2011. szeptember 27., kedd

Hol vagytok, olvasók?

Bevallom, egy kicsit nagyobb tolongásra számítottam a jelölések terén. Mármint... a kérdés most egyáltalán nem hipotetikus, hogy az online közönség jelölhessen, ötleteket adhasson egy stáb kérésére: melyik SF regény és novellák képviseljék hazánkat jövőre, angol nyelven angolszász e-book piacon. A tolongás, az ötletek hiánya két szempontból is tetten érhető: miket jelölnek milyen változatossággal, és persze, hogy összesen kb. hányan veszik a fáradságot.

Az hagyján, hogy némelyek figyelmen kívül hagyják a viszonylag egyszerű jelölési feltételeket, tök komolyan ajánlanak a húsz éves határ miatt kieső regényt, és amerikai szerző novelláját... Hja, végülis, utóbbit le sem kéne fordítani. Az is szomorú, amikor valaki azon kesereg, milyen kár, hogy novellát csak az utóbbi bő tíz, regényt meg csak az utóbbi húsz évből lehet jelölni! "Csak".

Egyrészt: az SF gyorsan avul. Jó, tudom, Zsoldos regényei, vagy egy részük nem, vagy nem úgy (legfeljebb van valami varázsa a bájosan túlhaladott, sosem volt technikának). Mindegy. Másrészt, ha egy nem angolszász ország nemzetközi porondra szeretne lépni, én, mint magyar olvasó, nem az évtizedekkel ezelőtti regényeikre lennék kíváncsi, hanem mondjuk az utóbbi öt évben írtakra. Ehhez képest így is két, illetőleg egy évtizedből meríthet, aki ajánl. Ez több mint sok.

Azt sem egészen értem - túl a rajongáson -, miért ajánlanak sorozatok részeit, trilógiákat (amikor egyelőre csak egy, önálló regényt tudnak megjelentetni), külföldön kiagyalt SF univerzumba írt fanfictiont, vagy olyat, amiről maga az ajánló is sejtheti: annyira sok a magyar utalás, a csak nekünk érthető és értékelhető bennfentes poén, hogy azt lefordítani nem pusztán lehetetlen, de tökéletesen értelmetlen is. Talán gesztus az író felé: én olvastam, tetszett, és csak azért is jelöllek! Még akkor is, ha valahol azért sejti (gondolom én), hogy az első körben ki fogják húzni a listáról. (Meglepődnék, ha nem, és ez minőségtől független).

Az is kicsit meglepett, hogy egy-két nevet leszámítva a sok cherubionos, tulajdonképpen ismert, és számtalan regénnyel, novellával jelentkező, évente állandóan Zsoldos-jelölt szerzők nem jutnak eszébe senkinek. Pedig nem mind "komolytalan": Bán Jánostól is az SFmag írt le először egy címet.

Nem rég azt mondta valaki, a jelölések láttán szépen kidomborodik, "ki hova húz". Szerintem semmi ilyesmi nem derült ki, pl. fogalmam sincs, kik jelölték az én két galaktikás novellámat (meglepett, és köszönöm), több más nick sem ismerős. Ők is húznának valahová? Az online SF élet aktív közszereplőiről meg mindenki tudja, milyen az ízlésvilága, aligha árult itt bárki zsákbamacskát.

Szóval elgondolkodtam - így, a határidő végéhez közeledve -, miért is nincs nagy ötletelés.

Sok válasz adható, és talán nem is külön-külön kell vizsgálni, hanem úgy általában egyben.

1) Talán az olvasók tényleg nem találkoztak túl sok eget-földet rengető, briliáns magyar sci-fivel. Amiért ennél egy kicsivel nagyobb intenzitással rajonghatnának, és örömmel beírnák a fórumba újra és újra és újra.

2) Talán prózaibb, és megnyugtatóbb magyarázat lehet, hogy sokan úgy vannak vele, már mások jelölték, amit ők is gondoltak, most akkor minek regisztráljanak? Hiszen nem az nyer, aki a legtöbb jelölést kapja.

3) Talán pszichológiai hatás, de mintha többen úgy hinnék, csak egy novellát és egy regényt ajánlhatnak.

4) Talán, és ez a legrosszabb, és nem is olyan valószínűtlen eshetőség, az aktív online közösség valójában nem is eléggé olvasott magyar SF terén, hogy nagyobb merítést mutasson fel. Volt, aki szívesen látta volna évekre visszamenőleg a Zsoldos-jelöltek listáját, amiből aztán szemezgethetne. Ez azonban egyrészt csalóka lenne, mert pl. az Avana Arcképcsarnokok rendre kimaradtak, máskor maguk a szerzők vonták vissza a jelölést, így a listáról is törölték őket. Másrészt, ha valaki SF rajongó, nem jut eszébe első blikkre néhány olvasmányélmény, amit szívesen ajánlana?

Nincs nagy merítés. Nincs kitekintés a "gettó" falain kívülre sem. Még a legnagyobb hazai SF magazinban megjelent novellák közül is főleg azokat ajánlották, amelyek az utóbbi egy-két évben láttak napvilágot. (Ez a frissesség szempontjából annyira mondjuk nem baj).

Kíváncsiságból megnéztem azt is, hogy első pillantásra vajon mennyire határozza meg a jelöléseket a Zsoldos-díj. Regénynél ez alig számít, mert egy évben amúgy is kevés magyar SF regény lát napvilágot, ezeket könnyebben követhetik az olvasók (úgyhogy ez más miatt beszédes, kit jelöltek és kit egyáltalán nem). Novelláknál azonban más a helyzet, hiszen jóval több az induló, a felejthető futottak még kategória az egy kiválasztottal szemben. Az idei novellagyőztes senkinek sem jutott eddig az eszébe. (Ennek részben szintén lehet az az oka, hogy aki jelölte volna, úgy van vele, témája miatt egy külföldi nem igazán értékelné Lovas Lajos ezen írását, sem pedig a regényeit). Az utóbbi évek győztes novellái szintén elvétve kerültek csak szóba. (Tényleg, aki magát nagy magyar SF rajongónak tekinti, vajon fel tudja-e sorolni öt évre visszamenőleg a novellák győzteseit? A címeket? És a regény könnyebb kérdés volna? De persze az is lehet, hogy ez részben annak szól, hogy az aktív online közösségnek kevésbé tetszettek ezek a novellák, mint az egyébként máskor is díjazott szerzők valamely más írásai - amelyeket viszont díjtól függetlenül jelöltek).

Kicsit olyan érzésem van, hogy az olvasók nem jöttek rá, az SFportal felhívása az ő próbájuk is.

Még maradt néhány nap, az én "listám" sem túl hosszú /lásd 1)-es pont/, tulajdonképpen kész van. Az LFG-s jelölésekkel együtt fogom majd beküldeni az utolsó napon.

2011. szeptember 21., szerda

Létezem, csak nem ott

Az lett, amit sejtettem. Napok óta nem léptem be, eszembe sem jutott az egész.

Flaviának hála, viszonylag hamar megleltem azt az opciót, hol a jóbüdösfrancba' lehet törölni magam fészbúkról. Bájos volt, mert amikor rákattintottam a Deactivate yourself your account-ra, random beadott pár fotót, hogy ki mindenki fog misselni. Drágáim! Ugyan, dehogy! 

Aztán a rendszer virtuális zokogások közt megkérdezte, miért hagyom én el őt a barátaimat, akik mind misselni fognak, és felsorolt pár opciót megjelölhető indokként. Olyanokra rákattintva, hogy túl sok értesítést kapok, behoz egy külön ablakot, hogy ezt ám lehet menedzselni, te láma júzer. Neheeeeem, ez nem ok.

Kattint: "egyéb". 

Aki akar, így is megtalál.

Mert létezem. Csak nem ott és nem úgy.

2011. szeptember 19., hétfő

Túrony - Villány 2x30

A Caminót "keretes szerkesztéssel" oldottuk meg: előtte is, utána is végiggyalogoltunk a Villányi-hegységen, Túronyból indulva. Azt hittem, kb. 20 km lesz az egész, a jelzésről letérve, végig a gerincen. Tévedtem, miután felkapaszkodtunk a gyűdi zarándoklat útvonalán, találtunk egy táblát, hogy onnan még Villány 26 km...

A túrát mindkétszer nagyon élveztük, és ha el is csüggedtünk, szederbokrok, második alkalomra pedig már érett szőlőszemek vigasztaltak, és persze az ígéret, hogy a táv 2/3-ánál egyenesen a Vylyan mellett haladunk majd el...

A mintegy 30 km-es sétáról íme néhány fotó:

A túronyi templom

Pókhálóegyüttes hanglemeze

Ganajtúrók iszonyatos munkában


Szép lassan magunk mögött hagytuk a siklósi várat

Még kék párába vész a Szársomlyó

A Vylyannál kaptunk egy kis csemegeszőlőt a borhoz, nyamnyamnyam


Pihenő

Az út első harmada erdőben visz, utána végig nappal szemben, szőlősorok mentén. A hegységet kettészelő műútnál tértünk le a jelzett útról (valójában már hamarabb eltűnnek a jelzések), és átvágtunk az egyébként bekerített, de nyitott kapukkal váró Vylyan Pillangó dűlőn. Ez a kép már nem tudom, melyik részen készült augusztus elején...

Irány a mélybe

Kézfogó

Augusztus eleji permetezés

A mókás hordóinstallációk egyike a Vylyannál

Felületek

Retró

Sauska terasz

Félig elpusztított Sauska hidegtál (nyamnyanyam)

Hangulat a Tiffánnál

2011. szeptember 14., szerda

Most egy darabig létezem

Sosem kötöttek le a közösségi oldalak, egy idő után az iwiwet is untam, ezer évenként egyszer léptem be, aztán álnévre váltottam, immár tízezer évenként egyszer néztem be, pl. ha valaki ott írt e-mailt (pedig mondtam neki, hogy ne, mert egy nagy szar a levelezőrendszere), és néhány hónappal ezelőtt (van az már talán egy éve is???) töröltem a regisztrációt.

Mindenki mondta, a fészbúk más, a fészbúk hasznos, interaktív, biztonságosabb, szórakoztatóbb, megbízhatóbb, végülis, az adathalászok már a gmailből is megtudtak rólam mindent, amit csak akartak, egyszóval... fészbúk!

A napokban regisztráltam.

Gyerekek!

Néha. Halvány. Lila. F... sincs, ki jelöl be, máskor én gondolkodom, hogy most vajon félrekattintottam, meg mi a tök történt, és arra már rájöttem, hogy van ez az üzenőfal, ahová mindenki felírja az aznapi legfontosabbat, és ha én hozzászólok, onnantól fogva a rendszer minden egyes további hozzászólásról küld e-mailt. Ja, meg lehet lájkolni, meg lehet nemtetszikezni, meg hirtelen megneveződöm mások galériáiban általam sosem látott fényképeken (és erről is kapok értesítést), és én is tölthetnék fel egy rakás képet életem állomásairól, és megnevezhetném rajta a barátaimat, rokonaimat és egyéb lényeket, akik aztán értesítést kapnak arról, hogy megneveztem őket, és odajöhetnek lájkolni meg nemtetszikezni...

Az volt az első dolgom amúgy, hogy minden egyes értesítésfajtát (van belőle vagy HARMINC!! Atyaurisssten) kilőttem a francba (miután Whoisnot megmondta, hol kell kilőni őket, de sajnos nem, nem sikerült maradéktalanul mindet, mert volt, amiről azt gondoltam - én kis naiv -, hogy ááh, ilyenről sosem kapok levelet úgyse! NEM A FENÉT NEM!). A regisztrációt követő öt percben jött vagy NEGYVEN levél, hogy én kit jelöltem ismerősnek, engem ki jelölt ismerősnek, hogy elfogadta a felkérést, hogy üzent az üzenőfalamon, aztán válaszoltam, és arra válaszolt...

Aztán van ez az ablak, hogy ki lehet még ismerősöd, és ez állandóan felugrik, ha valakit ismerősnek jelöltem, vagy visszaigazoltak egy bejelölést, pedig hajahajaahajahajjjj, vannak ott olyan arcok, akiket konkrétan letiltottam gmailen, most még az kell, hogy megint viszontlássam őket. Még akkor is, ha nem leszünk barátok fészbúkon sem soha. (Biztos vagyok benne amúgy, hogy van erre is egy mélyen eldugott opció, hogy nemtetszikezzem a lehetséges ismerősöket).

Ma meg kaptam valami blogkérőfigyelő nem tudom micsodát, Ilona, édes vagy, de fogggalmam sincs, mi ez, mire jó, hogy működik, valamire kattintottam, aztán valami permissiont kért, amitől berezeltem, és inkább kiléptem az egész hóbelevancból.

Tegnap és ma böcsülettel végigpörgettem amúgy az üzenőfalat, 90 % nem érdekel, maradék 5 % még annyira sem, mert politika meg hírek meg számomra alapvetően ismeretlen személyek ismeretlen személyekkel mocskolódnak, miközben csak a hozzászólások egyik felét látom, és van még 5 %, ami érdekel, de azokat meg már olvastam a neten valahol másutt.

Szóval egy darabig még létezem, aztán eltűnök hirtelen.

Feltéve, hogy a Kbszottul Hihetetlenül SOK opció között megtalálom, hogy hol a fenében kell törölni magam. De majd úgyis lesz, aki megmondja - kommentben az üzenőfalamon, amire majd válaszolok, és amit lájkolhatok meg nemtetszikezhetek (rögtön egymás után), és ha sikerül magam törölni, úgy majd biztos azt is lájkolják mások, vagy nemtetszikezik. Ilyen az élet. Fészbúk.

2011. szeptember 12., hétfő

A nagy kéziratvadászat

Nem, nem az SFportalosé, aminek most már tudjuk a zsűritagjait, illetőleg az antológia szerkesztőit (jelöljetek majd nekik minél jobb novellákat és regényeket - erről később lesznek részletek), hanem úgy általában. Játsszunk el a gondolattal, hogy alapítunk egy zsánerkiadót! Kifejezetten sci-fi és fantasy kötetekre, elsősorban hazai szerzőkre, antológiákra és regényekre koncentrálva. A pénz nem számít. (De, számít, tudom, ezért gondolatkísérlet).

Akit már ettől kiráz a hideg, az inkább görgessen lentebb valamelyik borozós bejegyzésemhez.

Szóval az egész onnan indult, hogy hozzászóltam (első felvonás) az LFG-n az e-bookos fórumhoz (második felvonás), majd Renier válaszát követően meglepően sokan kíváncsiskodtak magánban, pedig semmi "szaftos" nem hangzott el (íródott le). Egyszerűen csak felsoroltam néhány nevet, akik rögtön regénnyel jelentek meg a hazai zsáner piacán az utóbbi öt évben. Aki akar, nézzen utánuk (segítek: főleg Cherubion vonalon). Az érdekesség talán nem is ez, hanem hogy közülük azóta vajon hányan ismételték meg a regénymegjelenést, és ugyanannál a kiadónál? Írtak-e egyáltalán novellát, és az megjelent? Ez pedig átvezet egy másik kérdéskörhöz, amit a hozzászólásaim részben szintén érintettek: kiépítenek-e a kiadók saját szerzőgárdát, segítik-e őket a szerkesztők és kiadóvezetők, vagy csak egy-egy kiadvány erejéig csábítják magukhoz a szabadúszó szerzőket?

Nem régiben egy nem zsánerkiadó egyetlen e-novellamegjelenés kapcsán olyan szerződést kínált fel, ami szerint évekig minden, nyilvánosságra hozatalra szánt kéziratomat előbb nekik kellett volna megmutatnom (sőt, még akár határidő tűzésével átírást is kérhettek volna, majd újbóli bemutatást, végtelenítendő a kört, arról pedig nem szólt a fáma, hogy mi is legyen a már máshová beadott kéziratokkal...). Természetesen nem írtam alá, mert ennyire azért nem fontos a megjelenés. Valószínűnek tartom azonban, hogy sok más szerző igen - az érem másik oldala ugyanis fényesen csillog: "képzeld, mama, egy kiadó szerződést ajánlott nekem!"

Hála az égnek, nem az írásból (és még csak nem is a festésből) élek, így olyan szerződést (és életem nagy lehetőségét :D) utasítok vissza, amilyet csak akarok. Igazság szerint azt is egy kezemen meg tudnám számolni, hogy közvetlenül hányan élnek SF-F írásból hazánkban. Jóformán senki, mert aki mégis, az is csinál mellette mást, pl. forgatókönyvet, újságcikkeket ír, fordít, szerkeszt stb.

Tegyük fel, hogy képzeletbeli kiadónk piacra lép. Honnan és hogyan válogasson kéziratokat? Tegyük fel, hogy nem vettünk meg semmiféle logós kiadványjogot, hanem a semmiből szeretnénk lehetőséget adni eredeti szerzők eredeti műveinek. Nem utasítjuk el a befutott szabadúszókat sem (a zsánerben jóformán mindenki az), korrekt pénzt, szép, modern borítót, nívós szerkesztést és reklámot is ajánlunk, mert valljuk: másként nem lesz normális olvasótáborunk. (Ez továbbra is gondolatkísérlet! :D)

Előzetes piackutatásaink szerint Magyarország a nem egész tízmilló fentezzi és sssci-fffi író országa, több a szerző, mint az olvasó, avagy legalább minden második olvasó egyben műkedvelő író(wannabí) is. Nem kell aggódnunk, kapunk majd kéziratokat dögivel (így is lesz).

Előzetes terveink szerint évente néhány antológiát és néhány regényt, összesen mondjuk tíz kötetet szeretnénk megjelentetni. Ezt a kéziratok minősége láttán már az első negyedévben alább adjuk, és fordítókat keresünk külföldi, menő, még kiadatlan regényekre. Szóval marad mondjuk öt hely a magyaroknak. Három regény, két antológia. Fantasy, sci-fi vegyesen. (Vegyük észre: még mindig erősen garázskiadó vagyunk az évi max tíz kötetecskével...).

Előzetes szerkesztési elveink, mércéink szigorúak: olyan kiadványokat szeretnénk, amelyek az átlagos magyar SF-F kötetek színvonalánál magasabbak. Külcsínben, témában, megfogalmazásban egyaránt. Érdekelnek a kísérletező kedvűek, a már-már szépirodalom felé kacsingató vadhajtások, a nyomokban tartalmazott szürrealitás, eredeti, felszabadult képzettársítások és képzeletvilágok. Ergo nincs logó, ami megbélyegez, befogad és álminőséget garantál, nincs lerágott csont, és közepes-unalmas szöveg. Sarkítva: egyik sem csinnadratta űropera, bár nem zárkózunk el tőle, ha az jó, és egyik sem csinnadratta sword&sorcery, bár a jó fantasy kalandoktól sem menekülünk.

Szeretnénk olyat kiadni, ami megállná a helyét adott esetben egy külföldi kiadás esetén is. (Ez nem feltétlenül cél, mert még gondolatkísérlet szintjén sincs rá pénzünk, ill. megjelentetünk kifejezetten a magyar közönségnek szánt, csak általuk érthető remek történeteket). A szerkesztők teszik a dolgukat, ismerik a mai külföldi trendeket (bármilyen durva is legyen, hogy szempont az ezeknek való valamilyen szintű megfelelés), és szelektálnak.

Találnak-e mindjárt az első évben három, fiókban búvó kéziratot, és két kötetre való novellát magyar szerzőktől? (Novellista előéletüktől függetlenül).

Valójában nem ez az igazi kérdés. Hanem az, hogy találnak-e a rákövetkező évben, meg az azután következőben is? A kiadó indulásától gyakorlatilag folyamatosan? (Gyors átkötés: ha az SFportal nem akarja maga alatt vágni a fát, az utóbbi tíz évből válogat, ami szerencsésebb helyzet a felhozatalt tekintve, mintha csak az utóbbi egy évet-két határoznák meg).

Tavaly bekövetkezett az, ami valahol várható volt: a Zsoldos-díjra nem neveztek legalább öt SF regényt. És ez - egy-két kivételtől eltekintve - a teljes magyar SF zsánerkiadós paletta egész évben! (És hol vannak a minőségtől, amikor már magának az alapvetően retró ízlésű zsűrinek is sokkot okoz némelyik). Megjegyzem, jövőre valószínűleg rekord mennyiségű jelölés várható, hiszen a két év terméséhez hozzáadódik majd az e-book is.

Megtölthető-e jó (de még mindig közel nem kiemelkedő) novellákkal az Új Galaxis (avagy miért nem jelent meg még idén a kiadvány)? Miért bővül olyan lassan az SFportal e-book kiadó kínálata, illetőleg miért látni a kínálatban olyan regényeket, amelyek javarészt korábban papír alapon (vagy a neten ingyenesen) napvilágot láttak? Lenne-e még értelme az AACS-knek, amikor éppen az egyik szám szerkesztőjétől hallottam, milyen iszonyú nehezen talált egyáltalán vállalható(!) írásokat egy-egy röpke füzetbe (a sokadik szerkesztési kör után). Abba pedig bele se merek gondolni, mi lehet a Mágus házatáján, ha a DV megjelentette Boruzs Gergely kéziratát. Sőt, annak folytatásait...

Mióta elindult az SFmag, alább kellett adni azt az elképzelést, hogy minden hónapban magyar novellát is közöljünk. Vajon ténylegesen talál a Galaktika havonta legalább egy minőségi magyar novellát? És ha igen, további szerkesztőségek - pl. az SFmag - válogathatnak még valamiből? Vagy ha egy kiadó antológiát akar összeállítani, ők honnan merítenek?

Elvitázhatunk, hogy mi a jó, hogy mi a szint, mert ez persze szubjektív. Van, ami befér a Galaktikába, az SFmagon elutasítják, és fordítva. Van, amit mindkettő elutasít, bekerül egy harmadikba. De azért valamelyest össze lehet rakni, mi a képzeletbeli kiadónk elvárása. A tisztes iparosmunkánál egy kicsit több, ha úgy tetszik, de minimum az.

Van-e ilyen nálunk, van-e évről évre legalább három író kiadónként, akik megbízható teljesítményt nyújtanak? Vagy pedig, ha összevetem az összes jelenlegi zsánerkiadót, találunk-e három-négy embert, akik legalább kétévente tisztes minőségű regényekkel jelentkeznek?

Avagy: mennyi idő kell valójában egy jó regény megírásához?

Ahány író, annyi válasz. Túl három, egyenként is több százezer leütéses kéziraton, úgy, hogy én azért nem húzom, halasztom az írást folyamatában, és viszonylag gyorsan is gépelek, emberileg nem tartom lehetségesnek, hogy munka, család, háztartás, nyaralás és egyebek mellett valaki fél/háromnegyedéven belül tisztességes kéziratot tegyen le az asztalra. Egyféleképp igen: a cselekmény egyszerű, mint a faék, a szereplők sablonok, a (csikorgó) mondatok alany-állítmány-tárgyból állnak, néha egy-egy jelző, kevés leírás, sok párbeszéd. És a téma alapvetően lerágott csont, vagy ha vállaltan az, újszerű tálalás híján.

És ezek után még azt is hallani, hogy valaki egy-három hónap alatt megír egy regényt... Kérdés persze, hány százezer leütésnél kezdődik nála a nagyepika, de ha mondjuk a határt az igencsak vékonyka 300 K-nál húzom meg, akkor is gyanúsan rövid idő az a néhány hónap. Ha ebből élne, ha egy héten legalább öt napon át napi hat órát gépelne, a fennmaradóban agyalna, visszaolvasna, húzna, csiszolna, nos, úgy még csak-csak. A fizika törvényei felett létező, egyből csiszolt szöveget termő SF-F írózsenik pedig nincsenek köztünk - ez itt a kiábrándítás helye -, ellenben a zsánerszerzők (wannabítól befutott íróig) nem a fentezzi és sssci-fffi könyvek írásából élnek...

Képzeletbeli kiadónk megelégszik kétévente egy antológiával (melyet részben pályázatok győzteseivel, részben neves szerzőket körbekuncsorogva, fogcsikorgatva megírt kéziratokkal tölt fel az egyébként beérkezettek mellett), és két regénnyel. A rákövetkező évben a regényíróink újabb kéziratot - hacsak nem fiókban lapultak évek óta, szinte készen - aligha produkálnak, így kénytelenek vagyunk más szerzők után nézni.

Egyszóval azt gondolom, nincs ma hazánkban annyi, megbízható minőséget produkáló szerző, akiket a zsánerkiadók "befuttathatnának", akikre hosszútávon építhetnének, akikkel olyan szerződést írathatnának alá, mint amilyet az a nem zsánerkiadó nekem kínált. A magyar fantasztikus irodalmi piac annál is kisebb, mint hisszük.

Képzeletbeli kiadónknak az "istállóépítés" nem jött össze. Pedig, mint mondtam, a pénz itt nem is volt akadály.

2011. szeptember 11., vasárnap

Pohárkönnyezés a Várban

Na, hol kezdjük?
Szombaton már egy óra előtt a standok között lézengtünk a Budai Várban, bújtuk a térképet, és főként találomra válogattunk olyan, minél kisebb borászatok közül, amelyek nem a mi borrégiónkhoz tartoznak.

Részben sikerült is tartanunk a "fogadalmat", pécsi, villányi bort nem ittunk, de azért a Tüke Borház standját (egészen pontosan a Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszterét) többször is meglátogattuk. (Barátainkat pedig érkezési sorrendben terelgettük oda, így időről-időre visszatértünk).

A kutyák unták
Valamiféle szervezési hiba (?) okán a NAV-osokat találtuk a DiBonis helyén, a tiszt állítása szerint szerda óta vannak kint, és mindenki itt keresi a határon túli borászokat. Miután nem találják őket, legalább igen értelmes kérdéseket tesznek fel nekik. Mi is megtudtuk, hogy pl. nincs jövedéki adó a boron. További értelmes kérdések helyett aztán inkább távoztunk kóstolni.

Bősz Adrián borai
Két sorral lentebb Bősz Adrián még nem ért vissza szekszárdi (bátai) útjáról, hogy újabb rekeszekkel hozzon nedűt a standjára. (Végül vele este sem találkoztunk, de a prémium rizlinget megkóstoltuk, kitűnő!).

A Sebestyén Pince kínálatából
Elvetődtünk a szintén szekszárdi Sebestyén Pincészethez, ahol - az egyre melegebb idő hatására is - frissítő cserszegi fűszerest ittunk. Ők ajánlották az Orbán Pincészetet, amit (pontosabban akit) az egyszerre több borászatot bemutató Balatoni Borgaléria standján találtunk meg.

Ráböktem az árlapra, hogy nézzétek, ez az, mire megszólalt mellettem egy szimpatikus úriember, hogy "az én lennék". Orbán Gergely végigkóstoltatta velünk az egész repertoárt - a Brutal tényleg brutál! -, azonban két tételt nem hozott fel a várba, úgyhogy már csak ezért is el kell mennünk Balatonrendesre! Örömmel mesélt fáradságos munkájáról, az őzekkel folytatott küzdelméről, fejtésről, pohárkönnyezésről (szép kifejezés, a borász saját találmánya), és szívesen várja a kezdődő szüretre az önként jelentkezőket (csak ígérjétek biztosra, mert tényleg munka lesz a munka).

Aminek nem jut eszembe a neve
Ezután egy rövid mátrai kitérőt követően (ha lelőnének sem fog eszembe jutni ez a tétel), következett a legmókásabb címkéket viselő Miklóscsabi. Rajnait ittam, nagyon fincsi volt (Csók a családnak). De akad még Marylin Mórról, Demi Mór, Blanc és Blancné...

A legvidámabb stand
A Villányi-korzón (mert hogy az itteni régióból a villányiak elfoglaltak egy egész utcát) megtudtuk a nullás szondafújás titkát, és meglepően finom bonyhádi borokat (Danubiana rozé és zöldveltelini) tukmáltak ránk, és milyen jól tették. Ungi később a Hunnia teraszára is elkalauzolt minket, és egy pohár pezsgő mellett beavatta csapatunkat a pezsgőgyártás kulisszatitkaiba.

A kallódó Gyöngyöző
(Itt láttam egy kallódó palack Günzer Gyöngyözőt! Két hónappal ezelőtt Villányban, a borászatnál helyben már nem lehetett kapni).

Sült kolbászt is ettünk
Toltunk egy kis tökipompost, megküzdve a darazsak hadával - délután ötre járhatott az idő, és most már érződött, hogy egyre többen jönnek fel a fesztiválra. A Szöllősi Magnus Cuveéjét követően Csillával elvonultunk beszélgetni (a biztonsági őrök pedig másodjára állítottak fel minket, hogy sem itt, sem egy másik helyen nem lehet ücsörögni, persze mindkét helyszínre azonnal visszatelepedtek az újonnan érkező emberhordák, mi meg lecsüccsentünk a virágágyások peremére).

Csinnadratta
Részemről ennyi ivás tulajdonképpen elég is volt - nem volt sem túl sok, sem kevés, be nem rúgtam, nem is volt cél (sosem az :D), sok értékes, emlékezetes bort (és egy pezsgőt) kóstoltunk -, de hátra volt még egy tervem. Újabban kadarka mániám van, legutóbb, a 30 km-es túránkon (fényképes beszámoló coming soon) útba ejtett Vylyannál ittam nagyon finomat, most a Sebestyénékhez tértünk vissza. A "sima" (mazsolás-aszaltmeggyesnyamnyamnyam) kadarjukat választottam, nem bántam meg, nagyszerű zárása volt az estének.

Lefelé menet még készítettem néhány fotót az éjszakai Budapestről (azt hiszem, teljesen érthető, miért szeretik ezt a várost a külföldiek), épp egy futóverseny szaladt át a Lánchídon. Az oroszlánok után úgy harminc méterre egy öngyilkosjelöltbe futottunk, a lány zokogott, meg dülöngélt, az is csak nagy nehezen derült ki, hogy magyar, nosza, visszaszaladtam a hidat még mindig lezárva tartó rendőrökhöz. Ők azonban nem csipkedték magukat, ellenben amikor visszaérve mondtam a lányt pátyolgató fiatal párnak, hogy már szóltam a rendőröknek, az öngyilkosjelölt egy percen belül meggondolta magát. Azért hosszan néztünk utána, míg letámolygott a hídról...

Szóval a várban lehetett szavazni a kedvenc borra, ám ha a fentiek közül választanom kellene, nehéz dolgom lenne. Mert mindegyik másért.

2011. szeptember 7., szerda

Koccintók

Vasárnap mi is részt vettünk (naná) az országos koccintáson, amit a "borvárosokban" rendeztek. Még nem tudom, Pécs hányadik helyen végzett, mi mindenesetre megtettük, amit megkövetelt választott hazánk. A Tüke Borházban, a Tettyén tartották az eseményt, pontban négykor csak úgy csilingeltek a poharak, benne a Matias Borászat cirfandlijával! (Minden helyen csak az ottani borvidék boraival lehetett koccintani, így szólt a kiírás).

Néhány fotó (koccintáskor nem fotóztam, mert... koccintottam):

Felkapaszkodtunk a bejárathoz
Ez még a rozéfröccs volt, de a cirfandliknak előkészítettük a poharakat
Fröccsben úsznak a házak

Teltház, jó hangulat

Tettye

2011. szeptember 5., hétfő

Camino Portugues "trailer"

Szorgosan gépelem be a naplót, de addig is néhány fotó és festmény (mert hogy minden nap sikerült legalább egy kis méretű akvarellképet elkövetnem!).








2011. szeptember 2., péntek

Ízelítő

Elindult a pécsi Belvárosi Rajzműhely bemutatkozó honlapja, amit nagyon hasznosnak találok, mert annak idején, amikor rajzcsoportot kerestem, az interneten nem találtam semmit. Ellenben a Civilháznál elhaladva megláttuk a felhívást egy táblán. Most már interneten is elérhetik az érdeklődők.

A rajzolásnál maradva: nyár eleje óta ugyancsak Pécsett a Tettyén lévő Tüke Borházban megvásárolható néhány kisebb tusrajzom és festményem. Ízelítőül: