2011. május 29., vasárnap

Zsákbamacska - utazás a dél-vidéken

Összegyűlt a céges egyesületi pénz, így hát húszan buszba ültünk, és nyakunkba vettük a dél-vidéket. A szabadkai piacon egyszer téli időben jártam (szét is fagytunk), és annak ellenére, hogy rühellem a piacokat, ez volt az egyetlen hely, ahol végre tudtam venni magamnak egy normális csizmát. Úgyhogy voltak némi várakozásaim egy szimpla szandált illetően.

A szerb határ magyar oldalán jó húsz percet vártunk, mire kegyeskedtek előkerülni a határőrök. Szabadkából most sem láttam sokat, csak amennyit a buszból lehetett, az pedig nem volt valami szép és megnyerő.

A piacon bizonyára találni jó dolgokat, nem tudom, de most tele volt kínaival, márpedig ugyanazt a gagyit bármelyik itteni kínai áruházban megkapom. Vannak erős kétségeim a különféle világmárkák eredeti voltát illetően is, de láttam én már olyat, hogy a márkás cucc sem bírta tovább, mint a másolat, úgyhogy ez mindegy.

Szóval végül nem vettem semmit. (Mondjuk ha melegítőt vagy nyári ruhát akartam volna, azt simán találok én is).

A piac utáni program eleve jobban érdekelt, borkóstolóra és ebédre vártak minket a város másik oldalán (Palics) található DiBonis pincészetbe. A tulajdonos Bóni László vezetett minket körbe, a kb. tízféle bor mellett annál is több fajta pálinkával foglalkoznak. A társaság egy része - én is - inkább az előbbiekre akartunk koncentrálni. Túravezetőnk szólt a borosgazdának, mire ő mindentudó mosollyal az arcán annyit mondott: "Bízza csak rám."

A DiBonis étterme, ahová
a borkóstoló után mentünk
Fehérekkel kezdtünk (mint minden rendes borkóstolón, és az csak nálunk - rossz - divat, hogy borozás előtt töltik ki a páleszt), sauvignon blanc, chardonnay és muscat ottonel követte egymást. Nekem a legutóbbi jött be, pedig alapvetően nem ezt választanám a fehérek közül, hanem a két előbbit (vagy rizlinget). Utána rozé következett, sajnos 2009-es, így már érződött, hogy "elfáradt", részemről ez az egy kóstoló végezte a kübliben.

Ilyen tisztaságot és hordókat
Malatinszkynál láttam
A vörösek közül pinot noirt (az általam megszokottakhoz képest könnyű volt), merlot-t, cabernet franc-t és cabernet sauvignont ittunk, utóbbit kétféle hordóból is megkóstoltatta velünk (tehát még a készítés fázisában), és megkérdezte, melyik ízlett jobban: a magyar tölgyfa- vagy az amerikai tölgyfahordós. A választás egyöntetűen az utóbbira esett (az nem volt "karcos"), utóbb a kétféle érlelést összeöntik, és így kerül a palackba.

Sorakoznak az elismerések
Összességében a fehérek nekem kevésbé jöttek be, a rozét megítélni nem lehetett már, a vörösek viszont nagyon ízlettek. Ezeken kívül ittunk még egy "zsákbamacskát", a pincészet egyetlen édes borát (ami remek volt!). Szó szerint jégbor, mert egy jégverésnek (és az azt követő másodtermésnek) köszönheti létét. Ki kellett találni, miből van, László annyit mondott, vörös szőlő, és az a fajta, amire utoljára gondolnánk. Hát, megtippeltem, és bejött.* (:D) Utóbb azt mondta, eddig hárman találták ki előttem. Persze, nem az ízéről "jöttem rá", de az is igaz, hogy nem hasraütés-szerűen mondtam a szőlőfajtát.

Nem steampunk kütyü: számítógép
vezérelte lepárló
A borkóstolást követően pálinkatöltögetés következett, amit én először messzire elkerültem, aztán amikor a csapat - két fő kivételével - átsétált az étterembe, én még visszafordultam, hogy vegyek egy üveg rizlinget. És milyen jól tettem! Hárman ott ragadtunk a borásszal, és ekkor már nem lehetett nemet mondani a pálinkákra.


Én, aki nem vagyok odáig a pálinkákért, hármat is megkóstoltam, és azt kell mondjam - bár nem értek hozzá, csak az ízlett-nem ízlett szintjén - igen jók voltak. A vendégkönyvbe rajzoltam két üveget boros poharakkal, aztán battyogtunk csak át mi is az étterembe a diófák árnyéka alatt.
Sorakoznak a díjnyertes pálinkák

Bóni László nagyszerű házigazda, szimpatikus, közvetlen ember, én is csak ajánlani tudom a borkedvelőknek a DiBonist, főleg, hogy Szabadka (Palics) közelebb van, mint azt mi magyarok gondolnánk.**


On the road
A borozás után a szerb-horvát határra, a Dunához vezetett utunk. 

A bezdáni Pikec csárdát legfeljebb a szép kilátás miatt ajánlhatnám (és hogy egy fia szúnyog nem volt, nem tudom, nyáron kapnak-e a nyakukba inváziót). Többiek két döglött legyet is találtak a halászlében, a ponty pedig olyan zsíros jószág volt, hogy aligha kergették a folyóban.*** Ha már halászlé, a horvát oldalon a csúzai csárda - bár drágább - jobb. A halászlevet mindkét helyen dunai módra, azaz nem passzírozva és tésztával kínálják.

Van, amit nem kárpótol a látvány. Igazán kár


A határt átlépve mit sem változnak az emberek szokásai
A szerb-horvát határ szerb oldalán egy fiatal határőr nő ellenőrizte az útleveleket, és miközben adogatta vissza, felolvasta a keresztneveket. Mondanom sem kell, a társaság igen jó kedvű volt, így aztán nem kevés derültséget okoztak eddig nem ismert második keresztnevek, és persze némelyik kiejtésével bájos küzdelmet vívott a határőr. Mielőtt leszállt, kértük, mondja meg ő is a keresztnevét - majd megtapsoltuk a mosolygó Ivanát. A horvát határőr is kedélyes volt, elcsevegett a félig horvát, így a nyelvet is beszélő kollégával, mint kiderült, ő meg Mohácsra jár át "paprikas"-t enni és vásárolni.

Leszállt az éjszaka, nyugatról Pécs fölé ért a horizontot elfoglaló, óriási viharfelhő. Akkor látszott csak igazán, milyen nagy, amikor a mélyén villámok gyúltak.



Szép nap volt, kívánni sem lehetne jobbat.


*Nem árulom el a megoldást, hátha egyszer valaki elvetődik a DiBonisba, és a világért sem rontanám el a házigazda játékát.
**Ha valaki arra jár, és letudta a piacon rótt köröket, a DiBonis előtt vagy után nézze meg a palicsi tavat is. Nekünk sajnos csak kutyafuttában (a busz ablakából) volt módunk egy pillantást vetni a Monarchiabeli épületekre, mert indulni kellett vissza.
***Ez azért is megdöbbentő, mert szó szerint karnyújtásnyira van onnan a folyó, miért nem onnan veszik? Vagy a Duna ennyire szennyezett lenne? Vagy ennyire nem éri meg, egyszerűbb valami halgazdaság tápon nevelt szutykát beszerezni? És miért van ugyanez a Balatonnál? (Avagy: vajon hányan tudják, hogy a hekk tengeri hal, és nem fejetlenül, panírba sütve úszkál a Balcsiban?)

2011. május 25., szerda

A finn példa

Finn hetet tartunk az SFmagon, három ismertetőm már olvasható is a honlapon:

- az irigylésre méltó finn SF életről két részben (egy és kettő),
- egy angol nyelven olvasható magazinjukról (Usva, 2010/3. sz.).

Amikor a háttéranyagot gyűjtöttem, teljesen ledöbbentem, mekkora rajongói bázis, klubélet van náluk (pedig a lakosok száma fele annyi, mint itt), és hihetetlen mennyiségű angol nyelvű anyagot tesznek fel a netre folyamatosan. Néha elgondolkodom, előfordulnak-e náluk flémek, összezördülések, vagy vitáikat hűvös nyugalommal intézik "virágozzék minden virág" (vö. milyen sok SF-F irodalmi díjuk van!) alapon? Vagy pedig tényleg vannak virtuális vérre menő szájkaraték, de nem kommunikálják kifelé?

Igen, végülis, a magyar helyzetről lehetne olyan cikket írni, ami alapján minden fenékig tejfelnek tűnne.

Nekik két szerzőjük is van, akik valószínűleg katalizátorként hatnak majd a finn SF angolszász térhódítására. Ennek már látni a jeleit: 19. heti hírsalátánkban írtuk, hogy Jeff Vandermeer idén finn szerzők műveiből tervez e-antológiát.

Azt hiszem, nálunk sem ártana valami Usvához hasonló, nem titkoltan a világnak szánt bemutatkozó. Csak kérdés, kik, milyen alapon kerülnének bele? Ki szerkesztené? Ki fordítaná? Na jó, kiveszem a kezem a biliből.

2011. május 22., vasárnap

Pezsgés

Elnyújtott, mindent egyben lerendezős hétvégét tartottam, találkoztam írótársakkal, és mini-LFG szerkesztőségi ülést is tartottunk. Annám már múltkor is portrét akart rólam készíteni, most ez is összejött (alig ismerek magamra). A fotókon permanensen vigyorgok, le is fogom cserélni valamelyikkel a Rólam szekció enyhén mélabús gondolkodóját.

Ellátogattam a Galaktika szerkesztőségébe a márciusi novellám okán, és ott - milyen kicsi a világ! - egy rokonom exével találkoztam. J.-vel évekkel ezelőtt még azután is leveleztünk, hogy a családi kötelékek megszakadtak; most a meglepetés kölcsönös volt.

Ha minden jól megy, két helyen elfogadták egy-egy novellámat, és még idén meg is jelennek, egy harmadik helyről elutasítottak, egy negyediknél meg - pár hónap után - ma érdeklődtem, mi a helyzet. Listát vezetek, mit hova adtam be, még sosem volt "versenyben" ennyi írásom egyszerre. Meglátjuk.

Benéztem az IKEÁ-ba, vettem magamnak király, háromszintes irattartót (szűkös a hely az irodai asztalomon), nem kaptam tüsszögést az illatgyertyáktól, ezért ott is elcsábultam. A képkereteknél sem tanúsítottam ellenállást.

A péntek esti lazacos-újrkumplis-epres este barátainknál, majd másnap este a teraszos grillparti méltó megkoronázása volt a pihenőidőmnek. Jövő hétre ugyan kész listám van, mi mindent kéne elintéznem, de nem bánom. Kereteződnek a képek Hungaroconra (helyszínváltozás van, tudjátok?) és más, remélhetőleg megvalósuló kiállításra; körvonalazódik a literátorműhelyes előadásom, és 120 K-nál tartok egy - nem is tudom, minek nevezzem - intuitívan írt regényszerűségben.

2011. május 18., szerda

Egy csodás elme vallomásai

Stephen Hawking ismét megmondta: nem csak Isten nincs, de túlvilági élet és mennyország sem létezik. Az emberi agy komputer, amely egyszerűen leáll, és kész, a mennyország pedig nem más, mint egy tündérmese azoknak, akik félnek a sötétségtől. 

Ezek szerint korunk egyik legnagyobb elméleti fizikusának szintén gondjai vannak a "tudom, mert bizonyított" és a "bizonyíthatatlan, mégis hiszem" kifejezések puszta nyelvtani értelmezésével.


Más.
Bájos, ahogy a leveleimet szondázza a gmail, és személyre szabott reklámokkal bombáz (eddig még egy sem talált célba, de mindegy). Ma jött egy ilyen: "Keresztény pólók - hordd az Igét a szíved felett! Folyamatos akciók, megújuló kínálat."
Hogy mik vannak!
(Na jó, megnéztem ezt a linket, de csalódtam. Nem bibliai idézetek vannak a pólókon, csak amolyan szlogenek, hogy GOD IS LOVE és hasonlók. Nekem egy olyan kéne, amin az van, hogy "Legyen néktek a ti hitetek szerint.").

2011. május 17., kedd

Tüke borház hangulat

A sajttálon mintha egyre több lenne a muníció, amit mi nem bánunk

A kecskesajtok átvették az uralmat

Változatlan kilátások

2011. május 14., szombat

Carpe diem!

Egy hét után végre jut időm a blogra, élménybeszámolni cserebogár rajzásról, Badacsony-mászásról, házi sörben talált bizarr lényről és más hajmeresztő, nyálcsorgató kalandokról, avagy: Nemesvámoson jártunk Wooffal, kettecskén.

Pécset Orfű felé kanyarodva hagytuk el, mondván, szedünk egy kis medvehagymát vendéglátóinknak, de nem csak hogy erősen virágzott már kedvenc tavaszi erdei csemegénk, hanem egészen elveszett a májusi, másféle aljnövényzetben. Az idő egyre melegedett, és Woof elültette bennem a tudatalatti motoszkát: jól esne megérkezéskor egy kis sör. Ki is találtam, ha már Orfű felé megyünk, keressük meg a magyarhertelendi sörfőzdét.

Mint kiderült, egy korábbi túránkon elhaladtunk az épület előtt, és első nekifutásra most is sikerült túlmenni rajta. A falubeliektől ezt az instrukciót kaptuk: "egy nagy vaskapu, el sem lehet téveszteni". (Csak vaskapu volt az utcában). "Az udvarban áll egy nagy diófa, el sem lehet téveszteni" - már közelebb vitt a megoldáshoz. Még éppen ott találtuk a tulajt, úgyhogy be is vásároltunk (valamint konstatáltam az udvarban hatalmas söröskriglivel a kezében hasát düllesztő szobrot, mint egyértelmű cégért, ami mellett kétszer is elmentünk).

Immár Nemesvámoson kiültünk a kertbe iszogatni, felettünk csicsók (cserebogarak) berregtek, házigazdánk a szomszéd kertjét mutatta, ott egész komolyan lerágták a friss hajtásokat a diófákról, és most az ő cseresznyefáin tömték a hasukat a három centis, húsos bogarak. A jelző, hogy húsos, később is előkerült, momentán az egyik üveg sörben úszkáló valami láttán. Woof kiöntötte a fűre, én ott inkább nem néztem meg, az üvegben lebegve kágyilóra (Őrségben tanult szó a meztelencsigára), vagy piócára hasonlított... Sebaj, az alkohol fertőtlenít!

Másnap házigazdánk Csopakra fuvarozott minket, ahol vonatra szálltunk, és elzötyögtünk Badacsonyig. Út közben stílszerűen Jásdi István Szerenád a szőlőben c. könyvét olvastam, illetőleg a csopaki "restiben" szereztünk egy példányt a balatoni borrégió ingyenes szaklapjából, a Balaton Borkurírból. A formátum, minden ugyanaz, mint a Pécsi Borozó esetén, de sajna nem voltak benne borász bullshit generátorral írt frappáns, csak "sima" borbírálatok. (Vö. Távolról indít, ill. Szájban zömök).

A badacsonyi vasútállomáson megvettem a visszaútra szóló jegyet, hát, a néni azzal kezdte, hogy megkérdezte tőlem, hány kilométer innen Csopak? Tudja a tököm, válaszoltam majdnem, és inkább odaadtam a kalauztól vásárolt jegyet, hogy tudjon miről puskázni. Ennek nagyon megörült, aztán adott egy ősrégi, "ollóval levágom a megfelelő számnál és lepecsételem" típusú fecnit. Eltettem, megőrzendő örök időkre.

Megszemléltük, aztán lefotóztuk a turistatérképet, majd fagyival a kezünkben nekivágtunk a hegynek. Felfelé nem tértünk be sehová, a visszaútra terveztük a borkóstálást. Felmásztunk a Kisfaludy-ház után kezdődő fain kaptatón, a Rózsa-kő és a Hertelendy-emlék (Hertelend is visszatér, mint a húsos?) után elfordultunk a Ranolder-kereszt felé (a Jásdi-könyvben meg jó sok szó esik Ranolderről, ennyit a szinkronitásokról), átnéztünk a Szent György-hegyre a Tördemici kilátóról, majd leereszkedtünk a Bujdosók lépcsőjén. A helyek rémlettek kiskoromból. A Bujdosók lépcsőjén, emlékszem, külföldiek jöttek szembe, lógott a nyelvük, mi meg lefelé mentünk akkor is, és apa közölte velük angolul, hogy még hány lépcsőfok van hátra. Szerintem kis híja volt, hogy visszafordultak.

Tomaj és Tihany felé nézve

A Szent György-(tanú)hegy a Tördemici kilátóhelyről nézve

Láttunk sárgarigót, fiókáit etető madarat, gigantikus méretű rózsabogarat, kék torkú gyíkot és olyan szép, egészséges csalánost, hogy mélyeket szippantottam a levegőből, annyira finom illata volt. Kerülgettünk tanárbácsival túrázó, unott középiskolásokat, majd a Kuruc-körúton meg a Geológiai és botanikai tanösvényen baktattunk vissza a Kisfaludy-ház csomópontjáig. Onnan pedig már csak le kellett gurulni a pincékig.




Ittunk egy kis rozét meg rizlinget Lérántnál, elpilledtünk a melegben, és közben előkerült a festőfelszerelésem:


A Balatonban az a jó, hogy jellegzetes

A Caminón azt tervezem, hogy hasonló, rövid vázlatokat készítek, amikor letelepszünk, vagy megérkezünk a szállásra, úgyhogy gondoltam, ideje kicsit gyakorolni. Meg egyébként is bennem van a rajzolhatnék (ma le is égtem a napon a Málomi-tó partján akvarellezés közben, később feltöltöm az "okát").

A már korábban felfedezett és bevált Léránt pincészet után - kihagyva a más, közeli helyeken olykor kólagépből töltött "jobbnál jobb" rizlingeket - a Szeremleybe vitt az utunk. 

Mediterrán hangulat Szeremleynél

Régóta tervbe volt véve, hogy nem csak iszunk, de eszünk is. Az étlap szűkös választéka ne tévesszen meg senkit, valószínűleg a Szent Orbán birtokon enni a legjobbat egész Badacsonyban.

Libamáj és barátai

Medvehagymás öntettel takarózik a jérce. A csodálatos sült padlizsánt legnagyobb örömömre Woof rámruházta

A túrógombócok sem menekültek meg

És a gesztenyés fánkok is kitartóan sikítoztak, hogy ENGEM EGYÉL MEG ENGEM EGYÉL MEG

Persze két fogás közt itt is előkaptam a vázlatfüzetet, a közelben ücsörgő, mit sem sejtő emberek ideális modellek voltak egy kis hangulatos rajz-emlékhez.


A krokiban az a jó és a nehéz, hogy gyorsnak kell lenni, mert az alanyok elmozdulnak

Woof viszont türelmesen kivárta
Tudok élni
Miután megtömtük a hasunkat, tovább battyogtunk, kívülről megszemléltük az ipari építészeti díjat elnyert Laposa-birtokot, és kerülőutakon, kertek alatt eljutottunk a Balaton-partra. 

Laposa



A mólón vártuk meg a vonatot, Woof alvással, én rajzolással ütöttem el az időt:




Másnap, elbúcsúzva kedves házigazdáinktól (Vámosra úgy járunk vissza már, hogy barátokhoz megyünk), Füredre kocsikáztunk. Készítettem pár borongós fotót a Tagore-sétányon...





...aztán beültünk a Karolina cukrászdába, ahol ismét fenséges süteményeket ettünk, és a hideg időre tekintettel egy kis forrócsoki is belénk fért. Odakint közben leszakadt az ég, és zuhogó esőben indultunk neki a Balaton-felvidéknek, hogy mindenféle mellékutakon gördülve gyönyörködjünk a tájban. Úgy húsz kilométerrel később félre is álltam, hogy na, most fotózzunk! Ha lett volna mivel. A gépünk ugyanis a Karolinában maradt...

...ahol hatalmas mázlinkra egy felszolgáló megtalálta, és a tulaj - aki persze nem állta meg a poénkodást: "Fényképezőgépet? Itt? Nem találtunk... Vicceltem! Hogy lehet egy ilyen szép gépet itt hagyni?" (:D) - gondjaiba vette. (Ezúton is kifejezem mély hálámat). Mikor visszaértünk Füredre (á, dehogy remegett a lábam), már egy másik balesetnél helyszíneltek a rendőrök a Tagore-sétány lejárata közelében (az elsőnél a mentőhelikopter a négy sávos út közepén várakozott, és elterelték a forgalmat). A kényszerű, de részünkről happy enddel zárult kitérőt követően a Kis-Balaton felé vettük az irányt.

A hideg, esős idő dacára kiszálltunk, és fotókat is készítettem tojásain alvó vöcsökről, kacsamamáról és kiskacsákról, nyári ludakról, amik méltatlankodva gágogtak, mert tőlük húsz méterre merészeltünk tartózkodni. Megállapítottuk, hogy a Tüskevár helyszínére vissza kell jönni, lehetőleg akkor, amikor több időnk van és nincs ekkora zimankó.





A hazaút a balatonszemesi Kistücsök éttermen át vezetett, ahol szintén remek dolgokat ettünk (rózsaszín kacsamell; vaddisznó lapocka erdei gombákkal). Fáradtan, de törve nem, így érkeztünk végül haza, estére. Végszó helyett még néhány kép kommentár nélkül (avagy: jaj, de jó, megvan a fotómasinánk!):








2011. május 10., kedd

Két szín, amiket tubusból alig (nem) használok

Valahol a parkban, akvarell, kb. 35x40


Bírom, amikor absztrakt festők mindenféle elvont, támpont nélküli címeket adnak képeiknek, mint pl.Kompozíció VIII. Ezúttal én is csak véletlenszerűen folyattam a festéket, és élveztem a gyermeki fröcskölést, mégis arra gondoltam, adok némi támpontot. Így lett ez a cím.

Felüdülésként pedig íme egy kevésbé elvont pingálmány, de még mindig ugyanazokkal a színekkel, amikből nálam a legkevesebb fogy:

A világ peremén, akvarell vázlat, kb. 35x40 cm

Ez utóbbi képet most éppen olajban festem. Alaposan át is alakul, kezdve a színekkel. Felüdülés.