2011. június 30., csütörtök

Én, a házalóügynökök réme

- Jó napot kívánok.
- Jó napot kívánok, blablablavagyokamagyartelekomtól. Elnézést a zavarásért, hadd adjak át egy propektust a blabablablablabla...ról.
- Nem, köszönjük, nem kívánjuk...
- A bablablablabla a legmodernebb technika és nem kívánja?!?!?!?!?! Hallott már erről a technikáról?
- Nem, köszönöm, nincs tévénk sem.
- ...
- ...
- Viszlát.
- Viszlát.

2011. június 28., kedd

A XXXI. HungaroConon jártam

Ha jól emlékszem, 2005-ben jártam először a HungaroConon, Salgótarjánban, és így, visszatekintve nagyon sok minden átalakult - ugyanakkor mégsem. Kívülálló voltam, még csak novellám sem jelent meg, nem ismertem tulajdonképpen senkit. Az idei Conra előadóként, kiállítóként mentem, és olyan tervekkel, amik felérnek egy összeesküvéssel.

"Lázas" készülődés
Izgultam, odaérünk-e Csillával 11 körül, mert 13-ra volt betervezve a megnyitó, és addig fel kellett tenni a festményeket, elfoglalni a koliban a szobát, átvedleni, felkészülni, hogy itten most szerepelni kell. Nem csak a megnyitó során, de aztán a Literátor Műhelyben is.

Előző este egy kicsit boroztunk, és másnap enyhén punnyadtan érkeztünk meg a melegben… az idő aztán lehűlt, a teremben is bekapcsolták a légkondit, és a Frei Café jobbnál jobb kávékülönlegességei is magunkhoz térítettek. A képek – Marcóéknak köszönhetően – flottul felkerültek a helyükre; egyébként Csák Tamás éppen akkor hívott fel, hogy hol vagyunk és mennyi festményt hozok, amikor leállítottam a kocsit a Frei Café melletti utcában.

Pénteki hallgatóság
A kávézóban lévő belső terem tökéletes választásnak bizonyult, nagyon örültem neki, mert szép nagy, homogén falfelületre kerülhettek a festmények, volt hangosítás (bár szerintem senki sem használta), pódium, kényelmes székek, és vetítési lehetőség is rendelkezésre állt (ha ez nem lett volna, úgy legalább három előadást húzott volna keresztül).

Felkerültek a festmények a falra
A rendezvény és aztán a kiállítások megnyitását követően először Hanna beszélt az SF írók által kevéssé preferált nyelvi leleményekről, az előadás anyaga a Boncnokon olvasható lesz. Aztán én következtem a leírással, ami három részletben az LFG-n található majd meg. Minket Vásárhelyi Lajos követett, aki e-olvasóján tárolt rémes idézeteket, a közönség mulattatására. (Muszáj megjegyeznem, milyen ötletes tokot talált ki az e-readerjének: egy keményfedeles iskolai tolltartóba helyezte bele, amit össze lehet zipzározni).

Fazekas Attila képregényes előadása tanulságos volt és nagyon érdekes, nem különben az illusztrációs pályázatra érkezett meglepően nívós munkák, amelyeket az előadása végén bemutatott. Sajnos másnapra már nem tudott maradni.

Hanna előadása
Estefelé a jelenlévő SFmagosok – Hanna, Acélpatkány és Makitra, a később érkező Adeptus és jómagam – beültünk az Avana közgyűlésére. Egy idő után észrevettem, hogy élvezettel nézem – mint jogász – a száraz törvényszövegben írt rendelkezések életre keltését, de ez másnak bizonyára aligha bír jelentőséggel.

Avana közgyűlés
A megbeszélés „kiadványok” pontjánál jöttünk mi a képbe; a létrejött megegyezés szerint az Új Galaxis 19. száma Avana-SFmag közös próbaszám lesz, a szerkesztés oroszlánrésze ránk fog hárulni. Én nagyon bizakodó vagyok, és remélem, sikerül valami jót összehozni. A most következő 18. szám még várat magára, a novellák egy része már megszerkesztve (köztük várhatóan az enyém is) várja a megjelenést, a még szabad helyeket valószínűleg a Preyeres győztesekkel és a pályázatra érkezett jobb írásokkal töltik fel. A közgyűlés más „történelmi” döntéseket is meghozott: új vezetőséget választott, eltörölte a példányszám minimumot a Zsoldos-jelölésre, és jövőre már e-bookok is indulhatnak a Zsoldos-díjért. A kgy jegyzőkönyve nyilvános, az egyesület remélem, mi hamarabb közzéteszi a honlapján.

Szavaz az Avana közgyűlése
A közgyűlés éjszakába nyúlt, végül a tagokat legyőzte az éhség és a szomjúság, ők is utánunk jöttek a tábortűzhöz. Néhányan nagyon magyarázták nekem, miként kell nyársat sütögetni, amit már csak azért sem értettem, mert rajtam kívül mindenki más is ugyanúgy csinálta, és egyébként is, a hangulat ugyanolyan fontos, mint a zsírral csepegtetett kenyér. A végén megsült szépen a szalonna, és maradéktalanul el is pusztítottuk.

Szalonnasütés
Szombaton annyi előadásra igyekeztem beülni, amennyire csak tudtam, de a program sűrűnek ígérkezett, és a közeli fogadóban annyira sokára hozták ki az ebédet, hogy kora délután két teljes előadást is elszalasztottam. Viszont Chellovek vetítésére bejutottam: kár, hogy nem osztanak díjat a legjobb előadásra, szerintem Kollárik Péter simán elvitte volna a werkfotókkal és filmes anekdotákkal. Mi sem jelzi jobban az érdeklődést, szerintem mindenki bent volt, aki később a díjátadón is.

Baranyai Judit tüzes forgatása
Egyébként már pénteken is meglepően "sokan" voltak, én legalábbis jóval kevesebb érdeklődőre számítottam. Ez persze relatív, hiszen húsz éve bizonyára több százan jöttek volna a Conra, míg mára ez a szám száz fő alá apadt... Alighanem az Avanának el kell gondolkodnia a miérteken, és alaposan megrágnia, hol rendezzék jövőre a Cont.

Eve előadása a KIMTÉ-ről, Karcolatról (szétválásról) és a Fantasy-díjról érdekes és informatív volt; a két tudományos előadásra, és sajnos Fonyódi Tiboréra viszont nem jutottam be. Tulajdonképpen csak ez volt az én gondom a szombati nappal: egyszerűen nem kalkuláltak be ebédszünetet.

Ebédnél maratoni SFmagos megbeszélést tartottunk, mondták is a többiek, miért rendelek olyan nehezen és sokára elkészíthető kaját, mint a milánói makaróni, aztán a Frei-be visszatérve András, Botond és Hanna beszéltek az SFmagról, céljainkról.

Ami utána jött, nem csak Bea szerint történelmi, de tulajdonképpen szerintem is. Asztalhoz ültünk jó páran, akik közül aligha gondolta volna bárki, hogy egyszer megtörténhet. (El tudtok képzelni egy asztalt, ami körül egyszerre ott ülnek az Avana, a KIMTE, az LFG és az SFmag, valamint az SFportal képviselői? Ezúton is köszönöm mindenkinek a türelmet és a pozitív hozzáállást – én, bevallom, izgultam). A beszélgetés nehezen indult, de aztán belerázódtunk, és ha nem is kell először nagy dolgokat várni, én bízom benne, hogy jó útra léptünk. A következő hetekben sok-sok e-mailt kell megírnom, csak győzze kivárni mindenki.

SFmagosok
Késő délután a díjátadóra aztán megtelt a terem (na jó, majdnem megtelt), Kósa Katalin érzésem szerint egy kissé többet beszélt a Preyer-pályázatról, mint "illett" volna; Pampalini frappáns beszédet tartott az illusztrációs pályázatról, majd Sárdi Margit hipp-hopp kihirdette a Zsoldos-díj novella és kisregény díjasait. (Itt is gratulálok Szélesi Sándornak és Lovas Lajosnak, valamint Körtvélyes Ákosnak a Preyer-ért). Nagy taps közepette Pocsai László egy, többünk által közösen vett virággal köszöntötte Bódi Ildikót, az Avana eddigi elnökét, valamint maga is bemutatkozott a jelenlévőknek, mint az egyesület új vezetője. Jó munkát és kitartást kívánok neki, Ildikónak pedig ezúton is köszönjük eddigi tevékenységét.

Norbi és a Rubik
Zsoldos-díj nincs anélkül, hogy mindenki maradéktalanul elégedett lenne, és ez tulajdonképpen másnap „csúcsosodott ki”. A díjátadó után a vendégsereg átvándorolt a Galcsik Fogadóba, ahol valami hihetetlen sokára hozták a kaját (mintha legalábbis akkor kezdték volna kergetni a malacokat és a baromfikat a kertben), úgyhogy addig Hantos Norbi félelmetes memóriáját teszteltük. A Rubik-kocka mutatványt később a kérésemre a tábortűznél is megismételte, és mondhatom, Norbinak mindegy, ki „kavarja meg” a kockát, sfmagos, sfportálos, avanás. Szombat este a tűznél éjszakába nyúlóan beszélgettünk, Juntól kaptam egy Guinnest, aztán mikor kiderült, hogy nem karika, hanem műanyaggolyó van a sörben, a fiúk minden elfogyasztott sörösdobozt felvágtak, hogy eltegyék a golyókat a csocsóhoz, az augusztusi Szefantorra. (Kedvem lenne amúgy kinézni, de akkor éppen Spanyolországban fogom taposni a második Caminóm. Majd talán jövőre).

A zsűri értékel
Vasárnap előbb a Zsoldos-zsűri beszélt a nevezettekről, a beszélgetést Bea moderálta jó arányérzékkel. Vásárhelyi Lajos hosszan beszélt A Bach-gépről, majd csatlakozott hozzá Pusztay István – van, amiben egyetértünk, van, amit hallva úgy tűnt, mintha valami egészen mást olvastak volna. (A Bach-gépnek sok hibája van, de az eddigi összes többi olvasó-szerkesztő visszajelzések alapján nem azok, amiket a két zsűritag felhozott. Sárdi Margit is teljesen mást – kb. azt, amit a kétségtelenül szigorú SFinsider, Acélpatkány – fogalmazott meg, úgyhogy most legyek okos, kinek van „igaza”. De mindegy, végeredményben nem számít, azt meg majd úgyis nekem kell eldönteni, kire "hallgatok").

A többiek, még a győztes is megkapta a magáét, ha felkerülnek további értékelések, remélhetőleg mind „okosabbak” leszünk. (Egyébként mintha a zsűri a kritizálásban akkor engedte volna el magát nagyon, amikor olyan szerzők írásairól volt szó, akik nem voltak jelen).

András vitaindító interaktív előadása ugyancsak Bea moderálásával felszínre hozta az ellentétes véleményeket. Sheenardnak igaza lehet (van) abban, hogy a kisregénye nem ültethető át pl. a nagy földrajzi felfedezések korára, mert – ahogy elmondta – a célja éppen az volt, hogy megmutassa, az emberek (és a gyarlóság) a távoli jövőben sem változnak. Acélpatkánynak igaza lehet (van) abban, hogy a zsűriben a fiatal, az új generáció szempontjait is meg kellene jeleníteni. Amit pedig én látok: nincs meg a formanyelvünk, hogy a tetszik-nem tetszik szintjénél egy kicsit mélyebben tudjunk beszélni az SF irodalomról. (Anélkül, hogy a lilabölcsészet talajára lépnénk). Azt hiszem, kellene egy kifejezetten tematikus cikk is, amiben sorra vennék, mely időszakban mi volt a „trend” az SF-ben, hogy mi a hard SF és milyen más vonulatok fedhetők fel…

Összességében jól éreztem magam, a képeim sokaknak tetszettek, és jól esett, hogy odajöttek, érdeklődtek (köszönöm a vendégkönyvbe írt kedves szavakat is); jót beszélgettem Varga Józseffel - a tűéles, sosem volt és sosem lesz, különleges űrhajók precíz rajzolójával - is, aki remélem, felteszi a képeit a festomuvesz.hu-ra, valamint az illusztrációs pályázat második helyezettjével, Gracza Balázzsal, aki, reméljük, legközelebb is eljön a Conra. 




Eredményesnek és tanulságosnak tartom az idei Cont, szeretnék jövőre is menni, és bizakodom, hogy találnak helyet Budapesten, hogy esetleg összehozható egy közös rendezvény a KIMTE, az Avana és mások révén; hogy egy nagy banzáj keretében osszák a fantasy és a sci-fi díjat. Mert ha voltak, vannak és lesznek is viták, kritikák és elégedetlenség, SF-F "szembenállás", a más véleményen lévők nem zárkózhatnak elefántcsonttoronyba, nem maradhatnak távol a hazai SF offline életétől.

Azt gondolom, lehet és kell kritizálni egymás munkáját, díjakat és bírálatokat, de korrekt beszélgetés formájában, online és élőben egyaránt (korábban ez is elképzelhetetlen volt). És ami még biztos: a magyar SF olyan, mint a magyar foci. Mindenki azt gondolja, ért hozzá. Hát, nem. Annyiféle érdek, pénzügyi bukta, olvasók távolmaradása és szokásaik megváltozása, a kiadók közötti ellentétek, emberek közti félreértések nehezítik, hogy végre lássuk a fától az erdőt. És ha kinézünk a fa mögül, akkor is, mintha mindannyian egy másik erdőt bámulnánk… Radikálisan változtatni nem lehet, ez már évek óta világos számomra, de lassanként átalakulni mindenkinek érdemes lenne.

Twitter
Az SFmag végig közvetített a twitteren, valamint Brod is megírta a maga alternatív és roppant szórakoztató, fiktív közvetítését a fészbúkon. (Mivel én ott nem vagyok fent, mások mutatták, így linket sem tudok adni, viszont elolvasni érdemes).

Végül, de nem utolsó sorban köszönöm a szervezők munkáját, és a lehetőséget, hogy én is felléphettem, kiállíthattam.

Ápdét: további Hconos beszámolók (Rhewa gyűjtése).

2011. június 26., vasárnap

Zsoldos-értékelések (Hcon élménybeszámoló később)

Rendkívül hosszú hetem volt, kezdve a szerdai Roger Waters koncerttel, amiről még nem volt időm élménybeszámolni. (Istenkirályistenkirályistenkirály!) A hétvégi háromnapos Hungarocon pedig mintha önmagában egy hét lett volna, sűrűnek tűnik és tanulságosnak. A napokban - amíg még friss az élmény - igyekszem fényképes-rajzos beszámolót készíteni. Addig is idemásolom Sárdi Margit értékelését A tűz középpontjábanról:

"A novella rendkívül eredeti és érdekes ötletet vet föl: a most még csak szórványos ezoterikus próbálkozások után, amelyek az előző életek föltárását ígérik, a jövőben ez tudományos alapokon, világszerte, a párválasztáshoz kötelezően működik. De a múlt – és a sors megismerése révén a jövő – ismerete befolyásolja az emberi sorsot, és elveszi a szabad akaratot. A jövő megismerése önbeteljesítő jóslattá válik. A novella részben narratívan, részben epikusan mély és érdekes gondolatokat ébreszt vagy mond ki sorsról, szabadságról, eleve elrendelésről, ártatlanságról és bűnhődésről. A cselekmény lezáratlansága szabad teret hagy az olvasó gondolatainak. A figurák jó megtestesítői a hordozott törekvéseknek. A vázlatos leírások épp csak a legszükségesebbeket mondják el a szereplőkről és helyszínekről."

(Ehhez csak egy nagyon rövid zárójeles megjegyzés, azon túl, hogy köszönöm az értékelést, hogy a párválasztáshoz nem volt kötelező a "profil" megadása; érdekes, hogy SFinsider is úgy írta, a Központ "egyfajta randitanácsadóként" működik - a novellában ez így, ebben a formában nincs benne).


És most már hivatalosan is, Sárdi Margit A Bach-gépről, ami a kisregény kategóriában a pontok alapján második lett:

"A kisregény (inkább elbeszélés) különös új földolgozása a „robot ember-szerepben” történettípusnak. Az androidok egyenjogúságáért vívott harc itt fordított eredményt ér el, azt bizonyítja, hogy az emberi élet végességének reflektált tudatával és így hatalmas alkotásvággyal nem rendelkező mesterséges intelligencia csak utánozni tudja az emberi alkotást, de alkotásra képtelen. Az ember, az intelligencia és az alkotó erő bonyolult gondolatköre azonban csak összetartó hálója az ennek kapcsán összeköttetésbe került sorsoknak: a cselekmény voltaképpen egy ifjú ember (Sue) ismerkedése apja generációjának törekvéseivel, életútjával, az androidok egyenjogúságáért küzdő férfi nézeteivel: ez annyira dominál, hogy a feltáró út ürügyéül szolgáló vizsgafilmkészítésről, a film fölépítéséről, mondanivalójáról a későbbiekben sem értesülünk. A két generáció megjelenítése a kisregény legnagyobb erénye, a figurák plasztikusak, elevenek, egyszerre tipikusak és egyediek külső megjelenésükben, cselekvéseikben és életútjukban egyaránt.  Az „igazsághoz” vezető út föltárása arányosan fölépített, meglehetősen feszült, a színhelyek élettelien és szemléletesen leírtak. Ügyes a jelenetezés, a döntő helyzetek drámai szituációkban való kibontása; a figurák beszéde személyhez illő. Némi csúsztatás a történetben, hogy a mozgalom elindítója nem azt akarta bizonyítani, hogy az MI ugyanolyan, mint az ember, hanem hogy egy más irányú evolúció csúcsaként joga van az emberéhez hasonló méltósághoz, vagyis a művészi alkotásra való képesség (a Bach-gép) bizonyítékként nem releváns kísérlet; vagyis az epikus lezárás nem a föltett kérdésre ad választ, emiatt nem oldja föl a feszültséget, hiszen nem oldja meg a fölvetett problémát."

Az értékeléseket itt is köszönöm, van, ami több mint hasznos belőle. Azt nem tudom, későbbi bírálatok felkerülnek-e, ami az élőszóban Vásárhelyi Lajostól és Pusztay Istvántól elhangzott a kisregényről, tulajdonképpen ennek szöges ellentéte. (:D)

Na, nem baj, próbaolvasási/szerkesztési időszakban az ilyesmit már megszoktam. Az SFportálon a többi értékelés is elérhető, a napokban elolvasom őket apránként.

Azt még nem tudom, hol, hogyan, de felteszem a netre A Bach-gépet. Majd belinkelem.

2011. június 23., csütörtök

SFinsider A Bach-gépről (SFmag)

SFinsider és Acélpatkány értékelték a Zsoldosra jelölt kisregényeket is, A Bach-gépről SFinsider írt a második részben:

"A történet egy nyomozásról szól, melynek során a főhős a néhai Aristes Henahháról forgat vizsgafilmet egykori kollégái, ismerősei beszámolói alapján. A szóban forgó személy a 22. századi androidemancipációs mozgalom vezéralakja volt: azt kívánta bebizonyítani, hogy mi és a robotok jogilag nem különbözünk egymástól, ezért őket is ugyanaz a méltóság illeti meg.
Ez a kisregény az intellektuális vonalat képviseli, nem az űrcsatázósat, és ezt máris a javára írhatjuk. Amiért nálam mégsem ért célba, az pont a témában rejlő lehetőségek kiaknázatlanságában rejlik (és nem elsősorban abban, hogy az ábrázolt 23. század világa olyannyira ismerős, és emiatt unalmas). A címbeli Bach-gép ugyanis sokat sejtető, izgalmas felütés, hiszen az emberiség egyik kultúrhéroszáról van szó. Érdekelt volna, hogy Bach ihletettségét pontosan (mondhatnám: tudományosan) hogyan próbálta meg utánozni az androidagy. De mire a túlságosan is bő lére eresztett, helyenként ritmusából sokat vesztő kisregény végére érünk, a megoldás sajnos nagyon nagy Golden Age-es közhely lett: a robotoknak nincs lelkük, ezért nem olyanok, mint mi. De miért, hogyan, milyen tudományos tapasztalat alapján állítja ezt a kisregény szereplője? Ezzel az elbeszélés adósunk marad.
Értékelés: 5/10"

2011. június 19., vasárnap

Meghívó kiállításokra és előadásokra - Salgótarján, XXXI. Hungarocon

Jövő pénteken, tehát 2011. június 24-én Bódi Ildikó megnyitja a XXXI. Hungarocont Salgótarjánban. A helyszín a Frei Café, ahol három kiállítás is megtekinthető a hétvége alatt: Varga József képei és az egyesület illusztrációs pályázatára érkezett legjobb művek, valamint az én néhány festményem. Lesz egy negyedik ráadás-kiállítás is a magyar SF klubélet ereklyéiből. 

Azt még nem tudom, mennyi fog elférni a falon, azért én több mint tíz képet elviszek; aminek nem jut hely, azt csomagtartóból kiemelve külön kérésre megmutatom.

A képeimről Hanna mond majd pár keresetlen szót, aminek két okból is örülök: egyrészt már egyszer megnyitotta egy kiállításom (a Szellemlovasban), és tök jól sikerült, másrészt nem nekem kell beszélnem róluk.

A héten évzáró "terítést" tartottunk rajzórán, és furcsa volt az alkotás folyamatáról, a "mi munkál benned festés közben" témáról beszélni - persze kérésre, mert magamtól nem szoktam ilyesmiről szövegelni. Az a kérdés, hogy "mit fejeznek ki a képeid?", szerencsére nem hangzott el, ez kb. annyira rossz, mint amikor az írótól azt kérdezik, miről szól a regénye.

A Conon - ahogy azt már itt is írtam - előadást is tartok a Literátorműhelyben. Ez meg azért érdekes, mert immár hat éve, hogy először jártam a rendezvényen, és az íróknak szánt "kurzusra" is betoppantunk. Egy nagy kerek asztalnál két íróvannabí jegyzetelt szorgosan (egyiküket sem láttam viszont a hazai SF rendezvényeken), az előadást pedig Vásárhelyi Lajos és Bihari Péter tartotta. Ha akkor nekem valaki azt mondja, néhány év múlva te állsz ki, nem hittem volna neki. Kíváncsi leszek, hányan és kik jönnek le pénteken, és közülük mennyien fognak beülni a délutáni szeánszra. Remélem, minél többen.

Az én témám - és szerintem már erről is tettem említést - a leírás lesz. Az ötletet a saját regényem írása adta, amiben ez az elem dominál, és ahhoz képest kevés benne a párbeszéd. Ennyi leírást még az életben nem írtam, ugyanakkor csak utólag jutottam hozzá Monica Wood rendkívül hasznos írástechnikai könyvéhez, a Descriptionhöz. A téma nagyon tág, végül úgy döntöttem, a félórácskában a mutatás-mesélés fogásairól és a nézőpontokról beszélek, és ha marad idő, akkor néhány érdekességet is megemlítek, pl. flashback használata, időjárás, gyermek nézőpontja, névadás fantasztikus művekben. Meglátjuk.

Gyertek a XXXI. Hungaroconra, ha nem is a Literátorműhely (ahol rajtam kívül Hanna és Vásárhelyi Lajos tart majd fejtágítást) vagy a kiállítások miatt, ugyanis lesz még program ezeken kívül. Akit pedig semmi sem nyűgöz le, annak ajánlom a Frei Café süteményeit. Meg az esti tábortüzet a koli udvarán. És a társaságot.

2011. június 16., csütörtök

Pécsi kortyolgatások

Igazából nem csak kortyolgattunk, de ettünk is grillezett pisztrángot a kedvenc kilátóhelyünkön:


Tüke Borház Hangulat

És ha már nálam volt a rajzfelszerelés, kicsit ügyködtem is. Rég rajzoltam akvarellceruzával, és ezután a festmény/rajz után sem döntöttem még el egészen, vigyem-e a Caminóra a vízben oldódó festékceruzákat. Másként viselkedik, mint az akvarell, és a festékmennyiséget is nehezebb korrigálni. Megszoktam a hagyományos módszert, aminek sokkal több előnye van, mint az akvarellceruzának: száraz felületre felviszem, miközben próbálom belőni a mennyiséget, aztán vizes ecsettel elkenem. Végül itt is előkerült a rendes festék, amivel el lehetett mélyíteni a színeket.

A ceruza kétségtelen előnye az, ha majd a Caminón megállunk valahol, és nincs sok idő, talán egyszerűbb egy gyors vázlatot készíteni, és később, a szálláson elkenegetni.

A hétvégén visszaszereztem öcsémtől az egyébként mindkettőnknél kölcsönben lévő hátizsákot, és amikor kézbe fogtam, rögtön megrohantak a caminós emlékek. Belegondoltam, ennek a táskának (tenksz tu Rita) az idei lesz a negyedik útja. Meséltem is tegnap öcsémnek, mire ő: "De jó neki!" És hozzátette, hogy szerinte rengeteg időm lesz a Portugál Úton festeni. Úgyhogy lehet, mégis itthon marad az akvarellceruza?


Ezek pedig már a Sétatér Fesztiválon készültek tegnap, a Tüke standnál kezdtünk. Nincs kint túl sok pincészet, de azért van miből választani. Járjatok Pécsett, igyatok borokat, egyetek sajtokat! (Az is van kint). Nézzétek a szabadtéri előadásokat! (És a POSZT miatt itt mászkáló sok színész-hírességet). Sajna a kézművesek már nem voltak kint, pedig elterveztem, hogy veszek megint tűzzománcos nyakbavalót.



2011. június 15., szerda

Acélpatkány és SFinsider A tűz középpontjábanról

Folytatódnak az SFmagon a Zsoldos-jelölt novellák értékelései, a szerdai részben olvasható Acélpatkány és SFinsider véleménye A tűz középpontjábanról:

"Élő karakterek élő interakciói, egy érdekes ötlettel, még ha az nem is biztos, hogy mindenki számára sci-fi ötlet. A szöveg gördülékeny, könnyen olvasható. A konfliktus átélhető, még ha nem is óriási mértékű (és kicsit ez is ismerős). Ami viszont nagy baj az írással, az az erőtlensége. A végére kifullad, a csattanó, amire már korán rájövünk, túl gyenge, és valahogy hiányérzetünk marad. Kiderül az igazság, felfogjuk a szereplő szenvedését, de mindez kevés. Valami hiányzik, amit inkább csak érzünk, mintsem tudnánk, mi az. Ettől eltekintve ez egy kellemes írás, ami kiemelkedik az átlagból.

Értékelés: 5/10 (acélpatkány)

Az emberek előző életében történteket tudományosan igazoló Központ egyfajta randitanácsadóként működik. A tépelődő nő figuráját kevésbé érzem át, illetve a férfi figurájában több potenciál lakozik, pont az előző életei miatt. Magyarán ebben a történetben nagyobb konfliktus, megoldás, csattanó, sztorivonal rejlett. A legnagyobb problémát számomra mégis az az elképzelés jelentette, hogy a lélekvándorlás bizonyítása a kereszténység erősödését vonta maga után. Mivel két szögesen eltérő koncepcióról van szó, ez eléggé hihetetlen, hiszen a történelemben eddig minden olyan felfedezés, ami a hivatalos egyházi álláspontnak ellentmondott, gyöngítette a kereszténységet (kopernikuszi világkép, evolúcióelmélet stb.)

Értékelés: 5/10 (sfinsider)"

A novella itt elolvasható (Avana Arcképcsarnok 2010/2. sz. PDF)

2011. június 14., kedd

Tiszavirágzás

Évekig éltem a Tisza mellett, és gyerekkoromban afféle legendaként mesélt nagymamám a tiszavirágzásról, amit el sem tudtam képzelni. Sokáig azt sem tudtam, hogy rovarokról, ráadásul önmagában annyira nem is szép jószágokról van szó. Soha nem láttam egyet sem.

Tiszai csönd
A hétvégén Szegedre látogattunk, és kimentünk a Tiszára, mert barátunk azt mondta, hatkor kezdődik a kérészrajzás. Kicsit később, a nap hanyatlásával valóban furcsa, szitakötőre emlékeztető rovarok kezdtek kiemelkedni a vízből, és ha szerencséjük volt, nem kapták be őket a halak. Ha még nagyobb szerencséjük volt, eljutottak a partra, ahol ismét vedlettek, immár utolsó alakjukba, hogy tovaröppenjenek, végig a folyó fölött. Néhány órás életük során párosodnak, lepetéznek és elpusztulnak. Miközben jóllakatják az erdei pintyeket (a környező fákon állt lesben egy hím), a sirályok tömegeit, és sok-sok halat.

A csapat elvarázsolva bámulta a vizet, és időnként hangos "nézd, ott egy, ott jön egy" kiáltásokkal instruáltuk a kamerázókat, fényképezőgéppel lesben állókat. Aztán az egyik kérész a borospoharam szélén kötött ki, és rövidesen kígyózó mozgással kezdett kibújni a bőréből. Alátartottam a tenyerem, amibe kisvártatva bele is pottyant. Nem sejthette, mennyire kiszolgáltatott, de azt sem, hogy valójában egész életében ekkor volt a legnagyobb biztonságban.

A levedlett bőr, amit "bugyinak"
kereszteltünk el
Amint kiszabadult az új szárnya, már ott sem volt, még a "bugyiját" is magával vitte, amiből egyébként később többet is találtunk a parton. Ha nem válik le róluk, később a víz segítségével húzzák le.

Nem mindnek sikerül kibújni a bőréből, ami még üresen is sokáig meg-megmoccan, de kárba nem vész egy sem. Még akkor sem, ha egy idő után a sirályok már annyira jóllaktak, hogy csak mélán köröztek a magasban. A természet mindig a nagy számok törvényében gondolkodik. Az ember nem.

Azt mondták, régen a kecsege kedvence volt a kérész lárvája, és szó szerint felkaparták a folyómedret a lárvákért, hogy aztán horogra tűzve fogják vele ezt az ízletes tiszai halat. Mindkettő jóformán kipusztult. Ráadásul még levonult az a frankó ciánfertőzés is a folyón (emlékeztek még?) - és mégis, azt megelőző nap, hogy kint voltunk, tiszai barátunk mesélte, felhő mennyiségű rovar keringett a víz felett, a csöndben hallani lehetett a milliónyi szárnyak csapkodását. A rajzásból szinte csak hírmondók maradtak ehhez képest, amikor mi voltunk, de még így is fél órán át néztük a folyó közepét, ahol a sodrás irányában, mint megannyi repülő virág, indultak első és egyben utolsó útjukra a kérészek.

Ez csak látszólag könnyű

2011. június 13., hétfő

Acélpatkány A Bach-gépről

Sorra került az én kisregényem is az idei Zsoldosra nevezettek közül Acélpatkány blogján, Kasztovszky Béla és Szigethy András művei után. Duplán örülök, mert egyrészt nem bánt el vele annyira, mint arra lelkiekben készültem, másrészt tényleg kezdem úgy érezni, teljesen megérte a jelölés. (Kb. most először nyílt rá módom egyébként is, gondoltam, ezért sem hagyom ki). Egy szó, mint száz, köszönöm a véleményt!

Majdani díjazástól függetlenül, ha nem jelöltem volna, most senki nem írna A Bach-gépről, sem A tűz középpontjábanról. Utóbbi a novellák mezőnyét gazdagítja, és mivel SFinsider és Acélpatkány ABC sorrendben halad a kritikákkal, szerdán arról is olvasható lesz majd vélemény. Az első adag már fent van az SFmagon.

2011. június 8., szerda

A magány sárga sivataga - a Galaktikában

Úgy alakult, hogy tavaly Bradburyt olvastam nagy mennyiségben, és teljesen a hatása alá kerültem. Na, nem mintha ez az egyperces történet bármilyen szempontból legkedvesebb sci-fi (vagy nem sci-fi) íróm akármelyik írása közelébe érhetne, de azért én nagyon örülök, hogy napvilágot láthat - a lehetőséget itt és most is megköszönöm.

Furcsa, de éppen nyakig benne vagyok egy hosszabb lélegzetű történetben (150 K jelenleg), amelyben előkerül ez a kis világ, a magány sárga sivataga. Az érzés és az ötlet agyam rajzos felét sem hagyta nyugodni, valamilyen szinten visszaköszön az Új Galaxis 17. számának borítóján is (miközben egyáltalán nem illusztrálja a novellát).

Amit még fontosnak tartok megemlíteni, hogy igazi női SF számnak ígérkezik a 255. Galaktika, már csak ezért is alig várom, hogy kézbe vehessem.

SF vegyesfelvágott

A szakosztály gyorsan levette a kisregény értékeléseket (bár tartok tőle, most már csak az nem olvasta el, aki nem akarta), de úgy döntöttem, én is eltüntetem addig a blogról, míg hivatalosan újra meg nem jelennek a vélemények. (Vagyis majd a Con után). Viszont Mandics György értékelése a tavaly már beérkezett kisregény-nevezésekről továbbra is elérhető, úgyhogy akár a szakosztály honlapján is maradhattak volna Sárdi Margit kritikái.

Más. Azt hiszem, összeállt a literátorműhelyes előadásom, és úgy néz ki, pps-t is tudok majd vetíteni, ami a témát (leírás) illetően több mint jól jön. Végül semmiféle elrettentő idézetet nem tettem bele, egyszerűen nincs idő az elhibázott írásokból kiragadott részletekre (kivéve egyet, ami saját lesz).

Más. Néztem az Agave blogján az Izing-regény kapcsán tartott könyvbemutatót, pontosabban az arról készült videót. Varga Bálint azt mondja, "esz-ef", én "es-ef"-nek vagy "szci-fi"-nek mondanám, meghagyva a külföldi kollégáknak az "esz-ef"-et. Abban is van némi kavarás, hogy írásban "az" vagy "a" SF. Az előadásban kétlem, hogy ráállna majd a szám az "esz-ef"-re.

2011. június 3., péntek

Pécs plein air

Egyre jobban élvezem, ha élőben, szabad levegőn, "plein air" festhetek. Ritkán van rá alkalmam, úgyhogy most, hogy viszonylag rövid időn belül kétszer is sikerült, különösen örülök.

A Málomi-tónál május második felében enyhén leégtem a napon, miközben ez a kép készült:



Múlt héten pedig a rajzosokkal másztunk fel a Mihály utcába, ahonnan nagyjából ez a látvány fogadja az arra járót:



Vicces volt, hogy a házban, ami előtt letelepedtünk, egy tini lány bekapcsolta a dáridó-diszkót, és iszonyú fals hangon danolászott hozzá. Rögtön lekapcsolta, amikor meghallotta kintről a galád nevetésünket. Később, amikor a Nap lentebb ereszkedett, és az árnyékunk a hihetetlenül meredek utcán húsz méteresre nőtt, árnyjátékoztunk.

A képen egyébként látszik az idő múlása, azt hittem, sokkal gyorsabban ki tudom majd festeni a ceruzavázlatot, ezért feldobtam az első árnyékfoltot a templomtorony mögé. Tévedtem, a színezés elhúzódott. Mint minden képből, ebből is tanultam.

Mindkét festmény akvarell, 35x45 cm-es papíron.

2011. június 2., csütörtök

Öt perc hírnév

Angolul tudóknak az SFmagon olvasható szubjektív élménybeszámolóm (nagyjából az, ami itt a blogon magyarul) a 2009 novemberi londoni bemutatóról. A színdarab angol nyelven ugyancsak felkerült az SFmagra.

2011. június 1., szerda

A magyar sci-fi hava

Ahhoz képest, hogy közeledik a nyári uborkaszezon, nincs hiány fantasztikus és más pályázatokban. Június a magyar sci-fi hava lesz, Hungaroconnal, olvasói véleményekkel, kritikákkal, spekulációval, és szerintem a blogoszféra is meg fog élénkülni.

Az LFG-n olvasható "A harcok véget értek" c. novellapályázatunk értékelője - többen kérték a pályázók, hogy mondjunk konkrét véleményt, instrukciókat, magyarázzuk meg, miért nem őket választottuk. Nos, ilyen a szerkesztői agyműködés: szubjektív. Csak a főbb hibákat emeltem ki, és összeszedtem némi érdekességet is.

Felkerült az új pályázatunk is "Mágia-maffia" mottóval, ez már hosszabb határidejű, gyakorlatilag itt az egész nyár, hogy a szerzők papírra vessék az ötleteiket, és azt hiszem, ilyen témájú pályázat még nem volt a hazai SF-F életben. "Tartok tőle", sokkal több írást fogunk kapni, mint előzőleg.

Az SFmag meghirdette a Fantasztikus kéziratok éjszakáját. Ilyen sem volt még, és ha kezdő lennék, valószínűleg kapnék az alkalmon, mert ritkán van mód IRL eszmecserére, kapcsolatépítésre, amire július 2-án Budapesten kerül majd sor. (Én valószínűleg nem leszek ott).

Itt pedig érdekes eszmecsere van alakulóban arról, hogy vajon nem gáz-e, ha egy pályázaton pénzt kérnek a szerzőktől? A kutya alighanem ott van elásva, mi nincs benne a pályázati kiírásban, azaz mi vár a győztes szerzőre, további önrész befizetése? Semmi honor, miközben lefoglalják a jogokat öt évre? Utóbbi azért már regénynél különösen problémás. Így is szomorú, hogy a szerzők általában véve szinte bármely hazai SF-F kiadvány esetében elfogadják a megjelenésért cserébe, hogy nem jár pénz a munkájukért, legfeljebb néhány tiszteletpéldány. A nevezési díj önmagában még nem feltétlenül probléma, hiszen különösen az amatőr kiadványok kénytelenek ilyen módon megoldani a megjelentetést, és a kockázat abban van, beérkezik-e elég nevezés és vele pénzösszeg.

A nevezési díjak általában jelképes összegek, tehát igazi visszatartó erőt nem jelenthet, ennek ellenére, amíg sok más ingyenes pályázaton indulhatnak a szerzők, valószínűleg inkább azokat fogják választani. Főleg, ha a vége mindkettőnek ugyanaz: megjelenési lehetőség honor nélkül, legfeljebb tiszteletpéldányért. 

Hogy ez baj-e? Nem tudom. A finneknél az összes kiadvány így működik, nekik nincs Galaktikájuk sem, mégis kitermeltek nemzetközi szinten ismert szerzőket. A lehetőség tehát elvileg nálunk is adott.