2012. május 24., csütörtök

A lassan betelő pohár éve

Én tényleg igyekszem, próbálom nem elhanyagolni ezt a szegény blogot, csak mostanában nincs olyan nagy kedvem bejegyzéseket gyártani. Téma ugyan lenne egy csomó, mert sok minden történik velem, de egyik sem igazán a blogra való.

Mindenesetre ez az év eddig nem túl magával ragadó, még ha nem is velem történtek mostanában rossz dolgok, de a környezetemben túl sok is. Barátok, rokonok marják egymást; meghalnak általam ugyan nem ismert emberek, akik nekem nem, de hozzám közel állóknak sokat jelentettek, és így fájdalmuknak én is részese vagyok.

Ébredeznénk, de nem tudjuk mire. És közben mintha mindenkinél betelt volna a pohár, de legalábbis sokaknál; megérinti őket a változás/változtatás igénye. Nagyban, kicsiben, politikában, párkapcsolatban, barátságban, munkában, esetleg mindegyikből egyszerre. Minden olyan ideiglenes. Olyan átmeneti. Új utakra lépés előtti. Csak már senki sem biztos benne, hogy az új utak jobbak lesznek, ezért inkább hallgatunk, hezitálunk, kivárunk. És közben folyton a holnapon agyalunk.

Nem lehetne valahogy megállni? Lassítani?

Fejünk felett frontok vonulnak át, amiktől mindenki kóvályog. A rossz dolgok bekövetkezését éppen úgy érzem meg mostanában, mintha már messziről látnám a sötét felhők érkezését; mintha csatornák nyíltak volna ki a fejemben. Belső sürgetés, feszültség lesz rajtam úrrá, nem akarok elmenni egy helyre, nem akarok bizonyos emberekkel találkozni, nem akarok részese lenni valaminek, idegesít valaki jelenléte, aki ellenérzéseket táplál irántam vagy valamely tettem miatt, vagy megérzem, hogy valami nincs rendben nála... Fojtogat a mindennapok hangulata, az állandó, burkolt és kevésbé burkolt rasszizmus, homofóbia, hímsovinizmus, amelyek miatt úgy érzem, mintha állandóan büntetésben lennék valami miatt, amit el sem követtem. Mert én másként gondolom. És közben elvárják, hogy ne veszítsem el a humorérzékem. Fojtogat a mérhetetlen emberi butaság, meg nem értés, olcsó erőfitogtatás és vájkálás.

A pohár nem egyik napról a másikra telik be. Azt hisszük, igen, hogy van az az utolsó csepp. De nincs, abba a pohárba nagyon sok fér. Sokkal több, mint hinnénk. Még a határ meghúzása után is sok utolsó utáni cseppet fogad magába.

Szerencsére maradt biztos pont az életemben, de nem jó látni, érezni, hogy oly sok ember az összeomlás/változás szélére került, vagy már benne is jár. Engem is gyötörnek rendezetlen dolgok, amikről nem tudok beszélni szinte senkivel, mert tudom, hogy nem értené meg. Elszakadtam egy helytől, és miközben erre az elszakadásra mindig is készültem, sőt, vártam, nem tölt el örömmel, mert nem vertem gyökeret a másikban. Vajon mennyi idő még? Mikor kelek fel úgy egy reggel - mert így fog történni -, hogy felmentve, megváltva, megnyugtatva érzem magam?

Mindezt ma reggel, egy nehéz nap kezdetén átfordítottam: nincs rossz előérzetem, nem lesz tehát semmi baj. Eddig nem is lett. Talán ez a nyitja, legalábbis ennek az időszaknak. Lenézni a lábam elé, és csak a következő lépésre figyelni, nem gondolni nem hogy egy hónapra előre, de a másnapra sem. Csak ma van. Sőt, nincs következő perc sem, hanem csak ez, itt és most.

2012. május 15., kedd

Mostanában itt


Na, hát ezek a napok sem eseménytelenek, az Aranymosásra felkerült egy novellám (az ÚG 18-ban is olvasható Engedd a kondort), hívtak, hogy szóljak hozzá, de szerzőként én legfeljebb annyit mondhatok, köszönöm a hozzászólásokat, olvasást.

A másik oldalra átülve az LFG.HU harmadik, Őrség idején mottójú pályázatunk tanulságait szedtem össze két részben (elsőmásodik).

2012. május 10., csütörtök

Borzsongó kerülők

Csupa klassz rendezvényt kínált mostanság az április vége-május eleje, ugyanakkor kicsit úgy tűnt, az emberek nem moccantak rá annyira a lehetőségekre. Legalábbis nem találkoztunk tolongó tömeggel sem a Régiók Koccintásán (erről később, ha lesz kedvem), sem a Borzsongáson (talán csak a Vylyan-terasz volt tele ott jártunkkor). Ami a mi szempontunkból annyira nem volt baj, mert legalább nem kellett tülekedni sehol. Sőt, még a Villány-Pécs utolsó vonaton is maradt hely bőven.



Máriagyűd

Na, most merre?

A négy napos rendezvény ideje alatt kétszer jártunk a Siklós-Villány borvidéken, mindkétszer túrával összekötve. Először a Túrony-Siklós útvonalon (máriagyűdi ereszkedéssel a Csodabogyó tanösvényen, ahová egyébként a rendezvény keretében indítottak vezetett túrát), majd két nappal később a Vokány-Villány vonalon mozogtunk. Utóbbi igazi sikerélmény, végre megtaláltuk a jelzéseket, át a hegyen (elsőre ez nem jött össze, talán a köd miatt sem...). Igaz, frissen festették őket, azonban a hegy lábánál, a vonatról leszállva a réteken - tűző napon - gyalogolva könnyű őket elveszteni.

Biztos, ami biztos


"A kapu", az egyetlen út, ami tényleg a hegység másik oldalára visz

Nyáron tehát annyira nem javallott ez a vidék, már most égetett a nap, és jól tettük, hogy vittünk magunkkal naptejet. A túra egy jelentős részén ugyanis egy fia árnyékra sem lehet számítani, réteken és szőlőültetvényeken visz az út.



A mintegy másfél kilométeres eltévedéssel is bőven belefértünk az időbe, kb. félúton megálltunk a Vylyannál, ahol a Borzsongás keretében könyvbemutatót, főzést és zenét is szerveztek, a finomságok mellé szólt a remek Fláre Beás.





Villány határában pontosan ugyanott futottunk össze Polgár Zoltánnal, aki lovaskocsin borospoharat szorongató, jókedvű vendégeit vitte éppen a dűlőkbe, mint egy korábbi túránk alkalmával. Később a városban is találkoztunk vele, amit jelnek vettünk, és náluk zártuk a napot. Ezúttal sem bántuk meg.

Terülj-terülj asztalka készül Polgáréknál

Günzer rozé muskátli délibábbal
A Túrony-Siklósi túra második fele is igen meleg volt, az egyik pincészetet kerestük a dűlőutakon, megtaláltuk ugyan, de a tulaj éppen ebédelt, úgyhogy e kerülő után blattyogtunk be Siklósra.



A siklósi szőlőhegyen
Az egyszerűség diadala

Siklóson egy egész délutánt töltöttünk az A Borozóban, érdemes ellátogatni hozzájuk, mert igazi különlegességgel várják a borkedvelő közönséget. A borbonbon még nem túl elterjedt kis hazánkban, sok érdekességet megtudtunk a készítéséről, a megfelelő borral való összepárosításról, nehézségekről és az ízek szeretetéről. 


Még festegettem is egy kicsit