke.

A könyvtárban valaki zebrasügéreket tenyészt. Van vagy négy akvárium. A falakon gazdag színvilágú festmények sorakoznak; mint valami neurotikus álom. Szinte mindegyiken szerepel tó vagy erdő.

Pár szót ejtenek a csomagküldés rendjéről. Az elítéltek hozzátartozói roppantul leleményesek, úgyhogy minden küldeményt tüzetesen átvizsgálnak. Ez azt jelenti, hogy az őrök felvágják a szalámit is. A klasszikus, kenyérbe sütött reszelő kombó részben igaz: szerszám helyett mobiltelefont küldenek, szerencsésebbeknek van konzervgyárban dolgozó rokona. Egyszer több száz szem nyugtatót találtak egy paprikában.

Visszatérünk a kultúrterembe, s néhány percre leugrik a börtönparancsnok, hogy ő is mondjon pár szót. Kérdésekre megerősíti, amit eddig is tudtunk: a többszörös visszaeső tulajdonképpen menthetetlen, bizonyos értelemben a bv. - s nem a társadalom - mintapolgára. A gyerekek, illetve az öregek ellen erőszakos bűncselekményt elkövetők csak addig vannak biztonságban, míg a többi rab ki nem szedi belőlük, miért is csücsülnek. Titkok nem sokáig maradnak meg az elítéltek között, sokan még állami gondozott korukból ismerik egymást. Ez is egyfajta közösségi háló.

Csoportbontásban következik az IMEI. Az új intézményvezetőhöz nincs szerencsénk, helyette egy jogásznő kísér minket. Van felújított részleg. Dohányzásra kijelölt hely. Be nem igazán tartják, viszont legalább szellőztetnek. Egy idős úr vigyorogva köszön nekünk:
- Szia! Szia! Szia!
Az egyik lány papírrepülőt kap ajándékba.

Már nagyon fáradtak vagyunk, és a jogásznő túl hosszan válaszol a kérdésekre. Még akkor is, mikor már újra az udvaron találjuk magunkat. Felpillantok az épületre; sok helyütt mállik a vakolat. Olyan érzés, mintha csak meg kellene pöccinteni, s rögtön összedőlne az egész építmény. A második emeleten ősz hajú férfi nyit ablakot, még percekig bámul minket - esemény számba megyünk. Halványan mosolyogva integet, tétován én is így teszek.



*Az az épületszárny, ahol filmeket szoktak volt forgatni.
**Itt bonyolítják minden hétfőn a körszállítást. Ilyenkor akár 1500 főt is elhelyeznek ideiglenesen (néhány órára), míg meg nem érkezik a másik rabszállító. Közvetlen járat nincs az ország egyes bv. intézetei között.

2008. november 17., hétfő

Megnézem börtöneid, megmondom, milyen az országod

Holnap ismét megyünk a Budapesti Fegyház és Börtönbe, illetve az annak falain belül található IMEI-be. Kíváncsi vagyok, mi változott (azon kívül, hogy utóbbiban vezetőcsere történt.) Gyanítom, nem sok minden. Arra tisztán emlékszem, mennyire fellélegeztem, mikor kijöttünk onnan. És mintha meg is fogadtam volna, hogy én soha többé nem teszem be a lábam az IMEI-be.
Auschwitz után a második legnyomasztóbb hely volt, ahol valaha megfordultam.

2008. november 14., péntek

Újra itt

Kicsit kóválygok még az elmúlt öt nap továbbképzés (ill. a tegnap esti buli) után, ráadásul vasárnapi hangulatom van. Oka, hogy az otthontól távol töltött idő után rendszerint a hét utolsó napján ér haza az ember, majd mehet munkába. Milyen jó lesz holnap úgy felébredni, hogy jé, szombat van!

Az előbb még aranyszínnel sütött be a délutáni napfény, most megint borongós az ég. Azt hiszem, visszabújok a paplan alá, és ki sem kelek holnapig.

2008. november 8., szombat

Néhány gondolat a disznókról

Az emberek általában azt hiszik, a malacok koszos, igénytelen jószágok. Pedig van, aki az ötödik emeleti panelban tart sertést. Minden az általunk teremtett körülményeken múlik.

A sertés utolsó porcikája is hasznosítható valamire. A szőréből pl. ecset készül.

Kiváló szaglással rendelkezik, a szarvasgombát is megtalálja. Hozzánk hasonlóan bármit elfogyaszt, ami az útjába kerül, nem válogatós.

Az emberek általában azt is gondolják, a malacok ostoba állatok. Nos, én hallottam egy jól megtermett házisertésről, amely kutyának képzelte magát, ennek megfelelően őrizte a házat. És ha a gazdi kiment a kertbe dolgozni, ő rögtön a nyomába szegődött. Aztán persze levágták, de ez mellékes.


(Tenksz tu Rorimack)

A malacok szeretnek játszani. Fel is találtak egy különleges labdát, amin különféle alakú - háromszög, négyzet, kör stb. - nyílások találhatók. Ha ügyesen fociznak vele, a labdából - háromszögletű, négyzetes, gömbalakú - jutalomfalatok hullanak ki az állatok nagy örömére.

Mindent összevetve, azt hiszem, a sertések határozottan szeretetre méltó állatok.

2008. november 5., szerda

Demagóg bejegyzés az amerikai elnökválasztásról

Abszolút nem lepett meg az amerikaiak döntése. (Ha jól emlékszem, olyan még sosem volt, hogy három egymást követő ciklusban ugyanabból a táborból kerüljön ki az elnök; ill. egyszer lehet valakit újraválasztani.)

(Tenksz tu Bruti)

Obama számomra megnyugtatóbb választás, mint McCain lett volna. Ha az USÁ-ban élnék, valószínűleg (biztosan) demokrata szavazó volnék. Elvek miatt, igen. Nem mintha McCain be tudta volna tiltani az abortuszt, illetve nem mintha most Obama eltörölné (vagy legalább visszaszorítaná) a halálbüntetés alkalmazását. De azért nekem nem mindegy, ilyen szinten ki mit gondol, mi az álláspontja.

Persze ez Amerika belügye. S hogy mi változik a világban Obama megválasztásával? Gyanítom, semmi, csapatokat nem lehet csak úgy kivonni Irakból, vagy máshonnan. Csökkenteni is nehéz a katonák létszámát, mert azzal meg veszélyezteti a maradókat. De talán nem is várható a demokrácia agresszív másokra erőltetése. Főleg azokban az országokban, ahol van sok olaj, vagy jól ki lehet próbálni az új fegyverarzenált.

Mondtam már, hogy megint megnézzük Az elnök embereit? (:D)

Női foci

Nem rég láttam egy női futballmeccset, pontosabban csak belenéztem az egyre mélyebbre süllyedő Eurosporton. Izland játszott Nagy Britannia ellen, ha jól emlékszem. Próbáltam rájönni, hogy ezek most élvonalbeli csapatok-e, vagy sem. Úgy tűnt, igen. A brit kapus valami sportszergyártó cég arca, a szigetországban nagy rajongó tábora is van.

Az egyik játékos - elvileg bedobás volt - lerakta a labdát a pálya szélére, hátrált egy kicsit, aztán rövid nekifutás után ugrott egy szaltót, majd elrúgta a labdát. A közvetítőnek roppantul tetszett, mint mondta, ez az illető futbalista "védjegye". Aha.

Nem igazán értem, hogy alakult ki a női foci. A játékukban annyi stratégia sincs, mint a jelenkori magyar férfiválogatottéban, kicsik és elvesznek a pályán, sokkal lassabban futnak, mint a fiúk, emiatt nem is olyan látványos az egész. Azt sem értem, miért indulnak meg mindig egyszerre öten a labdáért, és az állandó sikítozásról, kiabálásról még nem is beszéltem.

Ja, a lelátó tök üres.

Később, mikor visszakapcsoltam, addigra a britek lőttek egy gólt.

2008. október 30., csütörtök

Muzikalitás

Olyan megható a gyerekek zene iránti érdeklődése.


Szeged, Kárász utca

2008. október 29., szerda

Nem is mutattam még, mit kaptam a nyáron

Klassz kis rendezvény lehetett ez az I. Balaton Szalon, csak sajna nem tudtam ott lenni. De hát vagy ez, vagy a Camino... (:D)

Azért jól esett, mikor kibontottam a levelet, és ezt találtam benne, ráadásul később voltak olyan kedvesek, és visszaküldték a festményeket is (igaz, utánvéttel...):


És még a nevemet sem írták el

Lehet, jövőre is küldök föstményt, másmilyent.


Öböl



Napernyők


Dizájnváltás...

Mi volt a baj a korábbi külcsínnel? De most komolyan.



:eeek:

Gatyába rázás, episode I.

Éééés eljött a nap, wooffal végre nekiestünk a regénynek, mondatról mondatra. Ennek eredményeként egy jelenetet ki is irtottam, megjegyzem, ez volt az utolsó, ami még az eredeti szövegből megmaradt.

Jó volna egy hónap alatt végezni, és jöhet a második kör Levinnel.

Néha komolyan elgondolkodom, mások hogyan tudnak úgy regényt írni, kéziratot beadni egy kiadóhoz, hogy előtte senkivel sem nézetik át. Kegyetlen sok hibára, ellentmondásra, ostobaságra rámutat egy kívülálló.


2008. október 27., hétfő

No comment

A hétvégén kimentünk Ópusztaszerre. Eléggé lepukkadt, mióta utoljára voltam, ráadásul gyerekként valahogy az egészet jobban élveztem. Persze a kiábrándulásban sok minden közrejátszott. Az egész valahol ott kezdődött, mikor kicsengettük a potom 3000 Ft-os belépőt, majd a panoptikumban folytatódott: kiderült, öcsémnek nem diákjegyet adtak, hanem "Feszty-csomagot", ami a körképre meg a promenádra jogosít. 2500 Ft volt az is, sebaj, a fickó rendes volt, és megengedte, hogy Andris is megnézze viasz királyainkat és -néiket. Mintha olyan félelmetesen nagy durranás lett volna az egész, amiért egyébként külön 1000 Ft-ot kellett volna fizetnie...

Aztán túlléptünk a nevetséges, szarrágó zsebmetszésen, s gyanútlanul bementünk a "gátőrházba". Előttünk egy terepasztal hevert, a Tisza, árterülete és Szeged városa volt rajta. Tökéletesen elsötétítették a termet, és félelmetes hanghatásokkal megspékelve bemutatták az 1879. évi nagy árvíz lefolyását, mindig azt a részt világítva meg, amelyet elöntött a folyó. Megrázó volt, na.

Más szempontból ugyan, de az is, ami ezután jött.

Vannak ott olyan kis jurtácskák, mert hát ez magyar történeti emlékpark vagy mifene. Némelyikben mamutfenyő tönkje, másikban szarvasbogár gyűjtemény, más terepasztalocskák és tiszai hajók stb. láthatók. És van egy, amit meg - ha jól vettem ki a feliratokból - a Magyarok Világszövetsége volt oly kedves, és berendezett, afféle mementóul szánva az '56-osoknak. Nemzeti színű szalagocska fut körbe, hangulatos meg minden, feliratok a férfiak fekete-fehér fotói alatt (ez milyen alliteráció már!), mint "Példás családapa", vagy "Visszaadta a magyarok Istenbe vetett hitét", illetve "Ő mentette a zsidókat, és mentette volna a magyarokat is, ha a zsidók hagyják."


Nem viccelnek, na



Mivel rámjött a hányinger, feladtam a nézelődést a jurta felénél.

Az egészben egyébként az a legjobb, hogy a felirat afféle "hivatalos" álláspontként díszeleg, közszemlére, osztálykiránduló kis- és nagyiskolások, tanáraik, kiránduló nyárspolgárok, családok, vagy az olyan hobbimagyarok számára mint én. Elég mééély nem vagyok hozzá, az biztos.

Vissza, Ómagyarországra

Legalábbis szs blogblogján. Követni fogom, mert roppantul kíváncsi vagyok, mit fog kihozni belőle!

2008. október 20., hétfő

Megkésett jelentés két borfesztiválról, hukk

Kicsit előbb kellett volna, míg nem borul teljesen a feledés jótékony homálya a történésekre, na nem mintha olyan sok mindenről be lehetne számolni (és nem mintha olyan sokat ittam volna, hogy ne kellene emlékeznem, höhö), milyen volt a két borfesztivál? Hát, mint két borfesztivál.

Jó buli volt, vagy lesz, vagy ki tudja?

A budai várban rafinált jegyrendszer működött, és emiatt szerintem kevéssé érzékelték az emberek, mennyit költenek; igyekeztünk különlegességeket kipróbálni (értsd: ami pécsi borfesztiválon általában nem fordul elő, köszönhetően a helyi erősségeknek). Hamar lecövekeltünk a "Szeretni fogsz!" sátránál.


A spanyol misebort nem vállaltuk be, de összehaverkodtunk egy fickóval, aki egymás után kóstoltatta velünk a jobbnál jobb portugál borokat. Nagyságrendekkel kevesebbért, mint amennyibe egyébként fájtak volna. Cserébe megkínáltuk egy kis bazsalikomos kecskesajttal, ami hogyhogy nem, éppen akadt nálunk.


Portugál Gatao (leginkább az Irsaira hajaz) egy fenomenális rosé társaságában


Később megtaláltuk a villányiakat, teljesen meglepődtünk, hogy Polgár ismerősként üdvözölt minket (na majd egyszer ezt is elmesélem), de én ott már nem kóstoltam. Nem mintha olyan sokat legördítettem volna, csak aznap néhány decire voltam - úgy látszik - hitelesítve. Van egy pont, ami után már nem esik jól, és akkor inkább nem erőltetem. Amúgy sem akartam úgy járni, mint a közelben az a fiatalember, aki azt találta mondani a barátjának:

"Nem mertem kijózanodni, mert féltem, hogy másnapos leszek."

Ez is egy módszer.


Itókára megéhezik az ember, a rétest és töki pompost áruló bodegák előtt jó húsz méteres sor kígyózott, de úgy látszik, ez senkit nem zavart. Minket sem. Még egy karszalagot is szereztünk "Én szeretem a töki pompost!" felirattal.

Aztán lement a nap, de A. még akart egy kortyot inni, annak ellenére, hogy bajok támadtak a mozgáskoordinációjával, ami szerintem nem csak vele fordult elő aznap este. Mielőtt a kapuhoz értünk volna, még kért egy francia bort, s miután belekóstolt, megjegyezte, hogy édes. A srác csak nézett, mert hát szárazként (értsd: nagggyon szárazként) kínálta, úgyhogy nem hittünk A.-nak, s mi is belekortyoltunk. Csak krahácsolni bírtunk utána, úgy kicuppantotta a nedvességet a fejünkből.


És mielőtt vége szakadt volna a szeptembernek, kimentünk a pécsi borünnepre is...


...ahol szintén volt színpad, táncosok, bordalt éneklő férfi kórusok versenye, s borlovagok és borhölgyek mászkáltak a pórnép közt mókás egyenpalástokban. Miközben ettük a rétest (mi mást), a színpadról felénk szűrődött a dal ("pálinká-á-át leg-e-e-eltünk"), aztán megint ittunk egy kis bort, s megint megéheztünk: rávetettük magunkat a lángoskenyérre. Ami tulajdonképpen töki pompos, csak magyarul.

Ha már tudnak bordalt énekelni, néhányan a fellépés után is megörvendeztették a közönséget - különösképp a japán turistákat -, szinte minden egyes bódénál dalra fakadtak. A közelben állók pedig megtapsolták őket, mielőtt az énekesek ismét továbbálltak volna, hogy másutt igyanak

Hangulat


Máskor is megyünk, hukk, borfesztiválra. Hukk!

2008. október 16., csütörtök

Ügyes vagyok, vagy ügyes vagyok?

Úgy teszek, mintha én találtam volna ki, pedig nem, csak követtem a rémesen egyszerű utasításokat. Hannát illeti köszönet a linkért.

A szombati kirándulás - főleg képekben (avagy már megint valami villányi túra...)

Vokányban szálltunk le a rozoga BZMOT-ról, s rögtön a köd birodalmában találtuk magunkat. Hiába volt térképünk, csak egyszer láttuk a turistajelzést, úgyhogy később árkon-bokrán át kapaszkodtunk fel a Villányi-hegység gerincére.












Kb. délben értünk Villánykövesdre (10 km), ahol még a fű sem nőtt, végül Tiffánnál ittunk egy üveg chardonnay barrique-ot.





Aztán kitaláltam, hogy még olyan gyerek az idő (és végre kisütött a nap is) sétáljunk el Villányig (+2 km). Az utolsó vonattal jöttünk haza, úgy aludtam, mint a bunda!



2008. október 14., kedd

Októberi ez+az

Beindítottam az őszi novellagyárat, és befejeztem/átdolgoztam több rövidebb irományt is. Körbenéztem a neten, milyen új SF pályázatok vannak, főleg az irokor.hu-t érdemes nézni, onsai hihetetlen szorgalommal gyűjti a lehetőségeket. Az Új Galaxis jó témákat dobott fel, és az a "marsi" pályázat is izgatja a fantáziám. Hogy aztán elküldök-e bármit is, még kérdéses, de a határidők betartására mindenesetre jó gyakorlat lesz.

*

Elkezdtem egy festményt - megrendelésre -, téma nem volt kikötve, úgyhogy a caminós élményekből táplálkozik. Érdekessége, hogy olyan kompozíciót kellett kiötölnöm, ami akkor is érvényesül, ha a kép a mennyezetre kerül... Érzem, hogy rég volt ecset a kezemben, azelőtt sokkal többet rajzolgattam, tanórákon pl., tehát majd' minden nap. Most sajnos ez nincs meg, és a hangsúly a bizonytalanabb írás felé tolódott. A következő időszakban ezen megpróbálok változtatni, csak nem könnyű legyűrni a belső ellenállást, mikor minden nap hazaérek a munkából.

*

Megírtam két ismertetőt, az egyiket a Csodaidők első részéről, még nem tudom, elfogadja-e bepe, tekintve, hogy már jelent meg róla több is az rpg.hu-n. A másik a 10. Metagalaktikáról készült, ezért azt hiszem, sokan nem fognak szeretni, de hát ez nem is volt cél.

*

Hétvégén Villányban jártunk, fotóztam szép őszi képeket, ha majd végre felpakoltam őket a gépre, ide is feltöltök párat. Jól lefáradtunk, mivel a kora reggeli vonattal mentünk ki. Akkor kelt a nap és a fehér ködön túl csak egy hatalmas, vörös korong látszott. Aztán persze eltévedtünk, árkon és bokron keltünk át, míg végül megérkeztünk Villánykövesdre. Ott még a fű sem nőtt délelőtt 11 órakor, csak Tiffán nyitott ki. Négyen meg is ittunk egy üveg chardonney barrique-ot, aztán átgyalogoltunk Villányba. Az utolsó vonattal jöttünk haza...

*

Na, vééégre valahára kiderült, mikor lesz az a novemberi SF találkozó. Jó volna eljutni, bár igazából nem vonz, hogy klingonok, borgok és egyéb trekkerek közt mászkáljak (összevonták az egészet a hazai Star Trek klub szülinapi bulijával vagy mi), kicsit (nagyon) úgy vagyok vele, kinőttem én már ebből. Régebben sokat néztem, a DS9 volt a kedvenc sorozatom, tetszett, hogy egészen színházszerű, bájos effektekkel... Csak hát azóta láttam már egy Firefly-t meg egy Battlestar Galacticát, és a ST szép lassan elvesztette varázsát. Közben megbukott az az új ST sorozat (már nem emlékszem a címére), mind képileg, mind történet szempontjából gyengébb volt nem csak ezekhez, de a többi ST szériához képest is. Sosem tudtam annyira rajongani valamiért, hogy beöltözzek klingonnak vagy flottatisztnek, hegyes mű(?)fület szerezzek be - ami egyszerre jó ST és GYU találkozókon -, de most gondolom, lesz ilyen is.

2008. október 12., vasárnap

Basszus

Elolvastam az index Nemere-interjúját, az - bocsánat - AZ ÍRÓ 500. könyvének megjelenése alkalmából. Az egészből azok a hatalmas, szépséges őzlábgombák fogtak meg. De azok nagyon.




2008. október 7., kedd

Kedd reggeli megjegyzés

Olyan kellemes, mikor a buszvezető a lassú szakaszoknál a kuplunggal játszik.

Ami ülve biztos poén.

2008. október 3., péntek

Nos

Nézem ezeket a gúgli hirdetéseket: némely sci-fi oldalak, sfblogok is teli vannak velük. (Egyeseknek, úgy tűnik, ez állandó pénzkereseti forrássá válhatott...)

Csak az nem fér a fejembe, mi alapján dobja ki a gúgli egy SF közösségi oldalon egyszerre azt, hogy "Szexi nők és tüzes csajok" illetve "Keresztény könyvek ingyen" valamint "Tudósok agorája". Ha jobban belegondolok, nem is akarom tudni.

2008. október 1., szerda