2009. március 30., hétfő

Még jó, hogy egy köpésre van tőlünk a Mecsek

Kihasználtuk a szombati jó időt, és kemény 12 km-t gyalogoltunk az erdőben. Vicc, de izomlázam van, bár nem annyira vészes. Két nagy zacskó medvehagymát szedtünk (pontosabban a levelét), le is fagyasztottuk, hogy jusson későbbre is. Az út végén az orfűi Muskátli étteremben ütöttük el az időt. Természetesen medvehagymás kajákat ettünk. A medvehagyma krémleves teljesen spenótos jellegű és kinézetű volt, de a pincér kérdésünkre azt mondta, nincs benne spenót. Azóta találtam receptet a neten, abban van, szóval a fene tudja. Azért roppantul ízlett, és jól esett a gyaloglás után, hipp-hopp bepusziltuk a másodikfélével együtt (ilyen medvehagymás-tojásos töltelékes hústekercset ettünk).

Jövő héten Medvehagyma Napok!




Az a sok zöld, na az mind medvehagyma!


2009. március 25., szerda

Dancing Queen

Múlt hétvégén meglátogattuk Hannáékat új otthonukban. A ragyogó, fényes nappaliban még a költözés utórengéseinek nyoma látszik, ennyi könyvet nem egyszerű kidobozolni.* (Belegondolok, én is egy hónapig költözködtem, pedig összehasonlíthatatlanul kevesebb cuccom volt.)

A két és fél hónapos Johannára büszkék lehetnek szülei, a csöppség nem csak tündérien aranyos, mosolygós és csudaszép, de jó gyerek is, kis sírás után mindig szépen elaludt. Este felé, az etetést megelőzően ugyan hamarabb ébredt a kelleténél, s Hannának be kellett vetni a már jól bevált trükköt. A picúr nagyon szereti a zenét. Különösen az Abba Dancing Queenjére csápolt (de tényleg :D, más számok nem váltottak ki belőle ekkora hatást) és vigyorgott, de természetesen ilyenkor táncolni is kell ám vele. (Emlékszem, mikor ugyanilyen kicsi voltam, és valami sportesemény ment a tévében, a felnőttek felfigyeltek rá, hogy mindig ugyanannál a zeneszámnál derült fel a képem, és ütemre mocorogtam a kiságyban. De ehhez aranyat kellett nyerniük a szovjeteknek.)

Hanna frenetikus ebédet sütött-főzött, Gordon Ramsay-féle Wellington bélszínt (mentás zöldborsópürével), vacsorára pedig a házilag készült kenyér mellé mangalica szalonnát ettünk.

Ottlétünk némi balszerencsét hozott két borospohárra (az egyiket a macska verte le az asztalról, a másikat meg én tettem rossz helyre). Mivel Hanna még nem ihat, a fiúkkal feláldoztuk magunkat négy üveg vörösbor oltárán.

Tiramicu, mint minden macska, igazi egyéniség, a leglehetetlenebb testhelyzeteket képes felvenni a legfurább helyeken (általában ott, ahonnan szemmel tarthatja a környezetét). Ja, a saját szememmel láttam, amint simán kinyitotta a hűtő ajtaját... (A neve egyébként azért Tiramicu, mert olyanok a színei, mint a tiramisunak.)


*Kaptam is kölcsönbe néhány köteleső SF olvasmányt.

Kattintsatok!

Ha olvastátok Hanna Ólomerdő c. regényét, és tetszett, akkor most elősegíthetitek, hogy egy külföldi kiadó szerkesztői is kezükbe vegyék az angol nyelvű részletet.

"A HarperCollins egyedülálló rendszert dolgozott ki a tömegesen érkező kéziratok problémájára: létrehozta az Authonomy tehetségkutató oldalt. Az Authonomy működése meglehetősen egyszerű: a regisztrált tagok feltölthetik az oldalra a regényüket, amelyet aztán más tagok és arra tévedő olvasók elolvasnak, véleményeznek, értékelnek. Mivel a tagok között több szerkesztő és ügynök is található, ilyenformán publikusan fölkelthető azok érdeklődése is, akiknek amúgy is küldött volna az ember bemutatkozó levelet. A HarperCollins szerkesztői tanácsa minden hónapban megnézi az öt legjobbnak értékelt új regényt és véleményt ír róla – és mivel az oldal célja, hogy új tehetségeket fedezzenek föl, azokat a kéziratokat, amelyek valóban megragadták a figyelmüket és látnak benne lehetőséget, meg is veszik, mintha csak egy ügynökség ajánlotta volna be." (Boncnok)

Szóval, ha van kedvetek, pár percetek, akkor regisztráljatok és kattintsatok a "back the book"-ra, azaz tegyétek virtuális könyvespolcotokra az Ólomerdőt.

2009. március 20., péntek

Egy regény első oldalára

"- Uram, a késemért jöttem.
- Hol hagyta?
- Valami matrózban."



Nem, nem teszek közzé semmiféle részletet, én nem vagyok olyan bátor, mint mások (itt meg itt), egyébként is, amit közzé tehetnék, khm, na mindegy, hagyjuk. Na de ettől még lehet elmélkedni, milyen is egy ütős kezdés, vágjunk a közepébe, vagy bontsuk ki a történetet lassan, lineárisan?

Most, hogy újraolvasom A Gyűrűk Urát, meg kell vallanom, az első ötven oldalt ugyanúgy átugrottam, mint mikor először fogtam a kezembe. Hidegen hagy a Megye fiktív közigazgatási rendszere, sőt, a tündenyelv sem érdekel, míg mások éppen az efféle részleteken szeretnek elcsámcsogni. Mégis, a regény tényleges kezdete, Bilbó születésnapi partija szerintem zseniális, és a trilógiát ismerve nem is illene hozzá másféle felütés.

Minden idők egyik legjobb regénykezdését Forsythe követte el Az ördög alternatívájában, ami viszont, azt hiszem, se nem közepébe vágás, se nem unalmas szürke helyzet, ahonnan majd eljutunk A-ból B-be.

A jó kezdés azért kell, hogy torkon ragadja az olvasót, a jó befejezés pedig azért, hogy később ismét elővegye. (Bár az is igaz, hogy szerettem Kerouac budipapírra írt Útonjának utolsó bekezdését, na nem azért, mert vége lett a regénynek, hanem mert egyszerűen csodálatos, de a mai napig nem vettem rá magam, hogy újraolvassam az egész könyvet.)

Gárdonyi Láthatatlan emberének első oldalán néhány rövid bekezdés található, mégis nagy hatással volt rám, imádtam, képzeletbeli dobogóm első fokára kívánkozik.

Nem hiszem, hogy a kezdésnek rögtön a közepébe kell vágnia, és azt sem, hogy egy egyszerű, átlátható, később fokozatosan kibontható helyzetből kell kiindulni. Van egy harmadik út, ami még nem maga a cselekmény és nem is leírás egy helyzetről, helyszínről vagy főbb szereplőről.

Bejönnek a prológusok, mint pl. Martinnál, amikor olyan karaktereket és történéseket mutat be az első néhány oldalon, akikre, amikre később legfeljebb távoli utalás történik, mégis megalapozza a hangulatot, előrevetít valamit.

A hazai fantasztikus irodalomban ritkán találkozunk keretes megoldással, pedig nagyszerűen működhet és rengeteg pluszt adhat az alaptörténethez (pl. Bán Mór Hunyadijában).

De hiába áll rendelkezésre annyi fogás egy jó kezdéshez, személy szerint örülök, ha novellában sikerült leírnom az első mondatot, amiről tudom, hogy na, ez biztosan a helyén marad. Regénynél ez nagyon más, és hajlamos vagyok abba a hibába esni, hogy egyszerre túl sok információval árasztom el szegény olvasót. Vajon megoldás, ha szürke helyzetet választok, vagy prológust írok?

Egyszóval kíváncsi lennék nem csak a nyers első oldal szövegére, de arra is, hogyan alakul ki a kezdés, miért azt választja az író, amit?

2009. március 16., hétfő

Már megint Villány meg ilyenek

Valaki nagyonhülye ellopta a - figyelem - műanyag pillepalackból
tákolt madáretetőket a Tubesen. Most ilyen szép zöld ratyikban kapják a kaját
a cseppet sem félénk cinkék


Pogány oltár a vadonban, középütt hóvirágok képében
megjelent egy tavaszi istenség


És most következzenek az...
...Agresszív Medvehagymák!


Ez a kis erdei pinty teli torokból énekelt, olyankor felszegte a fejét és kihúzta magát
- nekünk is így tanították általános iskolában az ének órán


Csudálatos délutánt töltöttünk a Polgár Pincészet Trezorjában.
Egy végtelenül szimpatikus fiatalember megmutatta Polgár úr birodalmát,
és a végén még grátisz kóstolót is kaptunk


Egy a sok barátságos villányi kutya közül


Villánykövesdi hangulat - Tiffán Pince

2009. március 8., vasárnap

Azok a legendás filmcímek

Most őszintén, tegyétek a kezetek a szívetekre, hány filmet néztetek végig a Film+ csatornán? Olvadás? Látta valaki az Olvadást? Vírusbosszú? Na? Nem ismerős? Vagy esetleg a Segal-filmcímre emlékeztető Tomboló tűz? Zabolátlan tűz?

Kész időjárás-jelentést nézhetünk a csatornán, előfordul Jégvihar, Trópusi atomvihar, sima Atomvihar, Halálvihar, de az egyik kedvencem, mármint címre, a Szikrázó vihar 2 - Tomboló égbolt. Ez utóbbiban az az igazán döbbenetes, hogy a 2-es sorszámot viseli, vagyis volt első része...

Más címeket nem bonyolítanak ennyire agyon, a sztori nagy valószínűséggel úgyis életveszélybe került emberekről szól, úgyhogy legyen a film címe simán csak Életveszély. Na jó, ennek van tartozéka is: A Hádész-faktor! Ez is jellemző egyébként, a kényszeres és még a főcímnél is röhejesebb alcím használata.

Bejött a Törésvonal és az Ősrobbanás, mármint nem néztem meg őket, csak olyan mókásan beszédesek ezek is. Az ítélet napja viszont túlságosan hétköznapi, amire már senki sem kapja fel a fejét, főleg, hogy 2000-ben sem teljesült Nosztradamusz jóslata, gondolhatták a 2012 - Ha eljő a világvége készítői.

De a legjobb, ami nálam mindent vitt, nem más, mint...
...a Rottweiler - A halálkutya!

Villányi Szoborpark

Ígértem fotókat a februári, szoborparkos látogatásunkról. A park Villány felett, a hegyen található, modern és klasszikus, sőt, még "fantasztikus" szobor is ki van állítva, a szabad ég alatt. Bagó pénz a belépő (bár nem sok értelmét látom, hogy beszedik, mint valami parkolódíjat, mivel nincs körbekerítve a hely). Úgy évente érdemes kilátogatni, külföldi és hazai szobrászok járnak ide vissza, hogy helyben faragják a sziklákat. Egyes szobrokon még látszik, hogy félbe maradt, másutt csak a követ választotta ki a művész, ki tudja, mit álmodva belé.














2009. március 6., péntek

A Gyűrűk Ura, újra

Kitalálam, hogy leírást akarok tanulni, és inkább a jó öreg Tolkien történethez fordultam, semmint újra elolvassam Miéville Perdidó pályaudvarát, az ugyanis túlságosan kegyetlen, amitől önmagában még lehetne jó, újra olvasásra esélyes könyv, de a mai napig zavar benne valami.

Szóval A Gyűrűk Ura. Most is nagyon tetszik, egy rakás dologra nem emlékeztem, és értékelek olyan részeket, amiket mások egyszerűen átugranak, hozzáteszem, teljesen érthető módon. Igen, szegény beLSDzett Bombadil Tomára gondolok. Úgy néz ki, végre tényleg elválnak útjai a hobbitoktól, de utoljára azt tanácsolta a sírbuckák manóinak fogságába esett Frodóéknak, hogy rohangáljanak egy kicsit a napon a zöld domboldalon - anyaszült meztelenül -, mert akkor hamar felmelegednek. Én meg vigyorogtam - a buszon ülve -, és eszembe jutott egy Pink Floyd szám szövege: "The lunatic is on the grass..."

Vajon manapság milyen gyorsan húzná ki egy szerkesztő Bombadil kábszeres epizódját?

2009. március 5., csütörtök

Deja vu

Igen, igen, tudom, Boros-Szikszaiékat szinte kötelező szeretni, mert ők nagyon ott vannak technikailag (ahol én pl. sosem leszek, és emiatt aztán főleg fogjam be a ..., ugye), de ha annyira jók, akkor miért, miért, miért kell ilyen képeket festeni?

Tudom, tudom, a megrendelő kérte. De akkor ne, ne, ne töltsék már fel az artra, úgyis csak dícsérik, dícsérik, dícsérik, miközben nekem határozottan az az érzésem támad, hogy egyrészt ezt a képet már láttam valahol (elég sokszor), másrészt a két úriember valószínűleg röhög a markába. Hiszen úgyis tudják ők jól, hogy tetszeni fog az isten adta népnek, bármit is vetnek elé. Vagy mert ők a Boros-Szikszaiék, akik még Vallejóval is találkoztak élőben, vagy mert egyszerűen erre van igény.


Csak egy gond van ezzel az egésszel. Az ilyen semmitmondó, ostoba művek miatt írja le az egyszeri olvasó, néző a fantasyt. És a sci-fit is.

Eh. Nézzetek inkább Ravadits Kornél (Hannának köszi a linket), Havancsák Gyula, Justin Gerard (ezért meg tapsinak) képeket. Ha már borítók meg fentezi meg minden.

2009. március 4., szerda

Ábrándozni jó

Már majd' megőrültem február utolsó hetében, amikor a tél ismét nekidurálta magát, mintha érezte volna a vesztét, makacsul havazott. Szükségem volt némi napfényre, melegségre, és úgy gondoltam, a lámpafény meg a monitor egyhangú vibrálása nem elég.

Soha el nem múló szerelem
(Akvarell, kb. 35x40 cm)

Nem életem mesterműve, és azt hiszem, az is látszik, hogy rég dolgoztam akvarellel. Megjegyzem, élőben azért sokkal jobb, mint fotón. Jókedvből, elsősorban a magam szórakoztatására készült, közzé azért teszem, hátha egy percre más is elábrándozik ebben a március eleji szürkeségben.

Az üres részre eredetileg sirályokat akartam pingálni, de azt soknak találtam. A giccses, szándékolt képeslap-jelleg ellenére talán még szól is valamiről, ha másról nem, hogy létezik soha el nem múló szerelem. Nekem a tenger az egyik.

2009. március 2., hétfő

Nők és sci-fi

"A téma Joan Slonczewski Elyzium lánya regénye volt, amely egy sorozat harmadik része. Nem kaptam kedvet a kötethez, először is mert nem szeretem a túl tudományos sci-fi regényeket (ez furcsa lehet, de nekem nem pálya, ha aprólékos fejtegetéssel van tele egy regény), és nem kedvelem a feminin szerzőket sem. (Egy éve tervezek egy hímsoviniszta sci-fit, csakazértis megírom - majd 2012 tájékán.) Én a másik oldalhoz tartozom…" - írja blogján Szélesi Sándor (Anthony Sheenard), sci-fi regények és novellák Zsoldos-díjas szerzője.

De milyen oldalak?
És mit jelent a "feminin szerző"? (A feminin szót nőies férfiakra használják, nem?)
És miért kell a csakazértis hímsoviniszta sci-fi?
Nők talán nem olvasnak tudományos-fantasztikus irodalmat? Vagy nekik nem is érdemes sci-fit írni, mert nem szólítja meg őket? Vagy csak az olyan SF, ami egyben "női regény"? De mi az a "női regény"? Család-otthon-gyerekek kérdéskör, szerelmi-romantikus történet, feminista szlogenek tetszőleges keveréke vagy ezek vegytiszta bemutatása? Lehetőleg ostoba, kétdimenziós férfi-ábrázolással? Erről van szó?

Ha Slonczewski regénye nem valami jó, sőt, mondjuk ki, egyenesen rossz (nem tudom, mi mást mondhatott róla a könyvbemutatón balfrász, mivel régebben mintha kissé osztotta volna a szerzőnőt a blogján), abból tulajdonképpen arra következtethetünk, hogy a nők nem is tudnak sci-fit írni? Vagy csak olyat, ami szükségképpen nem tetszene a férfiaknak?

Nem inkább arra kellene jutni, hogy a majdnem lehírhatatlan nevű Slonczewski nem tud írni?

Hozzáteszem, én magam nem olvastam tőle semmit. Hidegen hagyott az ötlet, egy kizárólag nőkből álló társadalomábrázolás; ráadásul a szerzőnő szemére - valószínűleg jogosan - vetett feminista felhangoktól én is falra másztam volna. De nem értem, miért kell (burkoltan) az összes női (SF) íróra általánosítani Slonczewski - szintén valószínű - tehetségtelenségét.

Már csak ezért sem.