2008. január 31., csütörtök

A tavalyi öt legmeghatározóbb könyv (blogos-továbbküldős-játék)

Chelloveck "belerángatott" ebbe a blogos őrületbe, úgyhogy a 2007. év legmeghatározóbb olvasmányélménye volt számomra:

1. Alessandro Baricco: City (Aki még nem olvasta, szaladjon, szaladjon, szaladjon, ez a könyv az elképesztő lelemények, hangulatok és szereplők könyve. Imádom.)

2. Neil Gaiman: Amerikai istenek (Brainoiz remek fordításában végre egy mű, ami tetszett Gaimantól - a novellái ugyanis nem jöttek be. Ez viszont... eh, utálom, ha valamire azt mondják, kötelező darab, de ez tényleg az.)

3. Joanne Harris: Urak és játékosok (Az írónőtől azóta már kézbe vettem a Partvidékek című regényt is, és ezután kicsit úgy éreztem, mintha egy kaptafára dolgozna. Úgyhogy most egy darabig nem olvasok Harrist. De ettől függetlenül az Urak és Játékosok iszonyatosan jó!)

4. Ray Bradbury: Az öröm masinériái (Minden egyes novella egy-egy gyöngyszem. Nagyban hatott rám, legfőképp azért, mert szembesültem vele, milyen nehéz is igazán jó, rövid novellát írni, és hogy milyen messze vagyok én attól a bizonyos szinttől. Na jó, vígasztal a tudat, hogy Bradbury egy zseni.)

5. Sokat gondolkodtam, mi legyen az ötödik, de mivel a játékban a legmeghatározóbb olvasmányélményekről kell szólni, Brandon Hackett poszthumán döntését választottam. Nem csak azért, mert nagyon jó könyv, de talán azért is, mivel éppen magam is egy SF regényen dolgozom. Nagyon sok dolog el tudja venni az ember kedvét az írástól, scifi írásától pedig különösen, ha általában olyan vélemények jutnak el hozzá/ő maga érzi úgy, hogy a scifi (a magyar scifi) halott. Szerintem A poszthumán döntés jól példázza, hogy érdemes írni, van miről írni, újat mondani, és nem kell szégyenkezve ácsorogni a kortárs külföldi nagyok mellett. A regény még valamire példa: szigorú, de kreatív szerkesztő nélkül nem lehet jó regényt, főleg scifit írni.

No. Írja meg a frankót onsai is, csag, valamint szs!

2008. január 26., szombat

Első fantasztikus "műveim"

Kiskoromban valami rejtélyes oknál fogva állandóan rajzfilmeket akartam készíteni. Az íróaszalról elcsent, vastagabb jegyzettömb egy "pörgethető" sarkát kiválasztottam, és valamennyi lapjára rárajzoltam; imígyen összeadódott egy-egy nem túl velős jelenet, de legalább "mozogtak" a szereplők.
Aztán kénytelen voltam belátni, hogy a rajzfilmkészítés baromi sokáig tart, és nem kecsegtet túl nagy eredménnyel. Úgyhogy - megint csak apám jegyzettömbjei rovására - "mesekönyveket" kezdtem rajzolgatni. Az egyik ilyen történet valami árva szellemkéről szól (ja, nem volt akkor még Casper meg animációs rajzfilm meg hasonlók), aki ide-oda vándorolt, míg végül megtalálta a többi szellemet, és együtt vándoroltak tovább...
Ezután némileg velősebb mondanivalóra törekedtem, úgyhogy kitaláltam magamnak a nyámnyikákat. Ők egyes osztálytársaim körében is nagy sikert arattak, a nyámnyikák - a jegyzettömbök meghódítása után - megjelentek a füzetlapok szélein... Na de mik is voltak ezek? Sajna róluk nincs fotóm, a lényeg, hogy ilyen csepp alakú jószágok voltak, különféle méretben és színben, éles pirányafogaikkal mindent szétrágtak, és nagyon szerettek enni. Főleg szendvicseket. A halakra emlékeztettek annyiban, hogy kicsiny, uszonyszerű szárnyuk volt, a madarakra meg annyiban, hogy ezen csökevényes szárnyuk ellenére csapatostul repültek a levegőben. (Mármint a papírlapok fehérjén.)
Aztán, hogy megtanultam írni, olvasni, kinyílt a lehetőségek egy újabb tárháza. Alapvetően persze lusta voltam papírra vetni nagyívű ötleteimet, ami - a mellékelt ábra alapján - talán nem is olyan nagy baj...



(A helyesírásom némileg feljavult azóta.)
Egyet lapozva pedig elmaradhatatlan illusztrációval szembesülhetett a kedves olvasó. Szerintem remekül hozza a történet hangulatát.


Azt nem tudom, mit hozott volna ki mindebből egy gyermekpszichológus...

2008. január 25., péntek

"Honnan tudod olvasás nélkül, melyik jó, melyik nem?"

Tette fel a kérdést Hackett onsai blogján egy kissé furán fogalmazó júzer kommentjére. És tényleg, honnan tudjuk, hogy valamely regény tetszeni fog, vagy sem? Mi alapján döntünk, megveszünk-e egy könyvet, vagy nem?

(Persze behatárolhat a téma, de most csak a kis hazánkban magyarul megjelenő SF és F kiadványoknál maradva: úgy érzem, túlkínálat van, miközben angolul olvasó ismerősök szerint egy csomó remek külföldi mű nem jelenik meg nálunk.)

Persze biztos vagyok benne, egy rakás jó könyvet nem veszek meg, vagy azért, mert nem is tudok róluk, vagy mert egyszerűen nem érdekel. Olvasás nélkül tényleg nem lehet a szó szoros értelmében tudni, jó-e valami, vagy nem, de sejteni, azt már inkább. És ez nekem - őszintén szólva - elég. (Úgysem tudnám megvenni az összes, hazánkban megjelenő könyvet, úgyhogy inkább kóstolgatok.)

Mi befolyásol?

A borító. Tudom, tudom, sose ítélj meg egy könyvet a külseje után (pl. a Zsoldos P. könyvek borítói egyszerűen siralmasak, a mostanság újra kiadott regényeké különösen, a régieket legalább körbelengi egyfajta mókás-nosztalgikus-SF báj.) De. Akkor is. Van olyan könyv (sok), amivel én nem szállnék buszra.

A szerző. Talán ezzel kellett volna kezdenem. Ha már korábban olvastam tőle, hallottam felőle, netán személyesen is ismerem, vagy legalább a netről, a döntés könnyebb. Ha nem ismerem, akkor jön az igazi utánajárás, feltéve, ha érdekesnek tűnik a dolog.

A cím. De most komolyan, egy jó cím sokat elárulhat a mű komolyságát, igényességét illetően; lehet, hogy egyszerűen csak hatásvadász, korábbi, ismert kiadványokra hajaz... Persze, nagyon be lehet ezzel fürödni, de azért a többi mellett ez is orientálhat.

Fülszöveg, részlet. Fülszöveget írni baromi nehéz, és a spoilerkedés miatt félve olvasok bele; általában akkor szoktam ezekre hagyatkozni, ha különösebb meggyőző infó nem áll rendelkezésemre, mégis érdekel a könyv valami más okból. A Kelly Link kötetet pl. így szereztem be: a fülszöveg és az elbeszélések címe fogott meg. A könyvet eredetileg Hanna ajánlotta, de Hanna nagyon sok mindent ajánl... (:D) (Amúgy a fülszövegben szerintem remekül kijön, ha valami szokásos sablon F/SF, ötlettelen kalandozások sora.)
Újabban belekukkantok a különféle honlapokra felrakott részletekbe - ami különösen a magyar szerzőknél lehet érdekes -, de azt hiszem, nem jön be a monitorról olvasás. (Általában nem megyek sokra velük azért sem, mivel roppantul zavar, hogy olykor valahonnan a közepéből ragadnak ki egy jelenetet.)

Ismerősök ajánlgatják. Azt hiszem, ez mindenkire nagy hatással van, hiszen csak az ízlést kell "egyeztetni", kinek az értékítéletében bízik meg az ember. (Ja, ez nem egyenlő azzal, ha ismerősök ajánlgatják ismerőseik műveit, kérésre.)

Sorozat része. Kiadják a többi részét is? Ha mind megjelent, akkor talán elkezdek beruházni rá: a többi változóra is tekintettel, esetleg megkockáztatom az első részt. De nem szoktam rá a féltéglákra. Sorozatokra jóval nehezebben vesznek rá, a trilógiákat meg egyenesen fenntartásokkal kezelem. Az a tévképzetem(?) van, hogy a szerző biztos valami roppant nagy ívű történetben gondolkodott, de valahogy nem vagyok benne biztos, tényleg el akarok én abban mélyedni. És ha ráunok félúton? Nagyon meg kell győzni hozzá, no. (Főleg Martin után.)

Szerepjáték-irodalom. Ezt a fantasy-hez hozzátapadt izét. Kerülöm. Messziről.

Melyik kiadó adta ki? Höhö. Nos ejgen. Általában lehet tudni, vajon melyik kiadónál foglalkoznak olyasmivel, mint szerkesztés, korrektúra, tördelés... Milyen típusú kiadványokat jelentet meg, igényesebbet? Szutyok ponyvát? Hány korábbi kiadványuk nem tetszett korábban? Ne adj' Isten, magánkiadásról van szó? Nevesincs kiadóról?

A kritikák, díjak. Na ezekkel is jól be lehet fürödni, pl. a remekjó Pörgés után elolvastam az rpg.hu-n megjelent ismertetőt. Mintha két külön könyvről szólt volna... Máskor meg nagyon dícsértek valamit, ráadásul olyan kritikus, aki főleg hazai szerzőket nem szokott, és nekem meg nem jött be a mű. Szóval ezek fenntartásokkal kezelendők, valamelyest ismerni kell a kritikus ízlését; érdemes több véleményt is bevárni. Azt is megfigyeltem, ha egy kritika átlagosra sikeredik, vagy egyszerűen nem derül ki belőle, jó-e vagy inkább rossz a könyv, akkor hajlamos vagyok azt gondolni, átlagos, középszerű munkáról írt, éppen ezért nem is fog érdekelni.
Díjak. Csak és kizárólag a külföldi művek esetén bír számomra némi meggyőző erővel, ha valami pl. Hugo, World Fantasy díjat kapott. Hazai viszonylatban önmagában nem győz meg a Zsoldos-díj meg a nem tudom milyen külföldi bátorításdíj. De ezt már más fórumon kifejtettem.

Szándékosan nem írtam a reklámról. Zavar, ha egy könyvet állandóan a képembe tartanak, ezt vedd meg, mert ez bestseller! Hidegen hagynak a plakátok, a reklámfilmek, a könyvesboltban főhelyre kiállítás, meg az olyan "burkolt" felhívások, mint amikor egy tv műsor játékblokkjában a nyeremény egy könyv volt, és minden reggel elharsogták a címét meg a szerzőt, valamint azt, hogy bestseller. Naná.

Persze, lehet, nem mindenki ennyire előítéletes, mint én, de sajnos túl sok rossz került a kezembe. (Olvastam őket, onnan tudom, hogy rosszak. Újabb és újabb kísérletet tenni meg nincs kedvem. Gondolom, érthető.)

2008. január 20., vasárnap

A tavasz előérzete


Nem írok bejegyzést erről a kritika-fikázás dologról, kellőképp túl lett lihegve, és amúgy is teli vagyok a mai nap élményeivel. A túracipőm be kell törni, úgyhogy kisebb, 10 km-es kört tettünk a hegyen:


A ködbe vesző Villányi-hegység a Tubesről nézve

Hallatlanul jó idő volt, legalább 10 fok, néha kisütött a nap, az erdő tele volt cinkékkel, egyszer meg is álltunk az ösvényen, mire érdeklődve közelebb ugrabugráltak az ágakon. Empirikusan megállapítottuk, hogy nem szeretik a mandarinhéjat.



Látkép a Tubesről nézve



Pécs



Az első fecsk... akarom mondani moly


Szinte semmi sem maradt abból a jó 30 centi hóból a hegyen; a levegőbe szimatolva érzem a tavaszt, az ázott avar alól ezernyi hóvirág kukucskál kifelé. Pár nap, és fehér virágtakaró borítja az egész Tubest. Jövő hétvégén ismét felnézünk.

2008. január 17., csütörtök

Januári ezmegaz

Na, végre levizsgáztam, úgyhogy most gondolhatok olyasmikre, mint a rögínyírás, ezen felül tervezek egy tanulmányt szakmai pályázatra; aztán ott a képregény... khm, szóval vannak novellaötletek, meg Kelly Link ismertető az rpg.hu-ra, már feldobtam egy festmény vázlatát, csak elkezdeni kéne, egy másikat meg befejezni.

Holnap megszemlélem ezt az ún. nagy akciót az Árkádban, ruhaügyileg, de asszem megint inkább könyveket fogok venni. Akciósan vagy olyan göncöket látni, amit még így sem vennék meg, vagy olyat, aminek az akciós ára is sok: egy szimpla fölső leárazása úgy működik, hogy eredetileg árulták mondjuk 6990-ért, és most ugyanennyi az ára, csak föléírnak egy áthúzott 8990 Ft-ot. Ráadásul utálok vásárolni, jó érzékkel kiválasztom az elszabott, hordhatatlan ruhákat (pedig nem híztam, nem fogytam, és tudom, mekkora a méretem). Meg mindenütt ezek a "menő" tinisztájler cuccok; azokat mégsem vehetek, na... Csak elcseszem az időt, boltba be, boltból ki, grrrrrr!

Jah, amúgy írtam egy posztot a kritikáról, fogadásáról, de majd még kitalálom, közzéteszem-e. Lehet, szs blogját szemetelem inkább kommentekkel. Most jó volna aludni egyet.

2008. január 15., kedd

Camino napló

Hosszú idő után végre felkerült a netre woofom camino naplója, ami talán azért is különleges, mivel nem a peregrinók által preferált francia utat járták végig (Coelho könyve, meg Tolvaly "Megélhetésizarándok" Ferenc irománya is a francia útról szól), hanem az északit.

Ha minden jól megy, idén nyáron én is végig járom...


2008. január 14., hétfő

Szinesztézia

Általában mókás dolgok szoktak kisülni beszélgetés közben, ha véletlenül a szinesztéziámra terelődik a téma. A dolog amúgy ugyanazt jelenti, mint az irodalomban is, "az érzékek összekapcsolását". Nálam ez úgy működik, hogy az agyam bármilyen színnel íródott szöveg esetén is automatikusan, betűkhöz és számokhoz egyaránt színeket rendel. Ezt nyilván nehéz elképzelni annak, aki nem szinesztéziás*, és ennél jobban nem is tudom elmagyarázni a jelenséget: olvasás közben a karakterek "mögött"/"előtt"/"-ben" színek derengenek, pl. "a" betű esetén ez a szín középkék, "i" esetén meg vörös.

Ha eljutok idáig a magyarázatban (ez milyen szép kék szó!), olyasmiket szoktak kérdezni (néha hitetlenkedéssel), mint pl. akkor nem is látod jól a szöveg eredeti, rendes színét? (Á, dehogy.) Ez valami betegség? (Halálos! De azért kösz, hogy aggódsz.) Nem zavar az olvasásban, tanulásban? (Néha talán megtévesztő lehet hasonló színű, de más jelentéssel bíró szavak esetén**, ez főleg jogi szakszövegnél gáz, néha meg nincs jelentősége, megszoktam. A helyesírásom sajna nem lesz tőle jobb, és a szövegkiemelőt sem helyettesíti.)

Egyesek magukon is elkezdik keresni a szinesztézia jeleit***, aztán kiábrándítom őket, hogy ha eddig nem alakult ki náluk, nem valószínű, hogy ezután előjön (genetikai okai vannak tudtommal, és önként ki vállalná be mellé az általában vele járó diszkalkuliát?), egyébként akkor szinesztéziás valaki, ha mindig ugyanazokat a színeket rendeli hozzá az agy ugyanazokhoz a jelekhez, dolgokhoz. Akad, aki színesen hall, színesen érzi a fájdalmat, színesen tudatosulnak benne a hét napjai...

Sokáig nem is vettem egyébként észre, nem tudatosult bennem a "színeslátás", emlékszem, mióta alsótagozatban megtanították a számokat meg a betűket, kezdettől színesnek láttam őket. Csak később derült ki számomra, hogy ez a többieknél nem így működik, más szinesztéziások agya pedig más színeket rendel adott betűhöz, hanghoz stb.

A következő napirendi pont, hogy az emberek elkezdenek tesztelni, betűket, számokat mondani találomra - mintha legalábbis lehetne ellenőrizni, hogy tényleg olyan színben látom őket, höhö -, erre én inkább a nevük színét szoktam nekik leírni, ami persze mindenkinek sokkal izgalmasabb. (Ekkor már azért látják, hogy nem kamuzok.)

Nem hiszem, hogy különösebb jelentősége van a dolognak, egyszerűen másféle - nekem természetes - érzékelésmód, amitől egy kicsit másféle olvasata van számomra Rimbaud magánhangzós szonettjének.


Végül egy mondat szinesztéziásan.



*Mivel nem hallok színesen, én sem tudom, milyen lehet az, számomra sem könnyebb elképzelni, mint egy nem szinesztáziásnak.
**Nem mintha amúgy nem lehet könnyen összekeverni dolgokat, szinesztézia nélkül is...
***Főleg, ha tudják, hogy sok költőnek, zeneszerzőnek volt ilyen "idegrendszeri elváltozása."

2008. január 12., szombat

Elmélkedés

Anyám szerint olyan képeket (is) kéne festenem, amiket - úgymond - szívesen vesznek meg az emberek, nem olyanokat, amikkel nem lehet együtt élni. Erre közöltem vele, hogy nekem nem megy a "teszkósztájl", és amúgy is, főleg azon múlik, vásárolnak-e képet ismeretlen festőtől, hogy mennyire adja áron alul a munkáit.*



Mivel nem a festésből élek, megtehetem, hogy nem "kurvulok" el, azt festek az amúgy egyre drágább szabadidőmben, amit csak akarok. Persze direkt elképzelés, megrendelés nincs kizárva, de ha olyan jön ki belőlem, mint ez itt fent**, akkor olyan. És ha ez valakit - ha csak néhány másodpercre is - szembesít a világ sötétebbik oldalával, akkor jól végeztem a dolgom.



*Persze, ha valaki befektetésnek vesz műtárgyat, az más kategória, és nem is tőlem fog venni képet, höhö.
**Még nem adtam neki címet, bár több is felmerült bennem, mialatt készült. Majd kitalálom. Vagy kommentben adnak ötletet a bátrabbak.

2008. január 2., szerda

Szilveszteri poszt

Nagyon jól éreztem magam az "előszilveszteren", a 30-ai összeröffenésen (az előző bejegyzésben tévesen "két nappal előtte" szerepel); Levin foglalt asztalt a Liquid Heavenben, ahol szó esett társasjátékokról meg szerkesztésről, időbeosztásról meg tervekről, és mintha mindenki azzal a szerencsés elhatározással jött volna, hogy most nem pletykálkodunk, nem váltjuk meg a hazai SF/F életet, tulajdonképpen nem beszéltünk ki senkit, és ez nagyon rendben volt így.*
Mivel wooffal nem tudtuk, hova menjünk másnap szilveszterezni, Kínai megjegyezte, hogy ugorjunk be ismét ide, amúgy is foglalt asztalt egy szerepjátékos társaság...

Szilveszter éjszakáján teljesen megbolondult a főváros, a körúton bármikor vehettünk volna petárdát, mintha nem is lenne betiltva; olyat is láttam, hogy a kedves szülő adta tíz éves csemetéje kezébe, a hülyegyerek meg durrogtatott ész nélkül. Akadt olyan is, aki babakocsival vállalta a túrát a zsúfolt és latyakos utakon; az Oktogonnál** eldőlt a tüzijáték "rakéta állványa", úgyhogy az egész szikrázva szánkázott végig a téren, keresztül a zebrán, ahol pár másodperce még mi álltunk.

A Duna partján szerencsére nyugalmasabb volt a helyzet (szerettem volna pár képet készíteni, lehetőleg minél kevesebb emberrel az előtérben). Utána benéztünk a Liquid Heavenbe (woof morfondírozott, vajon ismerhet-e abból a csapatból valakit, akik ott asztalt foglaltak, csak be kéne kukkantani, legalább magunkhoz veszünk némi lélekmelegítőt). Erre tessék, rögtön bele is botlottunk Petyába, és hamarosan kiderült, hogy jóformán csupa ismerős ül a benti részen. Ettünk, és még kiugrottunk a Blahára (már majdnem ott jártunk, mikor megfogalmazódott bennünk, hogy miért is ez a nagy mehetnék), a hideg elég hamar visszakergetett minket.

Éjfél után befutott Mantis***, később Amonék (most már tudom pontosan, ki kicsoda :D), még Raonnal és Sytthával is találkoztam, őt a hosszúnak és eredményesnek ugyan nem nevezhető "ammeres múltamból" ismertem.

És ekkortól kezdve olyan gyorsan eltelt az idő, egyszer csak Kínai szólt, hogy hát, izé, most igazából már záróra lenne. Mire kiléptünk a Liquid Heavenből, már jártak a metrók...

Szóval azt hiszem, egy percig sem kell(ene) senkinek nagy ügyet csinálnia az új évi bulizásból, fő a spontaneitás! Nekünk bejött.




*Azért ezt még gyakorolni kell, de jó úton haladunk. Nah.
**Épp a Korda meg a Klárika dáridózott egy baromi nagy kivetítőn, mikor odaértünk. Hát, nem maradtunk soká.
***Kb. ekkor mondtunk le róla végleg, hogy eljutunk Redékhez.