2010. április 26., hétfő

Orchidea-láz

Először nem tetszettek, most meg már teljesen odáig vagyok értük. Szentelek is nekik egy érdektelen bejegyzést.*





Rorschach-teszt Orchidea-módra

*Mert miért ne. Mások videókkal terhelik blogjaikat, én virágokkal. És - de csak a rend kedvéért - néha magyar SF-el.

2010. április 19., hétfő

Szellemeregetés a palackból

Tudom, tudom, a legrosszabb, amit tehet valaki, ha kritizálja a kritikát. Viszont F. Tóth ezt a lépcsőfokot meglépte (PDF), akkor én is a következőt, tehát kritikát írok a kritikák kritikájáról.

Mielőtt teljesen elvesznék a képzavarban: nem tudom, F. Tóth Benedek maga választotta-e a témát, vagy az írószövetségben előre kiosztják azokat, de ahogy a felvezetésben is mondta, ez nem lesz sikertörténet. Ez így igaz, ráadásul a feladat még hálátlan is, az pedig külön rossz, hogy az egész előadás alapjaiban elhibázott.

Nem voltam jelen, annak csupán írott változatához volt szerencsém, illetőleg az sfportálra feltöltött "trailer"-hez. Ezek alapján pedig az volna a kérdésem: mi volt az előadás célja? Bebizonyítani, hogy két ember nem fog ugyanolyan kritikát írni? Hogy nincsenek egységes szempontok, de az egyik "objektíve" "jobb" kritika, mint a másik, mert... elemző?

"A következőkben kiválasztottam két személyt: egy irodalomtörténészt, S. Sárdi Margitot, az ELTE docensét, az irodalom- és kultúra tudományok doktorát; valamint egy bloggert, az önmagát csak Attila néven jelölő, az RPG.hu műbírálóját, a kortárs magyar sci-fi egyik internetes nyomkövetőjét."

Vegyünk egy objektív, külső szemlélőt. Olyat, aki egyáltalán nincs benne a hazai SF élet mélységeiben, és véletlenül beleolvas az előadás anyagába. Mit fog látni? F. Tóth példaként hoz egy egyetemi tanárt, aki hivatásszerűen foglalkozik SF irodalommal, és egy műkedvelő olvasót (aki egyébként, megjegyzem, nem blogger). Később kiderül az előadásból, hogy
- előbbi személy kritikája jó, mert magyaráz, nem csak megállapít, utóbbi viszont üres frázisokat pufogtat, ergo rossz,
- előbbi, tehát a szaktekintély dicsérte a művet, utóbbi, egy önmagát teljes névvel nem is vállaló olvasó meg lehúzta.

Ez manipulatív és demagóg.

Mindenképpen szerencsésebb lett volna nem csak két kritikát megvizsgálni, és nem csak azokat, amelyek A beavatás szertartásáról íródtak. De még úgy is eléggé meredek volna általános és megalapozott(!) megállapításokat tenni.

Az az érzésem, hogy túl van misztifikálva úgy általában a kritika, az rpg.hu (mondjuk ki, mert F. Tóth úgy "irtózik" leírni a honlap nevét, mintha valami káromkodás lenne), és maga Attila is. Nem képviseli sem az ott kommentelők tömegét, sem a site véleményét, CSAK A SAJÁTJÁT. Egy olvasó, aki benyújtja a számlát a maga keresetlen, és rá jellemző stílusában. Ez utóbbit miatt pedig lehet őt szeretni, lehet érte utálni, vagy tenni rá magasról, ez mindenki egyéni preferenciája.

"Ennek hatására számos szubkultúra születik a monitoron túli térben. Ezeknek a szubkultúráknak, a falkaszemlélet összetartó élményével működő csoportosulásoknak éppen ez az egyik legfőbb ismérve: azonos nyelv- és jelrendszert használnak. Attila tökéletesen kiszolgálja ezt az igényt, ezt a világot. Ha más stílusban próbálna írni, mondjuk egy klasszikus esszéhez szükséges stílussal és felkészültséggel, még az is lehet, éppen az a falka tagadná ki, amelyikért küzd és dolgozik." ill.
"...a kritikák megjelenési helyei is befolyásolhatják a kritika tartalmát, stílusát és minőségét."

Falkaelmélettel jönni egy "tudományos" igénnyel fellépő előadásban egyszerűen röhej. Már bocsánat, de nem tudok jobb szót rá.

Én még két egyforma emberrel (kommentelővel és kritikussal) nem találkoztam az rpg.hu-n. Több ezer felhasználó képviseli a neten a szerepjátékos szubkultúrát. Tessék mondani, hol van itt a falka? Gyűjtsük ki esetleg a felhasználó nevek alapján évekre visszamenőleg, hogy ki szólt hozzá Attila kritikáihoz és milyen tartalommal, aztán próbáljuk kitalálni, kivel áll személyes kapcsolatban? És személyes alatt értem mondjuk azt, hogy mondjuk a fórumon legalább egyszer egymáshoz szóltak...

A kritika megjelenési helye, mint orientáló pont annak minőségét illetően: ez esetben a Szakosztály honlapját is ostorozhatnánk, és degradálhatnánk az sfblogokat is, mert hogy csak blogok, ugyanakkor az rpg.hu-n sem kizárólag Attila az egyetlen, aki kritikát ír.

"Működik, mert működtetik."

Kicsodák? Ugye, nem valami ellenérdekű kiadóvezetőkre gondolt F. Tóth? Esetleg valljam be, hogy pl. én azért írtam jókat az Agave könyveiről, mert...?

"...a legtöbbször nem is érdemes e csoportosulás megnyilvánulásait összevetni a megszokott társadalmi, tudományos etikai normák alapján működő csoportosulásokéval..."

A sorok között olvasva (mert itt maga F. Tóth is "attilásan lebegtet"): a szerepjátékosok egyszerűen ostoba birkák, akik csoportosan képesek véleményt nyilvánítani (hőbörögni).

"Egy olyan rendszert, amelyben az egyik alapnak számítja a felszínességet, az érvek nélküli vélemény szabadságát, a nyelvi kötetlenséget, a trágár szavak vagy a rosszul értelmezett és használt fogalmak stílusteremtőnek vélt halmozott használatát; a másik pedig nem ismeri fel, hogy a tudásbázis csakis úgy növelhető, ha senki nem mond le a gondoskodó nevelés és oktatás fontosságáról és szükségességéről – sem a képernyőn innen, sem azon túl."

Tehát kérdőjelezzük meg az olvasói vélemények létjogosultságát, mert azok nem... "elemzőek"? Degradáljuk őket, mert nem hivatásosok írták? És ha degradálhatjuk, ha legalább gondolatban megfoszthatjuk őket a "kritika" jelzőtől (micsoda kicsinyes elégtétel!), már nem is számítanak egyáltalán? És ha nem is számítanak annyira, akkor kevésbé fognak fájni? Kontrolláljuk a netet, a véleménynyilvánítás milyenségét? Csak én érzem ezt... gyerekesnek?

"Valamiért makacsul hiszek abban, hogy csak az tud jó kritikát írni, aki nem csak azzal van tisztában, milyen szempontok szerint érdemes elemezni, boncolni, bemutatni egy művet, társadalmi, biológiai, technológiai környezetét, hanem arra is kíváncsi – vagy legalábbis megvan benne a megismerésre való képesség –, hogy megtudja, kicsoda valójában önmaga."

Ez már távkiértékelés.


Az én összegzésem pedig:

Nem tett jót ez az előadás senkinek, nem vitt előrébb, sem szakadékokat közelebb, még ha látszólag ez is egyike volt a szétforgácsolódó céljainak. Ez az egész nem más, mint a szellem eregetése kifelé a palackból. (Én megvolnék anélkül, hogy állandóan a kritika fogalmán csámcsogjunk, ha már egyszer azt sem tudjuk definiálni, mi tesz valakit íróvá, vagy pl. mi az SF.)

Értetlenül állok előtte, mert miközben kinyilatkoztat - úgy tesz, mintha objektív volna, holott egyáltalán nem az -, részigazságokról beszél, sőt, téved (akár tisztában van vele, akár nincs). Elemezhetünk kritikusként akármennyit, hozhatunk latin idézeteket hozzá, de az a helyzet, ha végső soron negatív a véleményünk, azt ugyanúgy nehéz lesz az írónak megemészteni, mintha nem csomagolnánk palacsintába a szart. (Ez tapasztalat.)

Be kellene látni végre, hogy nincsenek egységes kritikai szempontok (sőt, maga a Zsoldos-zsűri mondta ezt ki tavaly egy jelenlévő kérdésére), be kellene látni, hogy a kritikának ezerféle változata lehetséges, de ha egy írót sem a diploma tesz íróvá (nincs is ilyen szakirány), addig a vélemény megformálójának sem kell irodalmár végzettség, csak hogy "kritika" címszó alatt mondhassa a magáét.

Valamiért makacsul hiszek abban, hogy csak az tud íróként fejlődni, aki minden véleményre odafigyel - nevezzük őket bárhogyan -, átszűri magán, és aztán azt épít be belőle, amit jónak lát. Ha alkotsz, nem tudsz nem belefutni keresetlen szavakba, ezekre pedig muszáj bólintani, ha tovább akarunk lépni.

Hozzászólások az sfblogról:

  1. adeptus Says:

    Ez a kétblogos üzemmód kicsit nehézkes. Most hozzam át ide is a hozzászólásom. :)

  2. 2
    adeptus Says:

    A végén persze kérdőjellel.

  3. 3
    adeptus Says:

    Na, nem szórakozunk, másolunk.

    “Teljes mértékben egyetértek veled. Azt a kérdést, hogy mi ezzel a célja Benedeknek, fel is tettem neki, akárcsak azt, hogy mióta szokás kritikáról kritikát írni. Utóbbi felett elsiklott, előbbire elég semmitmondó választ adott.”

  4. 4
    Jud Says:

    adeptus: ahogy tetszik, bár ha sci-fi a téma, akkor esélyesebb, hogy itt jön több komment, talán érdemes itt hozzászólnod inkább. :)
    Ott voltál amúgy magán az előadáson? Gondolom, utána parázs vita alakult ki…

  5. 5
    adeptus Says:

    Ott voltam, parázs vita alakult ki és piszkosul felhúztam magam.

  6. 6
    Hanna Says:

    Adeptus: A sörözésen is voltál Elhangzott még ott valami új a témával kapcsolatban?

  7. 7
    Hanna Says:

    Na, én is elhagytam a kérdőjelet…

  8. 8
    Jud Says:

    Alapvetően a vitával semmi gond, de azt hiszem, itt túl mély és kölcsönös meg nem értés és el nem fogadás alakult ki, hogy jóformán felszámolhatatlan. Főleg úgy nincs értelme párbeszédnek, ha egyébként “falkát kiáltanak”.

  9. 9
    adeptus Says:

    Voltam a sörözésen, de ott - hála Istennek - inkább szóviccgyártás foglalta le a jelenlévők energiáit, a vége felé némi aktuálpolitikával (ez annyira nem hálaisten).

  10. 10
    raves Says:

    Az én véleményem az, hogy íróként kritikát írni a kritikáról az pont olyan, mint a mondás, hogy: “nehogy már a lekvár tegye el a nagymamát!”.

    Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy a kritikus az író ellensége lenne. Igaz, nem is a jó barátja. A kritikus az olvasó barátja, a jó haver, aki elmondja, hogy a könyv tetszett-e neki, jó-e. Szubjektív? Hát persze, hogy az! Fel lehet állítani szempontrendszert, de nem hiszem, hogy az író dolga lenne. Sokkal inkább az olvasó dolga - Az olvasó aztán megnézi, hogy a kritika végigveszi-e az ő szempontrendszerét, és eldönti, hogy hasznos volt-e számára vagy sem.

    Kritikát objektívvé tenni hasonló a fából vaskarika gyártásával. Értelme is annyi.

    A kritikust egyébként sem az teszi jó kritikussá, hogy milyen a szempontrendszere, mennyire objektív. Hanem, hogy mennyire jó a “szeme”, mennyit olvasott (ez utóbbi talán a legfontosabb), el tudja-e helyezni az adott írást a többi között. És persze az, hogy az olvasók elégedettek-e vele.

    Én pl. azt a kritikust szeretem, akivel nyolcvan százalékban egyezik a véleményünk, mert van értelme elolvasnom a kritikáit.

    Summárum: ha valaki azt mondja, hogy XY könyv szar, és én egyetértek vele, akkor a kritika célt ért. Ja, hogy szubjektív? Ja, hogy nincs leírva a szempontrendszer? Ööö… és akkor mi van?

  11. 11
    woof Says:

    (Na, át lettem zavarva én is. Akkor még egyszer, úgyis lemaradt ez-az.)

    Esetleg szervezhetne a szakosztály egyhetes nyári tábort, ahol kizárólag Attila lenne a téma, szerintem ez a dolog bővebb kifejtést érdemel, nem fér bele egy esti szeánszba. Vagy talán egy előadássorozat…? :)
    woof”

  12. 12
    adeptus Says:

    @woof
    Azért ne essél túlzásokba, eddig nem nagyon emlékszem, hogy szóba került volna a szakosztály rendezvényén! Más kérdés, hogy most sem kellett volna.

  13. 13
    fairylona Says:

    Raves: Egyetértünk.

  14. 14
    woof Says:

    Adeptus:
    Dejszen én is ezt mondtam, elnézést a tréfálózás miatt. Mégis jobb, mintha sommásan annyit írok, hogy röhejes. :-)
    woof

  15. 15
    sayed Says:

    Hahó!
    Szívemből szóltatok! Nagyon mélyen elegem kezd lenni ebből a mi a kritika, mitől jó a kritika című tudományos elmélkedésből. Egy szubjektív műfajt nem lehet objektív keretek közé szorítani.

    Benedek példaválasztásai mind könyv, mind kritikusok tekintetében elég szerencsétlenek voltak, csak olvastam - és bár minden tiszteletem az övé -, nálam is kicsapta az írás a biztosítékot, több okból is:
    - a véleményéhez mindenkinek joga van, én ha valaki kritikájával nem értek egyet és már többször tapasztaltam, hogy a véleményünk nem egyezik, akkor szimplán nem veszem figyelembe
    - attól hogy valaki irodalmár, még nem biztos, hogy egyet is ért majd vele mindenki. Tessék elfogadni, hogy ha a többségnek más a véleménye, az

    Remélem a minőségi kritika után siránkozók azt is megértik, hogy az olvasónak mire van szüksége ahhoz, hogy el tudja dönteni meg akar-e venni, el akar-e olvasni egy könyvet avagy sem. Nekem véleményre. Olyan embertől, aki számomra hiteles. Hogy ez mit takar, azt mindig én döntöm el. Mint ahogy mindenki más is ezt teszi.

    A kritika, bár nyilván segíti, segítheti az író fejlődését, elsősorban a közönségnek szól. Azaz nekünk, olvasóknak. Ezt mintha elfelejtenénk néha.

  16. 16
    csag Says:

    Nem az a baj, hogy az SF szakosztály szánalmas, hanem, hogy az ISz mindezt elviseli. Nagyon rossz vicc.

    Amúgy meg: mentetek volna inkább színházba, hülyeségek helyett!

  17. 17
    csag Says:

    … és utálom, hogy a blogok alatti hsz.-eket nem lehet utólag szerkeszteni.

  18. 18
    adeptus Says:

    @csag
    Miért, mit kéne tennie az Írószövetség vezetésének? Előre bekérni láttamozni az SF Szakosztályon megtartandó előadásokat? Gondolod, hogy a nagybetűs Íróknál nincsenek hasonló viták?

  19. 19
    mohicane Says:

    A szerzőnek nem tűnt fel, hogy az idézett Árnyak ébredése kritkát nem Attila írta?

  20. 20
    Jud Says:

    mohicane: szs-nek igen, az sfportálon.
    csag: utólagos szerkesztést szerintem még a blogspot sem enged.
    Azzal nincs baj, hogy a magyar SF képviselve van az írószövetségben, és tulajdonképpen azzal sem, hogy az előadás tárgya a kritika lett volna.
    A téma sokakat érdekel, ingerel, és ez mindig is így lesz, tehát nem lehet elmenni mellette (mint azt a mellékelt ábra is mutatja).

  21. 21
    rhewa Says:

    Csak annyit mondanék, mielőtt végleg ráhúznák a vizes lepedőt az előadóra, Benedek többször is hangsúlyozta: a szabad véleményformáláshoz és annak közléséhez való jog, mindenkié.
    Érdekes módon, erről miért nem esik szó? Ez a tény, miért lett elfelejtve?
    Az előadás lényege (vagy az, ami nekem lényeges volt belőle) -a kritika és az olvasói vélemény ismérvei, hibalehetőségei-, valahogy elsikkad ebben az orbitális szurkapiszkában.
    Elvonatkoztatni a konkrét személyektől, és a lényegre figyelni nem olyan nehéz ám. Még nekem is sikerült, pedig csak azt a pár picurka neuront kellett hozzá mozgósítanom, ami a fejecskémben kóricál, és nincs diplomám se, amire mutogathatok, bizonygatva, hogy papírom van az okosságomról.
    A magam “véleményezései” mindig szubjektívek, és erre fel is szoktam hívni a figyelmet. Formailag, tartalmilag semmiben sem különböznek Atilla elemzéseitől, mégsem veszem személyes sértésnek Sangel előadását, mert azért mentem oda, hogy tanuljak.
    Persze nyilván mindenkinek az piszkálja a legjobban a csőrét, amit nem tud feldolgozni az egója. Írónak, kritikusnak, olvasónak. Embernek.

  22. 22
    adeptus Says:

    @Rhewa
    Benedek blogján írtam, itt is megismétlem: ha jól akarjuk feldolgozni a kritika problémáját egy ilyen rendezvényen, vagy ne is használjunk konkrét példát, vagy ha mégis, ne a magyar SF-életből vegyük azt, amelynek pár képviselője ráadásul jelen is van. Vásárhelyi Lajos az SFPortal oldalán írta: a kritika eleve szubjektív, a kritika kritikája meg aztán főleg. Így reménytelen objektivitásra törekedni.

    Az előadásból megtudtam, miért kedveli Benedek Sárdi Margit kritikáit, és miért nem szereti Attiláéit. De nem erre voltam kíváncsi.

    És ez nem ego kérdése.

  23. 23
    rhewa Says:

    Adeptus: sajnálom, hogy te nem azt kaptad, amit vártál :(
    “ne is használjunk konkrét példát, vagy ha mégis, ne a magyar SF-életből vegyük azt,”
    A legtöbb elemzés, amit olvastam, (urambocsáss, még a vitaszféra -horoszkóp- kibontása is) konkrét példákra hivatkozva dolgozik, demonstrálva az elemzés mikéntjét.
    Az előadás, általánosságokban fogalmazva biztos kevésbé lett volna provokatív, de annál biztosabban száraz és unalmas.
    Abban egyetértek veled, hogy szerencsésebb lett volna külföldi szerzőtől származó mű, magyar kritikusok tollából származó elemzéseit ütköztetve bemutatni a kritika és kritika közti különbséget.
    Ezen azonban utólag kár sajnálkozni, mert a sajnálkozás nem mutat előre, és sohasem szül semmilyen eredményt.
    Ugyanakkor viszont, a vitából mindenki leszűrheti a maga tanulságát.
    Van aki azt, hogy hülyeség, és miért nem mentünk inkább színházba, azt, hogy az SF szakosztály szánalmas, és van aki azt, hogy talán elkezdődik végre az érdemi kommunikció is! a különböző szemléletet, megközelítést képviselők között. Hiszen tudjuk, mindenkinek joga van véleményt alkotni, és annak hangot adni.
    Íme Bábel virtuális tornya. :)

  24. 24
    szs Says:

    Nekem van egy kis tapasztalatom ökumenikus cuccokban (különböző felekezetű emberek, vezetők együttműködése), szóval láttam már olyat, amikor más személetet, megközelítést képviselők valamiért együtt akarnak dolgozni vagy kommunikálni. Na, a fenti, pdf-ben letölthető vitaindító kb. olyan, mintha kiállt volna egy (példa) református atyafi és tartott volna egy kiselődadást arról, hogy a ma is aktuális hitvallási iratuk szerint miért baromi jó az, hogy ott áll fehéren-feketén, hogy a katolikus mise kárhozatos bálványimádás, ellenben a református úrvacsora mennyire frankó, és mindezt úgy vezette volna be, hogy most mekkora lépést tesz az értelmes párbeszéd megkezdésére és a lövészárkok betemetésére. Aztán meg a szemét forgatva csodálkozna a reakciókon és ismételgetné, hogy aki ezen kiakad, az beszűkült gondolkodású és csak rombolni akar, bezzeg ő…
    Egyébként ha már “Ján Hus” megérdemelt egy lábjegyzetet, kaphatott volna a “falka” is, igazán kíváncsi lennék, mi a hivatalos definíciója.

  25. 25
    Komaváry Says:

    Rhewa:

    “Elvonatkoztatni a konkrét személyektől, és a lényegre figyelni nem olyan nehéz ám. ”

    Az egész pdf-es anyag csúsztatásokkal és tárgyi tévedésekkel teli sértett és személyeskedő picsogás.

    Hogy tisztábban láss, íme egy (az(?)) előzmény:

    http://rpg.hu/iras/mutat.php?cid=5106

    Ezek után álszenteskedni, hogy a szerző célja a párbeszéd elősegítése volt, nevetséges.

    A színház tényleg jó ötlet, csak azután ne legyen öt előadás a színikritikáról. ;)

  26. 26
    csag Says:

    @Jud:

    “Azzal nincs baj, hogy a magyar SF képviselve van az írószövetségben, és tulajdonképpen azzal sem, hogy az előadás tárgya a kritika lett volna.”

    Én ezt úgy mondanám, hogy:

    Azzal ELMÉLETILEG nincs baj, hogy a magyar SF képviselve van az írószövetségben, és tulajdonképpen azzal sem, hogy az előadás tárgya a kritika lett volna.

  27. 27
    adeptus Says:

    @csag
    Azt én sem nagyon látom, hogy javult volna az SF helyzete az írószövetségi csatlakozás óta - bár a rendezvények mégis megszaporodtak -, de te arra utalsz, hogy romlott is.

    Mitől rosszabb a helyzet, mint volt, teszem azt, három éve? A viták, veszekedések korábban is megvoltak ezek nemigen változtak.

    Félsz, hogy a nagyközönség előtt nevetségessé válik a magyar SF-élet? Nem árulok el nagy titkot, hogy az írószövetségi esteket mindig kb. ugyanaz a húsz ember látogatja.

    És akkor most a helyes megoldás az lenne, hogy az ÍSz-tag SF-írók öltsenek darócruhát, hintsenek hamut a fejükre, majd testületig lépjenek ki?

    Megértem, hogy ellenérzéseid vannak, de fogalmam sincs, mit vársz. Viszont érdekel.

  28. 28
    szergely Says:

    többször is láttam Benedek Úr előadásának reklámját… nos nem éreztem magam általa megszólítva ebben a témában, mint hallgatóság… :-)
    ezt mint laikus olvasó és internetező kocka mondom :-) az író “dolga”, hogy ihletődjön és írjon! //fontos leszögezni, hogy az író az írás pillanatában nem tud felelősséget vállalni a befogadó szellemi szintjéért! //
    az olvasó “dolga”, hogy olvasson //befogadjon// és ha “kancsalul” is, vagy szubjektíven is, de ítéljen!
    ettől van a sértődözés? hogy ez a XXI. században, az interneten is megjelenhet, ezzel kvázi interaktív visszacsatolássá fajul? :-) visszaszólt a “TV-néző”?

    szerintem igen is szükség van a különböző nézőpontú cikkekre! Ha a cenzor hatására mindenki bólogatna, akkor mi lenne a kétkedés lehetőégével :-)
    tegyük fel van egy könyv :-) ami ismertetésként kapott hideget-meleget… (direkt nem írok címeket)
    akkor sok esetben az “szól” a megvétel mellett, vagy épp ellene, hogy az író nem feltétlenül SFblogs-on lévő oldala, esetleg blogja milyen témájú, hangvételű, itt-ott megjelenő kommentjei milyenek… “az vagy, ahogy írsz” :-)

    Сергей is vesz néha magyar író tollából, friss kiadású könyvet :-) nem árulok el nagy titkot :-) az utolsó négy ötletből négyszer a szerző blogja volt a döntő szempont! :-) és hármat megvettem! :-P

  29. 29
    csag Says:

    @asimov

    Fogalmam sincs, hogy mit várok, és arról sem, hogy kitől.

    Amúgy a magyar SF élethez csak közvetve van közöm. Nem élek Magyarországon, csak mértékkel olvasok SF műveket, magyar SF irodalmat meg gyakorlatilag csak akkor, ha valamelyik ismerősöm követi el vagy valaki nagyon ajánlja.

    Pusztán azért szoktam megjelenni a fentihez hasonló eseményeket boncolgató bejegyzések alatt, mert valami szerencsétlen véletlen folytán minden ilyen balhéba belekeveredik valami ismerősöm.

    Amúgy egy jelentős problémát (innen távolról) abban látok, hogy a legtöbb SF szakosztály előadás nem magára a SF-re, annak jelenlegi státusára reflektál, hanem a magyar “piacon” szerveződő szekértáborok, falkák, akármik közötti ellentétekre. Persze nem mindig az előadással van a baj. Előfordul, hogy az utórezgések miatt marad vissza a keserű szájíz.

    asszem…

  30. 30
    csag Says:

    az előző hsz. természetesen adeptusnak szólt és nem asimovnak :D

  31. 31
    adeptus Says:

    Köszönöm a választ!


2010. április 18., vasárnap

Medvehagyma, Orfű, Festivo

Egy hete ismét kint jártunk a Medvehagyma Napokon, Orfűn, és most szombaton is arra sétáltunk a családdal, íme néhány fotó.

Ezúttal nem volt olyan szép idő, mint legutóbb, viszont most is sok embert vonzott, ismét dedikált Nagy Bandó András, ismét lehetett enni különféle medvehagymás cuccokat, pálinkakóstolót is találtunk a karácodfai Gergely kecskefarm tulajdonosai jóvoltából.


Madárijesztő versenyt is tartottak, nem tudom, melyik nyert, de nagyon komoly zsűri járt körbe, és értékelte az ötletesebbnél ötletesebb darabokat, íme néhány:


ű
Nyálcsorgatónak:


Marika nénit pedig áhítattal bámulta a tömeg, amint gyúrta, gyúrta a medvehagymás tésztát. Oldalt szórólapon a pogácsa receptje, egyet lenyúltam, ha valakinek kell, szóljon.

Aztán "kisvasútra" pattantunk, és átfurikáztunk a Pécsi-tó túloldalára, ahol remek medvehagyma mezők várták a kényelmes turistákat. Meg is szedtük magunkat, a héten kétszer főztem medvehagyma levest, ami inkább főzelékállagúra sikeredett, további szatyrokkal lefagyasztottunk belőle. (Egyébként most kell még szedni, mert hamarosan virágzik.)


Ezek pedig már a tegnapi séta alkalmából készültek, részben Woof kattingatott, én pedig egy régi vázlatfüzetembe firkálgattam fotózás helyett.



Megy a kajakedzés. Erre már nem volnék képes


Kemencés udvar felújítás alatt, úgyhogy most nem tudtunk bemenni



Zöld szőnyeg a Mecsekben (a Bakonyban is találni, ill. Zalában). Amit húsz perc alatt szedünk, kb. tízezrekért lehetne eladni néhány megyével arrébb...


Már nyújtózkodnak a bimbók, egy hét, és a Mecsekből tündérerdő lesz megint

Az Orfűi Medvehagyma Fesztivál évről évre fejlődik, családias hétvégi programból egyre komolyabb kézművesvásár, sütögető és egyéb szabadidős programot kínáló rendezvénnyé kezdi kinőni magát. Szerintem érdemes ilyen tájban erre járni, és belekóstolni, de ha valaki le is marad róla, a medvehagymák nem szaladnak el. (És most megéheztem).

2010. április 15., csütörtök

Megtartsam? Mutassam?

Ahányan vagyunk, annyiféle módon viszonyulunk nem csak az alkotáshoz, hanem ahhoz is, hogy meg merjük-e mutatni másoknak a végeredményt, vagy inkább megtartjuk magunknak?

Van, akinek ez nem okoz gondot, szinte le sem írta az utolsó sort, és már tölti fel a netre, vagy küldi pályázatra... Ennek negatívumait különösebben nem kell sorolni (elütési hibák, "kócos" szöveg stb.). Mások akár hónapokig, sőt, évekig is kotlanak egy rövid történeten, és csak ha már úgy érzik, tökélyre csiszolták, teszik közzé.

Ez adódhat a kritikától való félelemből, adódhat a saját személyes elvárásainkból, maximalizmusból, de egyszerűen abból is, hogy valaki lassabban alkot.

Az eredeti felvetésem azonban nem erre vonatkozik.

Nemrégiben beszéltem erről valakivel, aki elmesélte, hogy róla mindenki azt gondolja, nem okoz számára gondot, ha ki kell állni mások elé, és pl. előadást tartani, moderálni, vagy részt venni a hazai SF élet megszervezésében, sok embert összefogni stb., ami mind kommunikációt, valamilyen fokú exhibicionizmust feltételez. És ez tényleg így is van egészen addig a pontig, amíg nem a saját írásairól van szó. Ha ugyanis a saját művei kerülnek terítékre, legszívesebben elbujdokolna.

Először azt gondoltam, a (negatív) visszajelzésektől tart, de kiderült, hogy nem.

Minden írás valamilyen fokú kitárulkozás, egy szelet magunkból, az elképzeléseinkből, még akkor is, ha őszintétlen, ostobácska történetet írunk, vagy ujjgyakorlatot, vagy nem az eredeti, saját ötleteinket valósítjuk meg, hanem megadott témát bontunk ki. Amilyen az írásod, olyan vagy te magad. Kérlelhetetlenül megmutatja, milyen a személyiséged is, de ezt sem úgy kell érteni, hogy a karakterek szükségképpen szócsövek, vagy a te kiköpött másaid.

A mű egésze árulkodik. Rólam pl. többen mondták, hogy "elemző" szemléletű vagyok. Ebben sok igazság van, szeretek "elmolyolni" kérdéseken, morális felvetéseken (lásd pl. A Bach-gép), vagy a szereplők lelki folyamatain. Másokat ez halálra untat, és több cselekményességet, izgalmat, ám valószínűleg felületesebb(?) valamit várnak, ha olvasnak. És mivel őket más érdekli - és ez nem feltétlenül minőségi kategória -, íróként is nyilván úgy viselkednek majd.

Az írás általánosságban árulja el, mi foglalkoztat. Férfi-nő kapcsolat, aggodalom a környezetért, szegények sorsáért, saját jövődért, gyerekekért, a sajátodért, a munkádért, az emberiségért - a téma kimeríthetetlen, és mind másként közelítjük meg, és ahogy telik az idő, magunk sem dolgoznánk fel ezeket ugyanúgy.

Árulkodóak a képek, talán szembetűnőbbek is, mint egy-egy novella. Nem csak szakember számára, de egy figyelmesebb laikusnak is sokat elárulhatnak mások lelkivilágáról. Az egyik kiállításom után akadt valaki, aki nem festészeti-szakmai szempontból közelített a képekhez, hanem "pszichológiailag". Nem méri a kép művészi fokát, hanem azt vizsgálja, mi zajlott az alkotóban, hogy ezt és így festette.


Az élet felén.
Jellemzően nem festek fákat, az álomszerű kép mégis élesen rajzolódott ki előttem, és a címe is azonnal megvolt. Akkoriban készült, amikor végeztem az egyetemen, egyúttal végeztem egy (újabb) várossal, és választottam egy harmadikat. A fák - az említett szakember szerint - a "tartozni valahová" érzetét keltik, a vágyat, hogy gyökeret verjek valahol. Érdekes, hogy egyébként a gyökerük is látszik az avar fölött. Ugyancsak fákat - de még szétdarabolt fákat - és ugyancsak látszó gyökereket festettem arra a képre, amit Woofnak készítettem

A képek többségén ránézésre is sok az elvágyódás, a nyílt, végtelen térség, rengeteg a hajó, repülni kész szerkezet, és ez nem biztos, hogy csak az utazás iránti szenvedélyem kifejeződése. Mostanság viszont kevesebbet festek ilyesmit:

Childe Harold búcsúja.
Ki akar utazni? És tényleg áthajóznál a félkör alatt?

Azt mondják, az álmoknak jelentősége van. Ebben csak annyiban hiszek, mint az köztudott: az agy így dolgozza fel a tudat alatt minket foglalkoztató problémákat. (Na jó, bevallom, a meggyőződésem ennél transzcendensebb, volt már visszatérő álmom, és volt, hogy úgy ébredtem, halott rokonnal találkoztam, és akkor, ott, ennek jelentősége támadt.)

Alkotóként mégis nagyon óvatosan bánok az álmokkal, főleg ha írásról van szó. Félálomban minden iszonyú logikus, minden összefügg mindennel, ám buborékként pukkan szét, a gondos, kidolgozott láncolat, amikor eszmélek (ilyenkor sajnálom a filmszerű detektívregény korszakalkotóan izgalmas fordulatait).

Két "álomkép", nyilván átalakulva, továbbfejlesztve, de az eredeti hatást megőrizve:


Rongybaba portré. A sok gombszem maradt meg nagyon az álomból



Öregség. Álmomban csak egy ilyen furcsa fát láttam, a képre egész erdő került

Emlegettem a költözést, a választott otthont (ami miatt kevesebb az "utazós" kép mostanában). Ugyanígy megjelenik a szülőföld is, "az első város", pontosabban az ahhoz való viszonyom, amit festéskor éreztem - teljesen tudat alatt. Nem tudtam, miért szenvedek a képpel, holott a koncepció világos volt, mégis, egy egész nyár eltelt, mire apránként rávettem magam, hogy befejezzem a Hazatérést:


Ha ránézek, felidézem az utolsó Szolnokon töltött nyarat, az idegenséget, és a bizonyosságot, hogy nincs többé helyem ott. A kép szomorú, mert én is csalódott voltam, amikor visszalátogattam (pedig ugyanakkor meggyőződésem volt, hogy nem akarok többé ott élni). Azt hittem, "ismerősként" üdvözöljük egymást, mégsem elég ismerni egy város utcáit, ha már mindketten hátat fordítottunk egymásnak. A kép "magyarázata" (és ezt sem én fogalmaztam meg, hanem olyan, aki ezt szintén átélte): hosszú idő után hazalátogatni csalódás, mert már semmi sem olyan, mint amikor eljöttünk

Nem mondanám, hogy minden képnek ilyen mély története, előzménye van, némelyik csak régi ötletek, témák továbbgondolásai, arra is figyelemmel, hogy egy esetleges kiállításon nagyjából egységes legyen a téma.

A festés, írás valószínűleg sokszor feldolgozni is segít a bennem zajló, és kevéssé tudatos folyamatokat. Mióta kaptam efféle elemzéseket a képeimre, valahogy magam is tudatosabban keresem a témákat, és lehetséges "kifejtésüket", és megtanultam azt is, hogy ne siettessek semmit. "Korszakok" jönnek-mennek.

Hogy mindez mennyire kitárulkozás? Szerintem teljes mértékben. Az emlegetett SF írónak pedig azt mondtam, az első két kiállításom alkalmával megtanultam keresztüllépni rajta, mert csak magamnak, a négy falnak festeni nem lehet (sem írni).

2010. április 7., szerda

Tudok egy klassz helyet!

A húsvéti családegyesítés jegyében Veszprémben és környékén kirándultunk, képekben kaptok némi ízelítőt. Ha kedvetek van arrafelé nyaralni (Balcsi 10 kilcsi, Veszprém 10 kilcsi, Csopak, ha már borok, 10 kilcsi, Bakony sincs messze, és van egy rakás látnivaló, az "interaktív pálinkamúzeumról" nem is beszélve), név és cím a szerkesztőségben, de leginkább itt.



Házikedvencek Nemesvámoson


A fajszi Kálvária


Nemesvámos és Veszprémfajsz látképe




Határok



Veszprémi részlet


Veszprém a magasból




Néhány üveg a házigazda gyűjteményéből.
Hogy a múzeum mitől interaktív, azt találja ki mindenki maga



Utolsó cseppek


Férfiak is élnek gyűjtögető életmódot