2012. március 27., kedd

Román SF hét az SFmagon!

Már olvasható a cikkem a román SF-ről az SFmagon, ma pedig egy remek - és nagymértékben hiánypótló - SF-történeti rárepülést adtunk közre Győrfi-Deák György jóvoltából, érdemes elolvasni!

Holnap és holnapután interjúkkal-beszélgetésekkel folytatjuk, e-mailben készültek, hosszú hónapok munkájával, és nem jöttek volna létre különösképpen Cristian Corneliu Tamas segítsége nélkül. Nézzetek rá az SFmagra, tartsatok velünk a román SF héten!

2012. március 22., csütörtök

Messze... messze

Babits versének egy-egy versszaka közül lehetett választani rajzon, nekem Göröghon és Svédhon tűnt szimpatikusnak:


"Göröghon. Szirtek, régi rom,
ködöt pipáló bús orom.
A lég sürű, a föld kopár.
Nyáj, pásztorok, fenyő, gyopár."



"Svédhon. Csipkézve hull a fjord,
sötétkék vízbe durva folt.
Nagy fák és kristálytengerek,
nagyarcu szőke emberek."

(Mindkettő akril, akvarellpapíron).

2012. március 18., vasárnap

Filmes gondolatok

Több nagyszerű filmet is láttam mostanság, íme néhány gondolat róluk.

Volt egyszer egy vadnyugat
Valójában egyszer (kétszer) régen láttam már, és most megállapítottam, hogy bizony, időnként újranézendő. Fájó, hogy ma már nincs igény erre a stílusra nagy amerikai szupermoziprodukciók esetén, mármint a lassú, leíró jelenetekre, a minimál (ámde frappáns) párbeszédekre... Ami különösen tetszett, a felépítettsége, hogy mindent olyan szépen és alaposan átgondoltak, kiforgattak tipikus western alapötleteket, az információ adagolását pedig tanítani lehetne belőle. És közben a poros arcokban csillogó, világos szemek közel képei az ember agyába égnek.

Brokeback Mountain
Egy barátnőm azt mondta A zongorista láttán, hogy a nagy tanulság az, ha eljön a legsötétebb perc, hagyj hátra mindent, és menekülj. Ez a film viszont megmutatja, hogy vannak helyzetek, amelyekből nincs kiút. Ez a film két ember története, akiknek - foglalkozásukból, örökségükből, szegénységükből stb. adódóan - nem volt választási (menekülési) lehetőségük a társadalomnak és az országnak abból a(z intoleráns) szegletéből, amelybe születtek. Választásukkal azonban ugyanúgy boldogtalanná tették közvetlen környezetüket is. Két dolgon nem lepődtem meg, az egyik, hogy a film alapjául szolgáló novellát írta, és hogy Heath Ledger tényleg nagy színész volt.

Bibliotheque Pascal
Többszörös hátrányból indult nálam ez a film, aztán nem rég az Index Indavideójának hála egyszerűen kattintottam, és... ott ragadtam a monitor előtt. Az eleje lassú volt, de a jelenetekben mindig akadt valami, ami miatt nem bírtam abbahagyni, a közepétől pedig már teljesen magával ragadott. Gyönyörűen fényképezett, szépen felépített, jól adagolt történet ez is, olyan módon, amit (talán, remélhetőleg) érthet nyugat- és kelet-európai egyaránt. Az SFmagon Adeptus írt a filmről. A zenéje is nagyon tetszett, semmi sem lógott ki, és hiányérzetem sincs, az utolsó jelenet pedig egyszerűen letaglózott. Azóta is sokszor eszembe jut.

A hatalom árnyékában
George Clooney és az aktuális szépfiú (okát még nem fejtettem meg) Ryan Gosling főszereplésével készült színmű adaptáció olyan, mintha Az elnök emberei sötét oldalát néztem volna. (Az említetteken kívül két másik kedvenc színészem is játszik a filmben, Philip Seymour Hoffman és Paul Giamatti). A makulátlannak mutatkozó, leendő elnökjelölt és a szimplán csak törtetőnek tűnő választási szakember egyáltalán nem azok, mint amiknek látszanak, ugyanis sokkal aljasabbak. (Az elején valószínűleg mindkét színész láttán feltételezi a néző, hogy ők csakis jófiúk lehetnek, pont, mint Fonda esetében a Volt egyszer egy vadnyugatban, aztán tessék). A vége itt is üt.

2012. március 14., szerda

Mágikus realizmus vs. (urban) fantasy

A kategorizálástól sokan ódzkodunk, főleg, ha fantasztikus irodalomról van szó. A sci-fi definícióján pl. még ma is törik a fejüket az okosok itthon és külföldön egyaránt, mire az egyszeri olvasó csak annyit mond: mit érdekel ez engem, legyen jó, amit olvasok!

Valójában az egyszeri olvasó is szereti a kategóriákat, különösen, ha az oly sokrétű fantasztikus irodalmon belül ő csak egy bizonyos fajta művet tekint sci-finek, fantasynek, és félig fantasy, félig sci-fi művekhez  hozzá sem nyúlna – és ez persze fordítva, kombinálva is működik. (Egyes olvasók főleg olyankor adnak hangot felháborodásuknak, ha a fantasy/sci-fi regényekbe holmi romantyikus szál is "belerondít", bár ezt jobbára az íróknek róják fel, de ez egy másik téma).

Szeretjük azt is hangoztatni, hogy a kategóriák határai elmosódnak, hiszen átmenetek létezhetnek, mint egy színskálán. Micsoda vajon A Perdido pályaudvar? Sci-fi? Fantasy? Cyberpunk? Vagy ez mind így együtt? Az ilyen művek tényleg megfutamítják a kategorizálás híveit, és oda jutunk, hogy az ismertetőben felsorolunk többféle irányzatot. Mondván, a definíciókat úgysem tudja senki, ill. nem is léteznek, és így mi sem "tévedünk".

A csapda különösen olyankor nyílik jó szélesre, amikor a mű (modern, kortárs) városi környezetben játszódik. Vagy az alapszituáció tipikusan XX. századi történelmi helyzetbe ágyazódik, valós helyszínekkel, sőt, valós történelmi szereplőkkel, amit a szerző fantasztikummal spékelt meg. Az ismertetőben pedig felsoroljuk, orientálandó szegény olvasót, hogy urbánus fantasy, szürrealizmus, alternatív történelem, mágikus realizmus. Válassza ki magának, ami tetszik.

Pedig az igazság az, hogy szerintem ezek közül dönteni kellene, de legalábbis nem felsorolni egymást esetleg kizáró kategóriákat.
A kutya két helyen van elásva.

Az egyik az a tudatos/tudatalatti manőver a szerző/kiadó részéről, hogy a művet a nagybetűs Irodalmi közeg számára is „szalonképessé” lehessen tenni, vagyis: ne írjuk rá, hogy fantasy, hanem címkézzük fel az elfogadott szürrealizmussal, mágikus realizmussal. (Erről itt írtam bővebben). Tehát lehet, hogy ez a kategorizálás egyszerűen már a fülszövegben/reklámban is szerepelt, a cikkíró pedig csak átveszi, mint autentikus forrásból származó információt.

A másik a „realizmus” szó téves értelmezése.

Az urban fantasy, cyberpunk, sci-fi összemosható, határaik tényleg nehezen megvonhatók, e kategóriákon belül is számos másikat találunk, és e művekben sokszor valóban jelen vannak horrorisztikus, szürrealista elemek is, de ezek mindegyike – szerintem – kizárja azt, hogy a mű egyben mágikus realista is legyen.

Nem lehet mágikus realista az olyan mű, amely

- fiktív világban játszódik (= fantasy), mert a realizmus megkívánja a valós (reális) földi helyzetet, ami viszont értelemszerűen nem lehet
- alternatív történelmi helyzet (=science fiction), és nem lehet
- (lehetséges földi) jövőben játszódó (=science fiction) sem.

De, mi van akkor, ha valós (reális) földi helyszínen (és korban) járunk, mégis fantasztikus elemek jelennek meg a műben? Ez ugyanis egyaránt jellemző az urbánus (modern) fantasy-re és a mágikus realizmusra is.

Az "elhatárolás" alapja az lehet, hogy e két irányzatban (nem műfajban, ez is gyakori hiba) a fantasztikus elemek más-más célból és módon vannak jelen. Mágikus realizmus esetén a fantasztikum a szereplők számára normális, magától értetődő jelenség, ha pedig nem, a jelenlétét, okát akkor sem fejtik ki. Ezzel szemben, ha az urbánus fantasy regények főszereplője – mint az gyakorta megesik – átkerül egy másik (a földivel lényegében párhuzamosan, rejtve vagy kevéssé rejtve létező, és más törvényszerűségek szerint működő) világba, az átváltás hogyanja, oka az ötlet szerves része, amit az írónak előbb-utóbb „indokolnia”, magyaráznia kell („megfizetnie az árát”) az olvasó és/vagy a főszereplő felé. Mágikus realizmusban gyakori a többszörös perspektíva, a fantasy jobbára egysíkú. Mágikus realizmusban a határ valóság és fantasztikum között elmosódik, feloldódik, fantasyben a váltás éles(ebb), vagy már eleve egy teljesen kitalált világban járunk.

Talán triviális, de fontos, sci-fit, fantasyt nem tesz mágikus realizmussá a realista jellegű karakter- és világleírás, ami a sci-fi és fantasy regények hihetőségének alapja, sajátja (különben az olvasó nem függeszti fel hitetlenségét).

Mindezek miatt pedig a mágikus realizmus nem „írói” vagy ábrázolási mód, hanem önálló művészeti irányzat, ami nem összemosandó (szerintem és különösen az urbánus) fantasyvel.

2012. március 10., szombat

Belsőfa


Akril, papíron. Fessünk fát, szólt a feladat, de lehetőleg úgy, hogy valami belső hangulatot is ábrázoljunk vele. Élni bonyolult.

2012. március 9., péntek

Soha vissza nem térő ajánlat hobbikertészeknek

Íróiskolát hirdet az Aranymosás, és ismerve Beát, ismerve a delta műhelyes "múltját", azt hiszem, több mint hasznos lesz annak, aki befizet (ill. akit beválogatnak). Ha azt nézem, ennél olcsóbban aligha kínálnak íróiskolát, sőt, ha belegondolok, egy lakberendező tanfolyamot sokszorosáért végezhetünk, és a poén kedvéért a virágkötő tanfolyam árát is megnéztem (akciósan 77.000 Ft.), akkor az Aranymosás írótanfolyama meglehetősen baráti. ÁFÁ-val együtt is.

Jó, tudom, nem kap a végén senki OKJ-s oklevelet, de aligha a papír a lényeg egy lakberendezői tanfolyamnál vagy egy virágkötőnél - akik ezeket elvégzik, jórészt szintén csak "hobbikertészek". Egyszerűen érdekli őket. Vagy pl. egy fotós (egy nagyon, nagyon, nagyon amatőr fotós) fényévekkel többet költ a felszerelésére, mint amennyibe ez az írótanfolyam "fáj", mégis, neki a fotózás kb. ugyanazt jelenti, mint sokaknak az írás. Vagy egy festő... festék, oldószer, ecsetek, vásznak... Vagy a megszállott akvaristák...

Persze, aki máról holnapra él, annak általában mindegy, hogy virágkötészet vagy íróiskola, de én nem is róluk beszélek. Egyszóval, ez tényleg egy soha vissza nem térő ajánlat.

2012. március 8., csütörtök

Tavaszi Tükézés a Tettyén

Múlt pénteken a szép tavaszi időben felsétáltunk a Tettyére - rég nem jártunk kedvenc pécsi borházunkban. Tanakodtunk, kint vagy bent üljünk-e le, mert a szél erősen fújt, de az épület szerencsére elfogta az erős légmozgást.






Maradt a napsütés, a kilátás, és kezdésnek könnyű Radó rozé, beszélgetéshez rizlingfröccs, Chardonnay... Aztán a nap alábukott, és vörösre váltottunk. Mármint nem a fejünk, csak a poharunkban a nedű.







2012. március 5., hétfő

Amelyik pincében nincsen bor, az gödör!

Nemrégiben elmentünk pecsétet szerezni a Szekszárdi Szüreti Napokon beszerzett borútlevélbe, de hogy nem ez volt a fő cél, azt az is mutatja, hogy nem csak olyan pincébe tettünk látogatást, amelyik pecsétet ad.




Péntek este a Sárosdi Pincébe mentünk bort kóstolni, ár-érték arányban még mindig az egyik legjobb, mindegyik boruk ízlett, nagy kedvenc továbbra is a Merlot. A borsor végén azért az a kókuszos süteményízű Cabernet Sauvignon Barrique nem volt semmi - igazi kortyolgatós ünnepi nedű, nem a kártyázás mellett gyorsan fogyasztható fajta.




Másnap tettünk egy szép nagy sétát a városban, találomra indultunk neki a hegynek, a dűlőutakon csorgott le a rohamosan olvadó hó leve. A hegygerincen majd' ledöntött minket a lábunkról a szél.


 
A kilátás viszont zavartalan volt a csodás napsütésben.

Szekszárdi látkép
  







Délután a Sebestyén Pincében volt jelenésünk, itt is terítékre került 8-9 fajta bor, választani sem tudnék, melyik tetszett legjobban - a Kadarka? A Zweigelt (Indigó)? A Merlot? Sietni kell annak, aki még rozét akar ott inni, a borász azt mondta, nyárra talán már nem is marad.


Festőfelszerelés


Rajzórai feladat, kb. egy órám volt rá. Akrillal készült. A fotó egy kicsit béna lett, az eredetin a horizont azért egyenesebb. A hatás olyan, mintha szabad levegőn, késő délután készült volna: ez a tudat alatti hatása, már nagyon vártam a tavaszt. Az asztal felülete valójában sötétbarna volt, a háttér sem ilyen narancsos, mégis, azt hiszem, ennyi művészi szabadság jót tett neki.

2012. március 3., szombat

Interjú a Nautiluson

A romániai Revista Nautilus hosszú interjút közöl velem románul. A beszélgetést Cristian Tamasszal folytattam e-mailben, egy-egy válaszom újabb és újabb kérdést szült, én végig nagyon élveztem, főleg, hogy kicsit gyakorolhattam a konyhaangolom. A google translate-en jót vigyorogtam néha, mert totálisan más értelmű fordítást dobott ki, de hát, ez van.

2012. március 1., csütörtök

Naptári elírás

Most már mindent tudok a szökőnapról és "Mátyás ugrásáról", az érdekes viszont az, hogy az irodában az én naptáramon ez nem így van feltüntetve (aszerint 29-e a szökőnap), míg a kollégáén helyesen. Ellenőriztük, egy héttel később a névnapok ismét összehangolódnak, de ez akkor is mókás. Lehet, szólni kéne a gyártónak, hogy négy év múlva (ez sem ilyen egyszerű) ők is a világ által használt naptárhoz igazodjanak? (:D)