2010. október 31., vasárnap

Őrségi emlékek

Őrségi textúrák
Fazekasság. Az egyiken én bénázok

Ablakválogatás




A magyarszombatfai vadászati kiállítás remeke, magaslesbe bújtatott pálesz. Az ötletet szerintem mindenki lopja el, és csináltasson ilyet piát kedvelő barátainak. Felhívnám a figyelmet a vadászokat szimbolizáló pohárkákra

Utálom a macskákat, de ha így néznek, levesznek a lábamról

2010. október 29., péntek

Egy régi rövid

A gyűjtögető című egypercesem olvasható az rpg.hu-n. (Gyanítom, így többen hozzáférnek majd, mint ahányan az Avana Arcképcsarnokot megvették, letöltötték a bookmaniáról - együttvéve.)

2010. október 24., vasárnap

Pörgés

Na, nem Robert Charles Wilsoné, hanem az enyém, úgy nyár eleje óta.
Gondoltam, olyat teszek, amit még nem, és amit mások rendszeresen szoktak: számvetést, miket írogattam össze az utóbbi időben. (Csak összehasonlításul: tavaly kb. 3 novellát írtam, egy színművet, dolgoztam persze a regényen, valamint a A Bach-gépen, és kifújt, 2008-ban kb. 5 novella sikeredett, ebből is 3 másfél oldalnál rövidebb történet volt, és akkor kezdtem az anyaggyűjtést a regényhez.)

Artisták a ködben - flashfiction(?), kellemetlenül negatív gondolatokkal.

A hideg helye - egy régi ötletemet vettem elő újra, amit még a Delta Műhely első évében vetettem először monitorra. A végeredményt mára átírhatatlannak minősítettem, ezért újrakezdtem a novellát. Lett is belőle valami majdnem más.

A magány sárga sivataga - flashfiction (-), avagy milyen ötletei támadnak az embernek biciklin ülve, munkába menet, furcsán hűvös nyári reggeleken. A novellának egyébként az égvilágon semmi, de semmi köze az előző mondatban írtakhoz. Ez sem egy vidám darab mondjuk. (Van egy festmény párja is, amit egyelőre még nem tettem közzé.)

A fájdalmak férfija - eredetileg ez is egy régi novellám/hangulatszösszenet volt, amiből az elmúlt hetekben rádiójátékot írtam.

Kutyák a hídon (munkacím, de lehet, hogy végleges) - néhány perces színmű.

A teremtés színtana (szintén valószínűleg végleges munkacím) - flashfiction, friss ropogós, nem tudom, jó-e, majd visszatérek rá egy hét múlva.

Év elején ezeken kívül írtam egy másik néhány perces színművet (Bizalom), egy valamivel hosszabbat (Millenniumi kölykök), és kipofoztam egy régi novellám (azaz leválaszottam egy nagyobb egészről, és kissé más értelmet adtam neki), Ragadozók és emberek címmel.

Szerdán befejeztem a harmadik regénykéziratomat. (A munkacímet sem árulom el.). Most újraolvasás következik, aztán valamikor jövő év elején próbaolvasók kerestetnek.

Ezeken túl festettem - nem is tudom - mennyi akvarellt (lásd pl. előző bejegyzés), csak olajfestmények terén nem állok jól, kettőt fejeztem be, egy harmadik még mindig ugyanúgy áll, mint nyár elején, és lehet, hogy így is marad (egy negyediknek Szegeden estem neki, feszültséglevezetésként, olyan is lett).

Hogy minőségre milyenek? Nem tudom, most ezen a szinten tartok. A visszajelzések - már amiket mások is olvastak rajtam kívül - mindig vegyesek, és akkor lenne baj, ha mindenki csak dicsérné, vagy csak lehúzná.

Azt hiszem, nem hagytam ki semmit. Ja, de. Cikkeket is írtam, úgy... hatot. Megjelenésük előkészületben. Hogy hol, az egyelőre legyen  szintén titok.

2010. október 23., szombat

Festmények, rajzok az elmúlt hónapokból


Gombaváros

Elmemély

Ködös ébredés

Vörös zúgó

Hajótöröttek
Játéklovacska ellenfényben, pasztell
 
Zárványok, pasztell

2010. október 22., péntek

Vágy

A High Hopes gitárszólója hallatán mindig rám tör a gitározhatnék. Kár, hogy nem tudok.

The Ultimate Question

"...mitől annyival jobb, mondjuk, a felmérhetetlen életművű Ted Chiang, mint mondjuk Antal József?"

2010. október 21., csütörtök

Néha összeérnek a szálak

Fél óra leforgása alatt két linket és egy levelet kaptam, amelyek többé-kevésbé összefüggenek.

Valaki írókurzust hirdet - egyelőre ingyenesen. Hogy erről ki mit gondol, mindenki döntse el maga.

A Twilight regények leggyengébb pillanatai, vigyázat, angolul van. (Ápdét: ez a link addiktív!)

Ez pedig az Authonomytól jött a regisztrált népeknek, hogy lássátok, a téma nem csak nálunk örökzöld:

"The power of feedback

»I will hate you till the day I die and wish you nothing but ill will in every career move you make.«

So said Alain de Botton, the British author and essayist who took umbrage at the less-than-glowing review his book received from the New York Times journalist Caleb Crain. To many authors, however, thoughtful feedback and criticism can be a valuable step towards creating a polished and saleable manuscript.

Many of you have found that authonomy is a place where an early draft can be honed and improved, often in collaboration with the community who offer advice and suggestions.

Angela Kecojevic is one such authonomist:

»I was either brave or plain daft to put something so raw and poorly punctuated onto a site of hungry critics! Yet, the comments received inspired me to work harder and to listen to suggestions and well-meant criticism.«

Of course, it's not just unpublished authors who can benefit from a few words of wisdom. Once a manuscript is acquired it is subjected to intense scrutiny by an editor. The first line edit is the editor's initial response to a work and contains instructions for the changes an author must make. It can be an alarming realisation for a first-time author, but often results in a much tighter, better book.

This was the experience of Sunday Times bestselling author Miranda Dickinson, whose second novel Welcome to My World is published on November 2nd.

»I understand what my editor and the editorial team at Avon are doing when they send through suggestions to tighten up my work. But it's still difficult at times to switch off the 'proud parent' inside my head and approach it as a teacher who wants to bring out the best in her pupil.«


Whether you take it with a pinch of salt, or absorb every comment, there's no doubt that the more people you share your work with, the more likely you are to produce a well-rounded, and ultimately publishable piece of work."

2010. október 20., szerda

Regényíró vannabík egymás közt

Regényt írni luxus.

Mindenki, aki erre vetemedik, szembesül az időnkénti hullámvölggyel: minek is írom, minek is szenvedek vele, miközben annyi más témát szeretnék inkább megírni, ráadásul egy rétegirodalmi regénykéziratot eladni - főleg most - a lehetetlennel ér fel. Nem mintha esélyem volna novellákat elpasszolni mindenféle, sokszor a megszűnés határán billegő, alacsony olvasottságú fantasztikus magazinoknak, de akkor is, novellákat előbb lehoznak, mint kiadnak egy regényt.


És miért is lennék én más, mint az a többezer másik honfitársam (riválisom?), aki regényt ír e pillanatban is? Nem csak fantasztikusat, és azon agyal, hogy híres író lesz/megváltja a világot/elmondhatja magáról, hogy ő... ő író/etc. És aztán, amikor kiadta magából őt valószínűleg roppantul szórakoztató történetét, jön a pofára esés, hogy nem kell. Mert nem jó, mert elsőkönyves vagy, mert kész anyagi csőd ezt kiadni, mert ilyet nem olvasnak az emberek stb., stb., stb. Vagy csak egyszerűen nem is válaszolnak.

A csalódott népek egy része a magánkiadáshoz fordul, a másik pedig megnyit egy újabb dokumentumot a Wordben.

Ám ha kiadják...

Ha kiadják, az lesz az egyetlen dobásod. Vagy bejön, vagy nem. Ha előbbi, akkor többé már nincs rajtad az elsőkönyvesek bélyege, a kiadók már potenciális szerzőként tekintenek rád, ám ha utóbbi, lehet a következő kéziratod maga az irodalmi mérföldkő, reménytelenül elveszik.

Na, ezért ne félj kidobni akár egymillió leütést. A regényírás luxus, mondtam már?

2010. október 6., szerda

Érlelés

Fél év tárolás, mondhatni érlelés után felbontottuk az egyik üvegcse medvehagymasűrítményünket. Olivaolaj alatt tároltuk az összeturmixolt hagymaleveleket. Egy kis üvegnyi kb. 5-6 átlagos méretű nylonszatyor medvehagymából állt össze.  (Könnyű annak, akinek itt a Mecsek, ugye. Szezonban más városok piacain 500-1000 Ft. egyetlen csokor, mi meg annyit szedünk, amennyit csak akarunk...).

Panelkertünkből behoztam a bazsalikomot (bokorrá nőtt a nyáron, még virágzott is, a magvakat elraktam), de sajnos a konyhai éghajlatot, kevesebb fényt nem bírta. Még mielőtt tönkrement volna, leszüreteltük, és ment bele a pestóba sóval, fenyőmaggal, parmezánnal együtt. Önmagában kissé kesernyés volt a medvehagymasűrítmény íze, de főleg az olaj miatt; a többi hozzávaló ezen természetesen enyhített. Némi mozarella, paradicsom remekül megy hozzá, én holnap ebédre fogom enni tésztán.

A másik üveget szerintem meghagyjuk télire, amikor már nagyon várjuk a következő medvehagymaszezont...