2009. szeptember 19., szombat

Rövid hír

A bookmania.eu honlapról, egész pontosan erről a linkről letölthető (iPhone-ra is) öt rövid novellám (A gyűjtögető, Ember a tömegből, Kiti-Kiti haragja, Noé bárkái, Tiszteletkör).

Köszönet L.N. Petersnek a lehetőségért!

2009. szeptember 14., hétfő

Sci-fi élet a horvátoknál és nálunk - öncélú megjegyzések

Pofátlan önreklám következik: az igazi szakbarbároknak ajánlom figyelmébe az rpg.hu-n olvasható ferdítésem a horvátországi SF-ről és egy ottani magazinról. Az angol nyelvű eredetit Aleksandar Žiljak horvát SF író írta, egyébként több érdekes cikk (és novella!) is van fent szintén angolul, azért ezt választottam, mert ebben röviden benne van az ottani SF története és jelenlegi helyzete.

Másféle rálátásunk sajnos nincs. Nem tudjuk, milyen folyamatok zajlanak náluk, mennyi SF könyvet adnak ki (külföldi szerzőktől), ráadásul mi is tudnánk olyan összeállítást írni, amiből nem nagyon derülnek ki a háttérben húzódó ellentétek, nehézségek, szervezési és kiadási problémák stb. (Egy szóval: ki kit hallgatna el, nem emlékezne meg egyes írók/klubok/honlapok stb. munkásságáról.)

Az igazság bizonyára a kettő között van, de akár el is fogadhatjuk, amit Žiljak ír, én nem látok rá okot, miért ne tehetnénk.

Ha pedig feltételezzük, hogy ez nagyjából tényleg így is van náluk, ahogy ő állítja, érdemes összevetést tennünk a magyar helyzettel.

A cikket én roppantul érdekesnek tartottam - ezért is vetemedtem arra, hogy a nyelvvizsgám megszerzése óta jóformán először fordítsak -, hiszen Horvátország szomszédos, nagyságrendileg hasonló méretű és viharos történelmű ország, mint hazánk, persze némileg másféle problémákkal, ami a politikát és a gazdaságot illeti.

Az első és legfontosabb, legjellemzőbb megállapítás, hogy mindkét országban beszűkültek az SF lehetőségei, a könyek és antológiák piaca. Kevés az olvasó, kevés az érdeklődő, miközben itt is, ott is többtízezer példányban keltek el hajdanán a magazinok és más kiadványok.

A második, hogy náluk is vannak találkozók, "con"-ok, és nekik is van "Zsoldos-díjuk" (SFera-díj), amelyet az évenkénti, zágrábi SFeraKonon osztanak novella és regény kategóriában. (Sajnos azt nem tudom, miként ítélik oda, de utána fogok járni, és amint megtudok valamit, megosztom.)

Azonban nem csak egy országos Cont rendeznek évente, hanem ezen kívül - igaz, jóval szerényebb keretek között, kb. 50-100 fővel - még négyet különféle városokban.

Az országos, zágrábi SFeraKon semmilyen szempontból nem hasonlítható össze a mi jelenlegi Hungarconunkkal. Előbbin több, mint 800 fő vesz részt, utóbbin jó, ha 80. Előbbit támogatja a főváros, utóbbit egy vidéki város önkormányzata (minimálisan). Előbbi nem csak SF irodalmi találkozó, részt kapnak filmvetítések, játékok, egyszóval jelmezes-sci-fis-fantasy-s népünnepély a javából (fotókat is találni róla a neten), ami engem kicsit az rpg.hu találkozókra emlékeztet. (Ami egyébként létszámilag hozza a SFeraKon szintjét, csakhogy nem rendezik meg évente, és nem támogatja a főváros sem, kifejezetten SF vonatkozása pedig nincs. Jelen állás szerint pedig a két rendezvény - a HungarCon és az rpg.hu találkozó - összevonása azt eredményezné, hogy lenne egy terem az SF rajongóknak...).
Mindebből következik, hogy a programok is összehasonílthatatlanul szerényebbek nálunk. Itt meg lehet nézni, milyen külföldi írók fordultak meg a SFeraKonon, míg nálunk - azt hiszem - inkább SF film- és sorozatszínészek voltak jelen inkább; illetőleg nevesebb szerzőket, pl. idén Robert Charles Wilsont a Metropolis Media hívta meg a könyvhétre.

A kiadványok terén elmondható, hogy nekünk volt és ismét van Galaktikánk, Új Galaxisunk, Avana fanzinunk (Arcképcsarnok, ami csarnoknak nem csarnok, inkább szobácska), újabban ha akarom, ide vehetem a tágabban vett fantasztikus irodalmi, a rendszeresség igényével fellépő Karcolat Antológiát (ami remélhetőleg kiforrja magát). A horvátoknál két nagy magazin működött, a Sirius (fénykorában 30.000 pld!) és később a Futura, utóbbi ma már csak a Hugo-jelöltekkel és díjasokkal foglalkozik, saját horvát szerzőt nem ad ki. Működik a SFera Klub (a Kon szervezői) Parsek nevű fanzinja is, azonban, legalábbis a borítója alapján, eléggé amatőrnek tűnik, talán az Arcképcsarnokkal állítható párhuzamba (már csak a megjelenés körülményeit is tekintve.)

Van viszont egy félévente jelentkező magazinjuk, az Ubiq, amely kicsit olyan, mintha a Galaktikát és az Új Galaxist összegyúrnánk. Nem amatőr (kezdő) írókat adnak ki, minőségi szempontokat érvényesítenek (legalábbis Žiljak beszámolója szerint), csupán félévente tudnak egy számmal jelentkezni, mely nem kizárólagosan novelláknak van fenntartva, esszéket, elemzéseket, kritikákat és életrajzi munkákat is várnak (ezeket ráadásul angol nyelven is szívesen fogadják külföldi szerzőktől). Novellát csak horvát szerző tollából jelentetnek meg. És ami a legnagyobb különbség a hazai viszonyokhoz képest: az Ubiqot egy kicsiny zágrábi kiadó adja közre kis példányszámban, állami támogatással.

Žiljak azt írja cikkében, hogy az Ubiq fenntartása még így is nehéz. Nos, nem tudom, ki mekkora pénzt áldoz a Galaktika és az Új Galaxis megjelentetésére (úgy értem, kiadói részről), azonban tudtommal nálunk nem jár nekik állami támogatás, és ebből a szempontból szerintem szép eredmény, hogy ezek a kiadványok nálunk elérhetőek, hogy egyáltalán vannak, még akkor is, ha esetleg az Ubiqhoz hasonlóan egyik napról a másikra, még akkor is, ha néha többen bírálják/bíráljuk őket minőség, külcsín stb. okán.

Minőségi összehasonlítást tenni nem tudok, mivel nem tudok horvátul. E körben csak a borítóról lehet nyilatkozni: az Ubiq nem követi a tipikus SF kiadványok megjelenését, sokkal elvontabb, emiatt - a jó öreg sztereotípiák okán - talán "irodalmibb"(?) tartalmat ígér. A cél megfogni a SF-t nem olvasó közönséget. (Szépirodalmi magazinokról mintázták egyébként.)
Ezzel együtt nekem ezek a borítók alapvetően semmitmondóak, az SF nem absztrakt irodalom, sőt, annak szöges ellentéte, hiszen mindig is a cselekményességre épített, az Ubiq borítói azonban nem ezt a jelleget tükrözik.

Miben vannak mindenképpen előrébb nálunk a horvátok? Megcsinálták a horvát SF összefoglalóját. Egyetlen monumentális könyvben, az Ad Astrában. Azt hiszem, ez már nálunk is érik egy ideje, de ehhez mindenképpen csatabárdokat kellene elásni, és egyáltalán kiválogatni azokat az embereket, akik hajlandóak volnának összeállítani, elkezdeni válogatni stb. A neten elérhető egy SF bibliográfia, életrajzi gyűjtemény is akad, ám az előbbi szerintem hiányos, és engedtessék meg nekem, hogy nem bízom a ki tudja kik által összeállított, gportálos jellegű honlapok hitelességében, aktualitásában.

Valahogy úgy érzem, az elkövetkező évek vízválasztóak lehetnek, végül is, eltelt húsz év, van sok szerző, van sok tehetséges ember és iparos, fellendült a külföldi SF könyvek kiadása, miért ne rendezzünk jövőre nagyszabású Hungarocont?

Miért ne nyissunk a külföldi SF szerzők felé, a szomszédos országok alkotói felé? Miért ne lehetne őket is meghívni jövőre? Miért ne lehetne már-már Közép-EurópaCont összehozni? Már nincs egy évünk.

Ideje elkezdeni a munkát. A Hungarocon sok mindenre alkalmat ad. Akár egy ilyen, az Ad Astrához hasonló, monumentális mű létrehozására is. A horvátoknak sikerült.

2009. szeptember 11., péntek

Hetvehely-Orfű túraútvonal képekben




Még csak szeptember eleje van, de az ősz már megérintette a fákat





Eltévedni lehetetlen




Érik a szeder...
(Jól be is laktam, mint a lepke)


Madárijesztők és gólyák, a háttérben bádogemberrel


Kemencés udvar, Orfű



A napraforgószörny árnya a gyanútlan virágokra vetült...


"Ez az én virágom, én voltam itt előbb!"


2009. szeptember 9., szerda

Burger István életmódtanácsai

Mégpedig nekünk, butuska nőknek. Aszongya:

"Megint eltelt egy nyár, mi férfiak, elfogyasztottunk sok sört, míg a gyengébb nem valami mással oltotta szomját a nem ritkán 37 fokos kánikulában."

Ja, nyilván kólát ittunk, mi mást, gondoltam rögtön.

"Esetleg Radlert ivott, ami ha akarom, sör, ha akarom, szénsavas citromlé. A sör persze hizlal, a nők talán ezért sem szívesen hódolnak ennek az élvezetnek."


Szóval aki Radlert ivott, az sem az igazi, mert hát az nem is sör. Valódi sört a férfiak isznak, a nők pedig nem tudják, mi a jó, mert hiúk. Éppen ezért:

"Jobban szeretik a light kólát és más, csökkentett energiatartalmú innivalókat."

Örülünk, hogy Burger Isván ilyen jól otthon van a nők ivási szokásaiban, és mindezt olyan elegánsan degradáló és demagóg stílben adja elő, hogy öröm nézni, amint hülyét csinál - saját magából.

Ezután elemzésbe bocsátkozik, miszerint a természetes cukrot mesterséges anyagokkal pótolják, amiknek "komoly egészségkárosító hatása van, bár erről nem szokás nyilvánosan beszélni."

De hát mit is várjunk, a nők más okból sem viselkednek racionálisan, hiszen a Swarowsky-ékszer sem más, mint "szépen csiszolt, olcsó üvegbizsu, a nők mégis bolondulnak érte, és ékszerárban megvásárolják. (...) A Canderel ugyanis nem más mint rákkeltő aszpartam."

Na, ezek szerint Burger István is megkapta azt a körímélt, ami az aszpartam negatív tulajdonságairól szólt, és kb. úgy volt megfogalmazva, mint valami összeesküvés-elmélet.

És egyébként is, "a gyémánt hasonlóan közönséges szénmódosulat, mint a grafit, áruk mégis lényegesen különbözik, ami annak tudható be, hogy a DeBeer család ellenőrzése alatt működik a világ összes jelentős gyémántbányája."

Igen, az eredeti szöveg is kb. ennyire volt csapongó, mint ezek az öncélúan bemásolt idézetek. Abba pedig inkább ne menjünk bele, hogy mi a különbség a grafit meg a gyémánt (és éppen ezért az áruk) között. Ugye.

"S hogy miért kezdtem mondókámat, látszólag oda nem illő módon, a Radlerrel? A megfejtés egyszerű, talán néhányan már ki is találták. Igen, képzeljék, a Radlert is aszpartammal ízesítik..."

Köszönjük a magyarázatot, bár sejtettem, hogy erre fog kilyukadni. Mégis, nem ettől oda nem illő ez az egész.
Ja, hát még nem mondtam volna? Pedig biztos kitaláltátok már!
A szeptemberi Galaktika előszavából idéztem.
Bár furcsa, hogy ez egy előszó.
Furcsa, hogy egy SF magaziné.
Furcsa, hogy Burger István főszerkesztő.

2009. szeptember 7., hétfő

Egy ember élete képekben

Sok fotót készítünk, főleg azóta, mióta forradalmasította a fényképezést a digitális technika. És mégsem eleget. Vagy nem a megfelelő pillanatban. Össze tudnád foglalni a napod egyetlen fényképben?

Jamie Livingston megtette 1979-től 1997. október 25-ig, a haláláig.
Érdemes végignézni a megrázó, hangulatos és bámulatosan ismerős felvételeket.

Egy ember élete.

Valamiért ez a zeneszám jutott eszembe.



(A linkért köszönet Attilának.)

2009. szeptember 5., szombat

Ja, dizájnváltás

A faLkulás (by szs) jegyében.

Csak még egy sort

Ez az egész sosem egyszerű, nem is volt az, pedig néha annak képzeltem, csak leülök, és gépelem befelé a történetet. Hát persze.
A napokban megírtam egy novellát, csiszoltam két másikat - ezúttal ígérem, kilincselni fogok velük, és ha nem kell senkinek, "elmondom hát mindenkinek".

Amikor először rágtam magam végig az összes átkozott OSC-n, és más műhelyes írástechnikai anyagokon, hónapokig nem tudtam írni. És miután visszatért az ihlet (hívjuk inkább ostoba ötletecskéknek), akkor sem születtek jó novellák.

Definiáld 'jó novella'. Különösen azt látva, hogy micsoda mennyiségű, fájdalmasan közepes írás jelenik meg. Amiket alapvetően dicsérgetnek. Sokkal rosszabb ez, mint a simán rossz írások, mert azokról alapvetően tudjuk, hogy azok, de ami közepes, az nem tűnik fel. Belesimul az átlagosba és az elvárásaink hozzá idomulnak. Észre sem vesszük, hogy nem hagy bennünk nyomot... A történet, ami pöröghet bárhogy, valójában üres, a szöveg, amit olvasunk, modoros, nincs benne nyelvi lelemény, az író nem használja ki a lehetőségeit. A nyelv csak eszköz számára, nem több, megelégszik a szavak egymásutánjával. Azon kapjuk magunkat, hogy unatkozunk.

Mi fájó még a középszerűségben? Hogy ezt soha, de soha nem fogod tudni megértetni velük. Olyan, mintha hiányozna egy érzékszervük. Űrből jött lény vagy számukra.

Most, hogy mindezez tudatosult bennem, jobban figyelek a saját írásaimra.

Objektíve megítélni persze semmit sem lehet, még az olvasók sem tudják megmondani a tutit (ezzel is a minap szembesültem, hogy van, aki szerint hiányzik egy mondat a történet végéről, míg mások szerint minden tégla a helyén van), úgyhogy értsük ez alatt azt, hogy én személy szerint meg vagyok vele elégedve annyira, hogy meg merjem mutatni idegeneknek.

Szakadj el gyermekeidtől!

Mostanság kezdem úgy érezni, hogy másképp írok. Világosabban látom, miként jussak el A-ból B-be, és nem agyalok annyit a lehetőségeken, ugyanakkor megfelelő pillanatban hagyom, hogy a történet magától alakuljon (tudatosan kapcsolom be a tudattalant?). Ilyesfajta változást eddig inkább csak festés során tapasztaltam.

Nem tudom, mennyiben járul hozzá ehhez, hogy kicsit "kétségbeesetten" írok. Nem feltétlenül azért, mert azzal a tudattal vagyok kénytelen dolgozni, hogy vajmi kevés esélyem van bárhol megjelenni (főleg, ha nem akarok folyton tematikus pályázatokra irkálni), hanem mert a közeljövőben nem lesz rá időm. Ki szeretném használni az utolsó percet is.

Szorít az idő. Minden nappal kevesebb, és rossz érzés úgy nyugovóra térni, hogy tudom, aznap nem tettem hozzá egy sort sem. Pedig hamarosan erről fog szólni az élet - úgy négy-öt héten át. Aztán még kétszer. Bekészítek egy jegyzetfüzetet, hogy felírjam az ötleteimet - az intenzív tanulás mindig is így hatott rám. A szabályok felszabadítanak.