2008. április 28., hétfő

Érv a házasság mellett

"T** üzenete:
lassan akkor ti is házasodtok?
Jud üzenete:
neem
Jud üzenete:
bár többen kérdik időnként
Jud üzenete:
de nem vesztettük még el a fejünket
T** üzenete:
hát
T** üzenete:
helyes
T** üzenete:
bár minél hamarabb házasodtok annál nagyobb az esély hogy megélitek az aranylakodalmatokat"

Aranybucikáim

Anyai rokonságom Sopron mellett él egy faluban, már aki idehaza maradt, többen ugyanis még jóval a rendszerváltás előtt disszidáltak, de ez nem is igazán lényeges.* Szóval már egész kiskoromtól kezdve, hogy a náluk tett látogatásokra visszaemlékszem, az étel mindig fontos szerepet játszott. Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy a most 81 éves nagymamám, ha megpillant, rögtön közli:

- Aranybucikáim! Hát gyertek enni, van rántott csibe, vettem zsemlyét...

És még mielőtt folytatná, gyorsan közbevágok, mert két dolog magyarázatra szorul. Az egyik az Aranybucikám. Állítólag ez egy falubeli személy beceneve, akit így hívott az anyja(?), nagyanyja(?), még akkor is, mikor Aranybucikám meglett férfivá lett és kocsmába járt. A becéző formula meg elterjedt, bár nem tudom, hány lövői házban hívnak így bárkit is, öcsém, a két unokatestvérem meg én "hallgatunk rá."
A másik dolog maga az étel és az ahhoz fűződő viszony. Mikor már teljesen degeszre etted magad, és tíz perce jöttél ki Messzimama** konyhájáról, ám véletlenül a látóterébe kerülsz, újból felszólít, hogy egyél valamit, mert olyan sovány vagy... Anyám később elmagyarázta, hogy ez azért van, mert régen faluhelyen sokszor nem volt mit enni (különösen a mostani idősek fiatalkorában). Így aztán annál értékesebb az étel most, főleg, hogy van miből válogatni(!), és annyit ehetünk, amennyit csak akarunk.
Hát, nem sokszor láttam olyan kutyát, ami nem kunyerál, mert tudja, úgysem bírná megenni. Mi több, sértődött szemmel néz fel ránk, ha rászólunk (nem eszed meg, de rögtön?!), mert csak bögdösi az elé dobott falatot.***

Nos. Szombaton Zsolti unokatestvérem elvesztette a fejét és megházasodott. Szűk, húsz fős családi körben. A menyasszony rokonsága Nyíregyházáról és környékéről jött. És általában ők is úgy fejezik ki mérhetetlen szeretetüket, hogy... főznek. Meg sütnek.
Zsoltiék házában volt a szertartás utáni dínom-dánom. A garázsban kilenc, azaz kilenc db. torta várta, hogy felszeljék. (Gabi megjegyezte, hogy a nővére esküvőjén is ugyanennyi volt, csak ott 80 vendégre jutott ez a mennyiség. Ja, és ott sem fogyott el.)
Péntek este, hogy megérkeztünk, a táskák behordása után természtesen asztalhoz ültünk. "Lájtosan" némi rántotthús-rizs-majonéz kombinációval kezdtünk, és persze mi másról lett volna szó, mint... a kajáról. Hogy van tölött hús, szalonna, meg sült hús... Gabi itt felkapta a fejét, hogy:
- Sült hús? Az is van?
Mire nagynéném:
- Hát persze! Kérsz? - És ezzel a lendülettel egy egész, púpozott tepsire való sülthúst tartott elénk. - Van pörkölt is!

Ha négy, megrakott tepsit nem láttunk, egyet sem, és ez csak a "mieink" termelte adag volt, a szülői háznál. Odaát, Zsoltiéknál szállásolták el a menyasszony rokonságát. Ott is volt kb. ugyanennyi rántott-, sült-, töltött stb. Meg a torták. Meg az aprósütemények (kb. 12 tál). Meg este káposzta. Igen, az is.
Ja, azt írtam, hogy egyébként a szertartás után étteremben ettünk? Nem? Hát, most akkor ezt is hozzátettem.

Három napja cigánypecsenyét eszek. Meg császárszalonnát. Meg aprósüteményt. Meg tortát. Reggel kinyitottam a hűtőt, és hirtelen nem tudtam kiigazodni benne.

Mesélhetnék még annyi mindent, pl. mikor Lackó (Zsolti bátyja) nekiállt nótázni, mi meg sírtunk a röhögéstől, a kezemben remegett a kamera (ez szavakkal visszaadhatatlan, de majd begépelek néhány... khmm, dalszöveget), vagy amikor egy ilyesmi beszélgetés zajlott le a leendő anyós és após közt, miközben leendő anyós a másik leendő anyóssal telefonált:
- Mi? Mi kell? Szigszalag? Várj egy kicsit! Aptya! Van szigszalagunk? Aptya! (Ica, anyám nővére, torka szakadtából kiált ki a szobából a férjének. Ja, a hangerőből azután sem vett amúgy vissza, mi pedig páran néma csöndben, dermedten néztük a jelenetet. Mintha egy cseh filmből vágták volna ki.) Szóval:
- Aptya! Gyere már egy kicsit! Hol vagy?
- Mi van? Jövök már - dörmögi Lacibátyja dohányfüstös hangján, és megjelenik a szobaajtóban.
- Van szigszalagunk?
- Hát hogyne vóna?
Ica ismét a telefonkagylóba, változatlan hangerővel:
- Milyen kell? Ja... Ja... Fehér! Aptya, van fehér szigszalagunk?
- Migyá megnézem, biztos akad.
- Mingyá megnézi! Ja... Ja... átvisszük! Ollót is? Olló is kell? Aptya!

Mint később kiderült, elszakadt a menyasszonyi ruha abroncsa, és azt kellett megerősíteni.


Mindig megfogadom, legközelebb diktafonnal felszerelkezve jövök hozzájuk (már csak a szédületes nyelvjárás miatt is, ami egy mások beszéde, stílusa iránt "hivatalból" érdeklődő személynek valóságos kincsesbánya). Néha azon töprengek, írni kellene egy korokon átívelő regényt a lövőiekről, Anyám családjáról.




*Így lehetséges, hogy félmaláj másodunokatestvéreim vannak, akiket fényképről láttam csak, bár egyikük járt Magyarországon. Amúgy ezt a disszidálást nem úgy kell elképzelni, hogy szögesdrót alatt halált megvető bátorsággal kúsztak át az orsztrák-magyar határon, vagy - mint ahogy sokan tették - lefizettek valakit, aki ismerte a Fertő-tavat, és csónakkal próbáltak meg átevezni, aztán vagy megfulladtak, vagy elkapták őket. Ernőbátyja (Anyám egyik nagybátyja) egyszerűbben oldotta meg a kérdést. Egy ismerősével kimentek a határba fát gyűjteni, tüzelősnek. Eltávolodtak egymástól, ő tudta persze, hová tart, egy ideje nyújtogatta is a nyakát, lát-e valahol katonát, határőrt. A másik meg rákiabált:
- Ernő, hová mész? Gyere vissza, az már ott a határ!
Mire Ernőbátyja: - Mondd meg anyáméknak, hogy szeretem őket!
Azzal huss, elszaladt, keresztül az erdőn. Előbb Németországba, majd Ausztráliába vetette a sors. Manapság a telet a meleg óceánparton tölti, nyárra meg hazajön Lövőre. (József testvére is disszidált, ő meg Ámerikába.)
**Azért "Messzi-", mert gyermekkorunktól kezdve így "különböztettük meg" őt a "közeli" (apai) nagymamától, mivel utóbbival egy városban - Szolnokon - laktunk, onnan pedig több órás vonat-, aztán trabantos, aztán nagypolszkis, aztán ladaszamarás majd végül opelasztrás út vezetett Lövőig.
***Azért ha a dög (tacskó) meglátja, hogy a gazdi a szomszéd kutyáknak dob át valami finomságot a kerítésen, rögtön uzsgyi, rettenetes féltékenységében irgalmatlanul megugatja a nagy melák bobtail-újfoundlandi-meg-a-jó-ég-tudja-milyen keverék jószágokat.

2008. április 24., csütörtök

Charlie Wilson háborúja

Ha nagy ritkán eljutok moziba, általában a filmek előtt vetített bemutatók 99 %-a alapján rögtön eldöntöm, na, ezt sem fogom megnézni. Marad az az 1 %, ami most éppen a Charlie Wilson háborúja volt, Tom Hanksszel a főszerepben.

Amikor kiderült, hogy a forgatókönyvet az a Sorkin követte el, aki Az elnök embereit is jegyzi, már sejtettem, ebből nem hogy baj nem lehet, de egyenesen imádni fogom a filmet. Így is lett, aki szerette Az elnök embereit, semmiképp se hagyja ki a Charlie Wilson háborúját.

Zseniális párbeszédek, humor, nem is annyira burkolt utalás Sorkin washingtoni sorozatára ("vájtszeműeknek" ez feltűnhet mindjárt az elején), egyszóval figyelni kell, mert az onnan már ismert pergő stílust itt is hozzák. A téma pedig csöppet sem súlytalan, a '80-as évek véres afganisztáni valósága - kimondani is döbbenet - húsz év elteltével még mindig aktuális. Épp csak a felek változtak meg, a fegyverek a régiek.

2008. április 22., kedd

A távolságról

Adott két kedves barát, Egyik és Másik. Ők is ismerik egymást, sőt egy helyen dolgoznak. Egyik azonban folyton panaszkodik - nekem - Másikra, aki viszont sosem hozza szóba Egyiket, ha levelet váltunk. Én mégis kezdem egyre kínosabban érezni magam. És nem azért, mert feltétlenül igazat adnék Egyiknek, aki sokszor - szerintem - túldramatizálja a dolgokat. Ha közelebb laknánk egymáshoz, talán még választásra is kényszerítene valós és vélt sérelmei miatt. Az pedig elképzelhetetlen.

Jó ez így, hogy nem csak a közeli rokonsághoz, de barátokhoz sem tudok átsétálni papucsban.

2008. április 19., szombat

Megvertük az ukránokat. Megvertük az ukránokat! MEGVERTÜK AZ UKRÁNOKAT!

És az (is) milyen szép pillanat volt, amikor Pat Cortina elérzékenyült a magyar himnuszon, a fiúk meg teli torokból énekelték.

Jövőre ott kellene lenni Svájcban, a jégkorong VB-n.

De addig is: Magyarország-Ukrajna 4-2. Ismételgessük még ezt egy kicsit. Olyan jó!

2008. április 18., péntek

Gyors hátraarc

Hanna tanácsára (meg én is gondoltam rá, hozzáteszem), egy hétig pihentetem a regényt, mielőtt újra kézbe venném. A hirtelen jött szabadidőt (mélységesen megértem, mit érez László Zoli), novellaírással ütöm el, hogy ne szorítson annyira a galaktikás pályázat határideje, és legyen alkalom másokkal átolvastatni, mielőtt beküldöm őket...

A Solarián újjáéledni látszik a múltkori (vagy inkább szokásos évi?) zsoldospéterdíjkörüli vita, úgyhogy lásd bejegyzés címe, publicban megtűrtőztetem magam minden további hozzászólástól. A különbség tavalyhoz képest annyi, hogy idén több olyan írásmű is van a nevezettek között, amelyeket olvastam, és... tetszettek! Hülye módon még szurkolok is nekik, pedig nagyon csodálkoznék, ha ők nyernének. Na mindegy.

Más. Valamelyik nap megpróbáltam rendet tenni a gépen, a doksik között. Hát nem volt egyszerű. Főleg, hogy néhány régi novellát többször is lementettem, és nem feltétlen volt az a "jó" verzió, amelyet utoljára módosítottam... Nem is emlékeztem rá, milyen sok szösszenetet írogattam össze az elmúlt három évben; ezek nagy része nem járta meg a műhelyt. Felét egy "Ötlettár, elkezdett izék, mindenfélék" című mappába helyeztem át a meglehetősen nagyképű "Novellák" elnevezésűből, a másik felét meg nemes egyszerűséggel kidobtam. Nem fájt. Most már csak a fényképekkel kéne megtenni ugyanezt...


2008. április 14., hétfő

Anyád (:D)

Na, ma kipróbáltam a Starcraft Battle Netet. Mondanom sem kell, két perc alatt kitakarították a kis piros protosskáimat a ronda kék zergek, pedig milyen rohadtul büszke voltam, hogy már egy Carriert is építettem, és ott röhögtem, hogy ennek a hülyének nincs légvédelme, szegényt talán nem kéne ilyen gyorsan megtámadni. Aztán csak pislogtam, amikor tíz másodperccel később feltűnt néhány mamut és párezer zergling a láthatáron...*

Pedig az elején jól elcsetelgettünk öcsémmel - magyarul persze, amit a másik kettő nem értett -, ki hol van a pályán, milyen színű...

Belegondolok, hogy egy rakás ember órák hosszat "gíkül" a gép előtt, és Starcraftozik... Állítólag Koreában Starcraft TV is van, ahol élőben közvetítik a meccseket. :D Na jó, ez biztos legenda. Ugye?

Amúgy jó ez, jó ez, csak a gyorsbillentyűkre kéne gyúrni. Gondolom. :D



*Miután kitett a rendszer, mert failed achieving the victory vagy mi, kiderült, hogy neki 150 ezer pontja volt, nekem meg 43 ezer. Ja bots. :D

2008. április 12., szombat

First draft

Hamarosan kiderül, mire jó ez a kis híján 500 ezer karakter, amit monitorra vetettem. Mert hogy megvan az első változat, és kezdődhet a munka következő fázisa.

2008. április 11., péntek

Áprilisi ez+az II.

Nem tudom, ki hogy van vele, de jóval nehezebb úgy figyelni az előadásokon, hogy odakint tombol a napfényes idő. Meg az is biztos, hogy van egyfajta "edzettségi fok" az egyhelyben ülés és jegyzetelés tekintetében: minél távolabb kerülnek az egyetemi évek, az ember annál nehezebben ücsörgi végig a továbbképzések óráit.
De azért csak túléltem ezt az öt napot, és nem hiányzott az internet, a hírek, a tévé... Asszem azok után a bizonyos blogok után az indexet is "tiltólistára" rakom. Megállni persze jóval nehezebb lesz, hogy ne klikkeljek rá, de amikor olyan jóóóóól elvoltam öt napig anélkül, hogy tudtam volna, mi folyik a nagyvilágban! Boldogok a tudatlanok, na. (:D)

***

Megvan a Galaktika novellapályázatra szánt, harmadik novellám vázlata is, most már csak meg kéne írni. De nem ma, most nem vagyok olyan állapotban. Ellenben tökéletesen alkalmas az idő egy kis StarCraftra, ha minden igaz, hamarosan összecsapunk Bejjával, muhaha!

***

A HP pályázatán nem válogatták be a három oldalas kis irományom, így nem lehet rá szavazni és a verseny további részében sem vesz részt. Bár igazából nem is lep meg a dolog. Valóban nem odavaló írás volt, talán túl komor hangvételű, túl szabadszájú szereplővel (Hanna és woof szerint egyaránt a helyükön voltak a káromkodások, ami megnyugtató, ezek szerint képes vagyok egészen életszerű párbeszédeket összehozni). Majd talán később kezdek vele valamit, mint sok más írásommal. Ezek a pályázatok mindenképpen jók arra, hogy az ember kipróbálja magát, képes-e tematikus megkötés és korlátozott leütésszám ellenére írni. Határidőre.

***

Most amúgy - nem a sikertelen pályázat miatt - kicsit sötéten látom a megjelenési lehetőségeket. Nem mintha valaha is ettől tettem volna függővé, hogy írok-e vagy sem (ennyi erővel felhagyhatnék ezzel az időigényes passzióval), de azért rossz belegondolni, hogy gyakorlatilag 2006. májusában jelent meg utoljára novellám (a 77 kötetben). Igaz, nem is próbálkoztam azóta sehol.
Ám, ha valaki ír, lassan kialakul benne a megjelenés iránti vágy természetes igénye. Csak hát ez nem olyan egyszerű - legalábbis nekem. Sajnos évekig is üldögélek egy-egy novellán, mire meg merem mutatni másoknak (vagy egyszerűen megírom, és nem foglalkozok vele többet, hiába tudom, volna még mit csiszolni rajta). Talán éppen ezek a pályázatok fognak ebből a "langyosvízből" kihúzni, akár elérek rajtuk valamit, akár nem. Legalább lesznek újra "kulcsrakész" írásaim.

2008. április 6., vasárnap

Áprilisi ez+az

Akárki akármit mond, a StarCraft még mindig az egyik legjobb real time stratégiai játék, amit valaha készítettek! Most, hogy újra elővéve látom, semmit sem kopott a custom pályákon edzett tudásom, nekiveselkedtem a campaign-oknak...

De szirgorúan csak akkor játszom, ha már nagyon, de nagyon nem akarnak jönni a mondatok.

Most viszont egy kis (kényszerű) szünet következik az írásban, játékban, netezésben. Talán nem is baj. Megvan végre a regény befejezésének vázlata, most már tudom, pontosan mi fog történni, és a jelenetek újra és újra lejátszódnak bennem, akár egy film. Már csak "le kell gépelni", már csak néhányszor kell billentyűzet elé ülni, és meglesz a first draft.