2009. december 30., szerda
2009. december 29., kedd
A felszín alatt
Igazából várható volt, hogy egy képzőművészeti albumot is megpróbálnak majd kipréselni az aranyat tojó hazai fentezivörldből, úgyhogy nem is igen lepődtem meg ennek az ún. vázlatkönyvnek a megjelenésén. Biztosan sokan rá is cuppannak majd, hiszen szép csilivili, karácsonyi meglepi, és természetesen Mááá...
Mááár sokszor értekeztem az eredetietlenségről, a fantasy festmények kiüresedéséről, a régi toposzokhoz való fájdalmasan újszerűtlen ragaszkodásról.
A kottára kidolgozott alakok után itthon is ráéreztek a vázlatosság ízére, melynek lényege - nevéből is fakadóan - elvileg az volna, hogy láttassák, miként készül a végleges mű, miként ötletelnek, felfedjék az épületek, alakok vázát, s egyúttal bemutassák: ezek valódi rajzok, nem fotóátrajzolások, tehát van mögöttük technikai tudás.

Mégis, e fenti vázlatot szemlélve az az érzésem, hogy a kidolgozottabb részekre utólag tették rá (vagy inkább vissza, s emiatt itt-ott elrajzolva) a "keresővonalakat". Mintha a szerkesztő odaállt volna a rajzoló fölé, hogy oké, oké, de csináld vázlatosabbra, hogy kúlabb legyen, most ez a cél, nem kell kidolgozni.
A helyzeten tovább ront az abszolút műmájer pergamen effekt és a halványan rányomtatott vízjelimitáció. Utóbbi tökéletesen funkciótlan, csak úgy oda van téve, mert "az jól néz ki". Ha van öncélúság a fantasy irodalomban, úgy a festészetben is szépen megfigyelhető.
Ha ugyanis a vázlattal akarunk gyönyörködtetni, akkor maradjunk is meg a vázlatosságnál, akkor is, ha egyes részeket teljesen kidolgozunk. Minek rá a sallang? Minek rá az ostoba effekt? Amúgy is, ott a lap szélén az a kunkorodó díszítő elem, annyi a zavaró momentum, hogy felsorolni is nehéz. Ha vázlat, akkor legyen tanulmányjellegű. Érezzük rajta a befejezetlenség - és egyúttal a könnyedség - ízét. Itt azonban nem egy direkt, megfelelő poton abbahagyott rajzot látunk, hanem egy befejezett befejezetlent.

Alakrajzok. Nem kötök bele az anatómiába, az art.rpg.hu falkája ehhez jobban ért. Engem a mögöttes tartalom hiánya mindig is jobban zavart. Jaj, eszemben sincs Mááá...r ilyesmit számonkérni, dehogy, itt megelégednék azzal, ha az ábrázolásmódon csavarintottak volna. De nem.
Csomagoljuk az egészet csilivili köntösbe, és feledtessük el a nézővel, hogy amit néz, hát... valójában dögunalmas.
Most mondhatnám, hogy a szegény rajzoló ki van szolgáltatva az írók fantáziájának, de basszus, nézzétek már meg mondjuk... ezeket. Ha már minden áron ezt a stílust akarjuk erőltetni.
A mókás az, hogy éppen a fantasy hordozza a legtöbb klisét, amit valaha kitaláltak, pedig az irányzat neve ennek szöges ellentétére kellene, hogy utaljon. Lefagyott, megmerevedett, kiüresedett, unalmas, régi ötletek majmolása az átértelmezés igénye nélkül - ez van a csillogó máz, a felszín alatt.
És nem, ez nem arról szól, hogy én személy szerint nem vagyok rajongó, mert akkor biztos értékelni tudnám a rajzokat, és felfedezném a mögöttes tartalmat. Nem erre gondolok.
Azaz nem csak nem erre.
Az egyik kép screenshot a Painkillerből, a másik a DV már linkelt honlapjáról van:


A kottára kidolgozott alakok után itthon is ráéreztek a vázlatosság ízére, melynek lényege - nevéből is fakadóan - elvileg az volna, hogy láttassák, miként készül a végleges mű, miként ötletelnek, felfedjék az épületek, alakok vázát, s egyúttal bemutassák: ezek valódi rajzok, nem fotóátrajzolások, tehát van mögöttük technikai tudás.

Mégis, e fenti vázlatot szemlélve az az érzésem, hogy a kidolgozottabb részekre utólag tették rá (vagy inkább vissza, s emiatt itt-ott elrajzolva) a "keresővonalakat". Mintha a szerkesztő odaállt volna a rajzoló fölé, hogy oké, oké, de csináld vázlatosabbra, hogy kúlabb legyen, most ez a cél, nem kell kidolgozni.
A helyzeten tovább ront az abszolút műmájer pergamen effekt és a halványan rányomtatott vízjelimitáció. Utóbbi tökéletesen funkciótlan, csak úgy oda van téve, mert "az jól néz ki". Ha van öncélúság a fantasy irodalomban, úgy a festészetben is szépen megfigyelhető.
Ha ugyanis a vázlattal akarunk gyönyörködtetni, akkor maradjunk is meg a vázlatosságnál, akkor is, ha egyes részeket teljesen kidolgozunk. Minek rá a sallang? Minek rá az ostoba effekt? Amúgy is, ott a lap szélén az a kunkorodó díszítő elem, annyi a zavaró momentum, hogy felsorolni is nehéz. Ha vázlat, akkor legyen tanulmányjellegű. Érezzük rajta a befejezetlenség - és egyúttal a könnyedség - ízét. Itt azonban nem egy direkt, megfelelő poton abbahagyott rajzot látunk, hanem egy befejezett befejezetlent.

Alakrajzok. Nem kötök bele az anatómiába, az art.rpg.hu falkája ehhez jobban ért. Engem a mögöttes tartalom hiánya mindig is jobban zavart. Jaj, eszemben sincs Mááá...r ilyesmit számonkérni, dehogy, itt megelégednék azzal, ha az ábrázolásmódon csavarintottak volna. De nem.
Csomagoljuk az egészet csilivili köntösbe, és feledtessük el a nézővel, hogy amit néz, hát... valójában dögunalmas.
Most mondhatnám, hogy a szegény rajzoló ki van szolgáltatva az írók fantáziájának, de basszus, nézzétek már meg mondjuk... ezeket. Ha már minden áron ezt a stílust akarjuk erőltetni.
A mókás az, hogy éppen a fantasy hordozza a legtöbb klisét, amit valaha kitaláltak, pedig az irányzat neve ennek szöges ellentétére kellene, hogy utaljon. Lefagyott, megmerevedett, kiüresedett, unalmas, régi ötletek majmolása az átértelmezés igénye nélkül - ez van a csillogó máz, a felszín alatt.
És nem, ez nem arról szól, hogy én személy szerint nem vagyok rajongó, mert akkor biztos értékelni tudnám a rajzokat, és felfedezném a mögöttes tartalmat. Nem erre gondolok.
Azaz nem csak nem erre.
Az egyik kép screenshot a Painkillerből, a másik a DV már linkelt honlapjáról van:


A játék látványvilágáról bővebben itt. (Link end szkrínsot tenksz tu Mantis).
2009. december 24., csütörtök
Abszolút eredetietlen karácsonyi üdvözlet
Visszatérő motívumok:
megmozdulás
2009. december 23., szerda
Falkaplecsni for free
Visszatérő motívumok:
blogdolgok,
F,
megmozdulás,
rajzol,
reklám,
SF,
vélekedés
2009. december 22., kedd
Mutasd meg az úrnak
Karácsonyi bevásárlás, könyvesbolt, a bankkártyaleolvasóra várunk. Mögöttem egy fickó téblábol, az eladó megkérdi tőle, miben segíthet.
- Keresek egy könyvet ööö... az a címe, Felcsináltak... vagy valami ilyesmi.
Beüti a nő a címet a gépbe.
- Igen, van belőle. - Majd jó hangosan: - Marikaaa! Felcsináltak, mutasd meg az úrnak, légyszíves!
Ezek után marhára kíváncsi lettem, mégis mi a szar ez, úgyhogy rákerestem.
Asszem, ő lehet a kanadai fejősévi. Vagy valami nagyon hasonló.
- Keresek egy könyvet ööö... az a címe, Felcsináltak... vagy valami ilyesmi.
Beüti a nő a címet a gépbe.
- Igen, van belőle. - Majd jó hangosan: - Marikaaa! Felcsináltak, mutasd meg az úrnak, légyszíves!
Ezek után marhára kíváncsi lettem, mégis mi a szar ez, úgyhogy rákerestem.
Asszem, ő lehet a kanadai fejősévi. Vagy valami nagyon hasonló.
2009. december 21., hétfő
Mi teszi a sci-fit?
Több dolog is foglalkoztat mostanság az írással kapcsolatban, ezt a bejegyzést végül is SFinsider-orka kettőse késztette.
"Alapvetően, egy science fiction írás esetében a romlékonyság sokkal fenyegetőbb, mint egy mainstream alkotásnál." - írja Kánai András.
Ha ez így van, márpedig így van, akkor nem lehet, hogy (részben) emiatt nem veszi komolyan az SF-t a mainstream irodalom?
Az egyébként alapos és korrekt ismertetők (Orka a 200-ról, SFinsider Chiang zseniális Kilélegzéséről) után az maradt meg bennem: igazi SF ötletet természettudományos alapokon kell(ene) kibontani. Ezt követeli meg a SCI, a FI-t pedig mi tesszük hozzá. A SCI hordozza a lényeget, és a FI végeredményben csak körítés. A mai magyar SF-ben ez - ellentétben a külföldi rangos példákkal - fordítva működik. A SCI rész kevésbé vagy egyáltalán nem hangsúlyos, illetve, ha van, általában rengeteg bakit hordoz magában. A FI kap teret, azonban itt sem moccanunk el a már jól ismert alapoktól.
A linkelt bejegyzés másik tanulsága: nincsenek rászorítva a szerzők, hogy akár egy évig is üljenek a novellájukon, nincsenek rászorítva, hogy ötleteljenek, mert a közepes éppúgy megjelenik, sőt, inkább azt díjazzák a fényévekkel jobb helyett/a közönség körbeugrabugrálja a középszart, mintha az valami korszakalkotó csoda lenne, és elsiklik az igazán jók fölött.
Részemről nem hiszek a hard SF mindenhatóságában, nem is rajongok érte, de abban egyetértek, hogy jelenleg nincs olyan magyar szerző, aki tényleg a szó szoros értelmében vett hard SF-t írna (bár én Hackett utóbbi két regényét hardnak tartom). Eszerint valóban nincs az angolszásszal lépést tartó magyar SF... Köszönhetően annak is, hogy akik írnak, nem olvasnak angolul. Nem tudjuk, mi történik odakint, nem tudjuk, hogy mások sokkal jobban megírták a kis ötleteinket.
Ha már ötleteknél tartunk, ez is felmerült kritikaként, hogy a szerzők nem bontják ki, nem formálják át az első gondolatot. Idő, energia okán elmarad a szintézis, az emésztés, a végiggondolás. Biztos ez? Nem pedig szimplán nem nőtt fel senki a feladathoz (kiadók, szerkesztők oldaláról sem), és már az alapötletek sem igazán... hmm, ütősek?
A divatos témák és túlhaladottság kérdése is többször felmerült már, főként Csepregi Tamás Szintetikus álom kritikája kapcsán, miszerint túlhaladott-e a CP? De hát valójában Ted Chiang Kilélegzése is CP! És a Nagate? Abban talán nincs CP elem? Túlhaladott téma-e az idegenekkel találkozás, a Naprendszer felfedezése, a globális felmelegedés? A mesterséges intelligencia? Ádám és Éva?
Mindre ugyanaz a válasz: a lerágott csont is jó, ha újszerűen írják meg. De ez tényleg elég?
Az a jó, ha valaki nagy dobásra készül, vagy legalábbis ez a terve. Eredetit, frisset alkotni. Legalább olyat, mint Wilson Pörgése. Vagy Simmons Hyperionja. Ezt azt jelenti, van rá igénye, még ha el is bukja, vagy a végeredmény egyszerűen más. A többség azonban karakterszámra megy, hogy regénynek nevezhesse, amit összegányolt, és aztán jelölhesse a Zsoldos-díjra, jól.
Mi a jó téma?
Az a helyzet, hogy manapság nem hökkenünk meg az űrhajókon, sem implantátumokon, amelyek mobiltelefonként, hitelkártyaként, számítógépként, helymeghatározó rendszerként stb. működnek egyszerre. Miközben a SCI-t kéne erőltetni, éppenhogy azzal szembesülünk, hogy a modernitás kihúzta a talajt az SF alól, ezért is tolódott el a FI irányába, ezért oldódnak fel a határok a fantasztikumon belül.
Milyen a jó téma?
Mandics mondta az idei Conon Burger novellájának értékelésekor, hogy nem foglalkozik globális kérdésekkel, ergo nem jó (én meg majd' lefordultam a székről).
Legyen a téma divatos?
Dalí mondta a saját festményeiről, hogyha divatosnak tekintik őket, akkor valami baj van. Meg kell-e felelnünk a korszakunkat foglalkoztató kérdéseknek? Milyen szinten? Brod szerint a magyar SF halott, életidegen, az űrutazás és idegen lényekkel történő kapcsolatfelvételek helyett a mai magyar valóságról kéne írni. A politikai-gazdasági problémákat is ideértve. Én azt mondom, attól mentsem meg az Isten.
A nagy témakeresés közepette mindig az az érzésem, elfelejtkezünk valamiről. A lényeg valójában mindig az embereken, és ebből kifolyólag az emberi kapcsolatokon, a karakterek jellemén van. A háttér, a világ, a SCI olyan elem, ami nem feltétlenül lesz érvényes egy-két évtized múltán. És innentől kezdve elgondolkodtató, érdemes-e egyáltalán hard SF-t írni? Tudva, hogy később esetleg (nagy valósznűséggel) nem lesz "divatos" a téma? Így neki lehet ülni - nem hogy novellának, de - regénynek?
Mi magunk vagyunk a konstans minden történetben, mert az ember természete alapvetően nem változik (legalábbis szerintem). Ha igen, azt meg kell indokolni.
Egy történet maradandósága - szerintem - azon áll vagy bukik, hogy mennyire emberi. Emberi történeteket SCI és FI elemek nélkül is lehet alkotni. Ha SCI-t és FI-t alkalmazunk, meg kell indokolnunk, miért tesszük. Nem lehet, hogy ez marad el? Nem lehet, hogy a mai magyar SF és F termés - ha nem is mind - egyszerűen öncélú?
"Alapvetően, egy science fiction írás esetében a romlékonyság sokkal fenyegetőbb, mint egy mainstream alkotásnál." - írja Kánai András.
Ha ez így van, márpedig így van, akkor nem lehet, hogy (részben) emiatt nem veszi komolyan az SF-t a mainstream irodalom?
Az egyébként alapos és korrekt ismertetők (Orka a 200-ról, SFinsider Chiang zseniális Kilélegzéséről) után az maradt meg bennem: igazi SF ötletet természettudományos alapokon kell(ene) kibontani. Ezt követeli meg a SCI, a FI-t pedig mi tesszük hozzá. A SCI hordozza a lényeget, és a FI végeredményben csak körítés. A mai magyar SF-ben ez - ellentétben a külföldi rangos példákkal - fordítva működik. A SCI rész kevésbé vagy egyáltalán nem hangsúlyos, illetve, ha van, általában rengeteg bakit hordoz magában. A FI kap teret, azonban itt sem moccanunk el a már jól ismert alapoktól.
A linkelt bejegyzés másik tanulsága: nincsenek rászorítva a szerzők, hogy akár egy évig is üljenek a novellájukon, nincsenek rászorítva, hogy ötleteljenek, mert a közepes éppúgy megjelenik, sőt, inkább azt díjazzák a fényévekkel jobb helyett/a közönség körbeugrabugrálja a középszart, mintha az valami korszakalkotó csoda lenne, és elsiklik az igazán jók fölött.
Részemről nem hiszek a hard SF mindenhatóságában, nem is rajongok érte, de abban egyetértek, hogy jelenleg nincs olyan magyar szerző, aki tényleg a szó szoros értelmében vett hard SF-t írna (bár én Hackett utóbbi két regényét hardnak tartom). Eszerint valóban nincs az angolszásszal lépést tartó magyar SF... Köszönhetően annak is, hogy akik írnak, nem olvasnak angolul. Nem tudjuk, mi történik odakint, nem tudjuk, hogy mások sokkal jobban megírták a kis ötleteinket.
Ha már ötleteknél tartunk, ez is felmerült kritikaként, hogy a szerzők nem bontják ki, nem formálják át az első gondolatot. Idő, energia okán elmarad a szintézis, az emésztés, a végiggondolás. Biztos ez? Nem pedig szimplán nem nőtt fel senki a feladathoz (kiadók, szerkesztők oldaláról sem), és már az alapötletek sem igazán... hmm, ütősek?
A divatos témák és túlhaladottság kérdése is többször felmerült már, főként Csepregi Tamás Szintetikus álom kritikája kapcsán, miszerint túlhaladott-e a CP? De hát valójában Ted Chiang Kilélegzése is CP! És a Nagate? Abban talán nincs CP elem? Túlhaladott téma-e az idegenekkel találkozás, a Naprendszer felfedezése, a globális felmelegedés? A mesterséges intelligencia? Ádám és Éva?
Mindre ugyanaz a válasz: a lerágott csont is jó, ha újszerűen írják meg. De ez tényleg elég?
Az a jó, ha valaki nagy dobásra készül, vagy legalábbis ez a terve. Eredetit, frisset alkotni. Legalább olyat, mint Wilson Pörgése. Vagy Simmons Hyperionja. Ezt azt jelenti, van rá igénye, még ha el is bukja, vagy a végeredmény egyszerűen más. A többség azonban karakterszámra megy, hogy regénynek nevezhesse, amit összegányolt, és aztán jelölhesse a Zsoldos-díjra, jól.
Mi a jó téma?
Az a helyzet, hogy manapság nem hökkenünk meg az űrhajókon, sem implantátumokon, amelyek mobiltelefonként, hitelkártyaként, számítógépként, helymeghatározó rendszerként stb. működnek egyszerre. Miközben a SCI-t kéne erőltetni, éppenhogy azzal szembesülünk, hogy a modernitás kihúzta a talajt az SF alól, ezért is tolódott el a FI irányába, ezért oldódnak fel a határok a fantasztikumon belül.
Milyen a jó téma?
Mandics mondta az idei Conon Burger novellájának értékelésekor, hogy nem foglalkozik globális kérdésekkel, ergo nem jó (én meg majd' lefordultam a székről).
Legyen a téma divatos?
Dalí mondta a saját festményeiről, hogyha divatosnak tekintik őket, akkor valami baj van. Meg kell-e felelnünk a korszakunkat foglalkoztató kérdéseknek? Milyen szinten? Brod szerint a magyar SF halott, életidegen, az űrutazás és idegen lényekkel történő kapcsolatfelvételek helyett a mai magyar valóságról kéne írni. A politikai-gazdasági problémákat is ideértve. Én azt mondom, attól mentsem meg az Isten.
A nagy témakeresés közepette mindig az az érzésem, elfelejtkezünk valamiről. A lényeg valójában mindig az embereken, és ebből kifolyólag az emberi kapcsolatokon, a karakterek jellemén van. A háttér, a világ, a SCI olyan elem, ami nem feltétlenül lesz érvényes egy-két évtized múltán. És innentől kezdve elgondolkodtató, érdemes-e egyáltalán hard SF-t írni? Tudva, hogy később esetleg (nagy valósznűséggel) nem lesz "divatos" a téma? Így neki lehet ülni - nem hogy novellának, de - regénynek?
Mi magunk vagyunk a konstans minden történetben, mert az ember természete alapvetően nem változik (legalábbis szerintem). Ha igen, azt meg kell indokolni.
Egy történet maradandósága - szerintem - azon áll vagy bukik, hogy mennyire emberi. Emberi történeteket SCI és FI elemek nélkül is lehet alkotni. Ha SCI-t és FI-t alkalmazunk, meg kell indokolnunk, miért tesszük. Nem lehet, hogy ez marad el? Nem lehet, hogy a mai magyar SF és F termés - ha nem is mind - egyszerűen öncélú?
2009. december 19., szombat
Jóban vagyok a köcsögökkel
Talán írtam korábban, hogy találtam egy rajzműhelyt, csütörtökönként meló után kiváló kikapcsolódás, még akkor is, ha nagyon elszoktam a beállításoktól, szerkezeti rajzoktól.
A gyakorlatlanság főleg akkor jön ki, amikor szögletes formákat kell rajzolni, a fene tudja, miért mennek nehezebben. Talán nem lehet annyit csalni a valóságon? Ellenben a köcsögökkel, gyertyatartókkal, baltákkal és mandarinokkal remekül kijövök.
A gyakorlatlanság főleg akkor jön ki, amikor szögletes formákat kell rajzolni, a fene tudja, miért mennek nehezebben. Talán nem lehet annyit csalni a valóságon? Ellenben a köcsögökkel, gyertyatartókkal, baltákkal és mandarinokkal remekül kijövök.


De persze ilyeneket is kell rajzolni, sőt, főleg ilyeneket, ha már a többi jobban megy. (Egyébként megfigyelhető, hogy a maszatok mennyisége egyenes arányban áll a szenvedésével).
Januárban elvileg festünk, remélem, megtanulok bánni az akvarellel.
Visszatérő motívumok:
fotóblogolás,
megmozdulás,
műv,
privát,
rajzkör,
rajzol
2009. december 15., kedd
Lábtörő
Visszatérő motívumok:
bájos,
fotóblogolás,
megmozdulás,
minek nevezzelek?,
vigyorgó
2009. december 12., szombat
Isten gépei - fanart

Digitális
Ma délután, hirtelen felindulásból, néhány óra alatt készült. Mindenképpen rajzolni akartam, csak a "rendes" festéshez nem volt elég fény.
2009. december 9., szerda
A jövőre
Rájöttem, mi a megoldás.
Mármint arra az esetre, ha egyszer újra sci-fi írásra vetemednék. Nem fogom annak hívni. Nehogy valami ún. szakmai ítész még azt higgye róla, vagy ilyesmi. Gondolni kell a jövőre.
2009. december 8., kedd
Négyzetben
Mecsek, a Csepegő-sziklánál
Alapvetően nem szabad négyzetben gondolkodni, amikor komponálsz, mert az valójában távol áll az emberi lélektől. Mégis, néha jó felrúgni, és ilyen végletesen szögletes módon megmutatni a világot.
Visszatérő motívumok:
fotóblogolás
2009. december 6., vasárnap
Na, az
Ha van egy regény, amit az emberek egy része vagy nagyon elismer, vagy nagyon nem, és te úgy írsz arról a regényről kritikát, hogy egyik "oldal" sem tudja 100 %-ig (legalábbis elsőre) eldönteni, dicsérsz (benyalsz), avagy lehúzol (alázol), na, az a végső zsenialitás.
Dizájnváltás
Valami téli képet akartam fejlécnek, ha már december, de meggondoltam magam, úgyis lesz benne részünk elég, úgyhogy ismét festményrészletet választottam, illetőleg sikerült végre rávennem magam, hogy diavetítést is beillesszek. Kellemes nézelődést!
Visszatérő motívumok:
blogdolgok
2009. december 5., szombat
Nézz fel!
Visszatérő motívumok:
fotóblogolás
2009. december 3., csütörtök
Egy mondatban
Na, most egy darabig megint nem moderálom a kommenteket, nem mintha eddig bárkiét kellett volna, és valójában nem is ez volt az ok, hanem hogy nagyon rácuppantak a szpembotok a blogra, de azért majd, ha lehet, legalább álnévvel vállaljátok, amit gondoltok, köszi.
Visszatérő motívumok:
blogdolgok
2009. december 1., kedd
Még szerencse
Ez az írószövetségesdi hasonlít egy fekete dobozhoz. Valamit beteszel, és fogalmad sincs, mi jön ki belőle. Hogy kik döntenek (pontosabban rakják a papírt Vasy Géza elnök úr elé aláírásra),* és milyen szempontok szerint, homály fedi. Nagyon nehezen (egyáltalán nem) hiszem el, hogy a "ponyva" minősítésen bukott el a dolog, ráadásul ennyi erővel a jelenlegi SF szakosztály úgy ahogy van megszűnhetne (meg sem alakulhatott volna).
Ez a magyar SF közvélemény - és konkrétan egy író - hülyének nézése. A szarrágás magasfoka. Vagy inkább mélysége? Az ember néha azt hinné, nincs lejjebb, aztán tessék.
Még szerencse, hogy az írói kvalitások nem mérhetők díjakban, megjelenések számában, vagy klubtagságokban.
*Marhára kíváncsi lennék, vajon azok, akik a megalakuláskor tagok lettek, kaptak az elnök úrtól szép gratuláló levelet? Vagy a bekerülést el lehetett intézni "saját berkekben", úgy, hogy valakinek még két publikált SF regénye sincs/nem volt? Hogy a felvétel nem az írószövetség hivatalos szabályzata szerint ment? Igen? Szs véletlenül minden feltételnek megfelel, akkor mi a probléma?
Ez a magyar SF közvélemény - és konkrétan egy író - hülyének nézése. A szarrágás magasfoka. Vagy inkább mélysége? Az ember néha azt hinné, nincs lejjebb, aztán tessék.
Még szerencse, hogy az írói kvalitások nem mérhetők díjakban, megjelenések számában, vagy klubtagságokban.
*Marhára kíváncsi lennék, vajon azok, akik a megalakuláskor tagok lettek, kaptak az elnök úrtól szép gratuláló levelet? Vagy a bekerülést el lehetett intézni "saját berkekben", úgy, hogy valakinek még két publikált SF regénye sincs/nem volt? Hogy a felvétel nem az írószövetség hivatalos szabályzata szerint ment? Igen? Szs véletlenül minden feltételnek megfelel, akkor mi a probléma?
Visszatérő motívumok:
bájos,
dühöngő,
minek nevezzelek?,
SF,
vélekedés
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)