2013. március 21., csütörtök

Megjelenés - csoportos kiállítás Szegeden

Az Art-Tour Egyesület szervezésében 2013. március 19. és 2013. május 11. között a Szeged, Mikszáth Kálmán utca 20. szám alatti Zero Art Caféban fantasy témájú csoportos kiállítás nyílt. Beválogatták két festményemet, ha arra jártok, nézzétek meg.


2013. március 20., szerda

Megjelenés - ISF

Egy angol nyelvű novellámmal - Colors of Creation - duplázom az International Speculative Fiction e-oldalain: a tavaly közölt novellákat foglalták angol nyelvű, ingyen letölthető e-kiadványba, így talán kényelmesebb az olvasás, hozzáférés, nem csak e-könyvolvasóval rendelkezőknek.

A névsort végigolvasva különösen megtisztelő számomra, hogy a kötetben helyet kaptam:


“Siren Songs in Deep Time” by Nas Hedron
“Aliens” by Lavie Tidhar
“The Death of Mr. Teodorescu” by Cristian-Mihail Teodorescu
“59 Beads” by Rochita Loenen-Ruiz
“Dad Bought a Teleporter” by Attila Sümegi
“Space Oddity” by Regina Catarino
“Metal Can Lanterns” by Joyce Chng
“The Colors of Creation” by Judit Lorinczy
“Digits Are Cold, Numbers Are Warm” by Liviu Radu
“Butterfly, Falling at Dawn” by Aliette de Bodard
“Aphrodisia” by Lavie Tidhar
“Hunt Beneath the Moon” by Marian Truta
“The Ethics of Treason” by Gerson Lodi-Ribeiro
“The Wind-Blown Man” by Aliette de Bodard
“Single-Bit Error” by Ken Liu

2013. március 17., vasárnap

A prózaírás anatómiájáról – avagy néhány gondolat az alap cselekményvázlatról

Annyi minden apróságról olvasható írástechnikai anyag a neten angolul, magyarul egyaránt, hogy győzzük elolvasni. Nem egyszer volt az az érzésem, hogy elaprózva jutunk hozzájuk, miközben a nagy egészet, és mögötte, benne a vázat nem látjuk. A különféle SF-F gettóbeli írástechnikai „kurzusokon”, neten fellelhető anyagokban mintha túl kevés szó esne a cselekményvázlatról. Talán azért, mert az iskolában mindenki megtanul(hat)ta, miből áll szinte bármilyen mű: bevezetés, tárgyalás, befejezés.

Az egyes írástechnikai anyagok legtöbbet talán a kezdéssel foglalkoznak (legyen ütős, figyelemfelkeltő, szokatlan), de ritkábban utalnak rá, hogy melyik az a pillanat, ahonnan érdemes elkezdeni a cselekményt. Ezt előzi meg a „nulladik” lépés, az a már elkezdődött folyamat, amiről egyelőre csak az író tud, és nem köti az olvasó orrára. Ilyen pl. A Gyűrűk Urában az, hogy Gandalf rájött, miféle gyűrű van Bilbó birtokában, és ez milyen hatással lehet egész Középföldére.

1. Kezdés – expozíció –, amelyben megismerjük az alaphelyzetet (tehát ami a „nulladik” lépésben már elkezdődött), a fő konfliktust és a fontosabb szereplőket. Talán érdemes egyszerűen, lényegre törően, hogy az olvasót ne riasszuk el az információzuhataggal. (Bilbó születésnapi partiján még mit sem sejtünk a gyűrű természetéről, de aztán bizonyos baljóslatú jelenetek játszódnak le. Megismerjük Frodót, Samut is.)

2. Az alaphelyzet kibontása – még több karakter tűnik fel (Pippin, Trufa), újabb konfliktusok alakulnak ki (vagy kerülnek előtérbe), megismerjük a motivációkat, és mozgásba lendül a történet. Ezt egy kicsit részletesebben:

2.1. Lehetséges, hogy a szereplők viszonylag rövid úton, látszólag megoldják a problémát (pl. Dr. House félvállról odavetve kitalál egy kezelést; vagy egy krimiben úgy tűnik, meg is van a gyilkos).
2.2. Csakhogy a gyors megoldás nem bizonyult hatékonynak, a probléma/konfliktus bonyolódik (pl. nem hat a kezelés, újabb tünettel találkozik a csapat; a nyomozó újabb hullára bukkan/az addigi gyanúsított váratlanul tisztázódik).
2.3. Az előzőek további csűrése-csavarása, amiben feltűnhetnek újabb szereplők, újabb konfliktusszálak (remélhetőleg előkészítve), újabb motivációk, amelyek mind-mind tovább árnyalják a történetet, a hátteret és a szereplőket.

Ez A Gyűrűk Ura példájánál maradva: a négy hobbit mind több kellemetlen kalandba bonyolódik (Brí, Széltető, Frodó sebesülése); újabb szereplők tűnnek fel, mint Aragorn, mind több alkalommal próbálnak a nazgúlok az életükre törni. Eljutnak Völgyzugolyba, ahol azt gondolják a hobbitok, majd az okos, „nagy” népek megoldják a problémát, ők pedig hazamennek a Megyébe (konfliktus látszólag letudva). Aztán kiderül, hogy ez lehetetlen.

3. Az előző leghosszabb résszel elválaszthatatlanul, abból szervesen következően a történet a tetőpontjára ér, bekövetkezik a végső összecsapás, kiderül, ki a „győztes”. (Valakinek életben is kell maradnia, hogy a 4. és 5. pontban folytatódhasson a történet). Ez A Gyűrűk Ura első részében szerintem egyértelműen Mória, és a végén Gandalf „halála”.


Lehetséges, hogy amit eredetileg tetőpontnak gondoltunk, az még mindig csak kapaszkodó fölfelé. Több kisebb, ámde szükségszerű gócpont is kialakulhat a történetben, míg a végső történés ki nem forrja magát. Sokan hagyják abba a történetet itt, azt gondolván, ezzel vége is, az meg már nem lényeg, hogy aki életben maradt, megy a dolgára. Az olvasók (és a történet) azonban mindig igénylik a tetőpont egyfajta magyarázatát, konklúzióját. Azaz, ha felmásztunk egy hegyre, valahogy le is kellene jönni onnan:


4. A tetőpontot közvetlenül követi egyfajta levezetés, a helyzet megértése, megértetése - amit nem érdemes kispórolni. (Ez tulajdonképpen a teljes Lothlórienben játszódó fejezet, a gyász és a remény, Galadriel beszélgetése Frodóval - mind milyen fontos esemény a nagy egész szempontjából, nem igaz?).

5. Megoldás, végső feloldás, epilógus (folytatások esetén az újabb konfliktus sejtetése, előzetes a következő részből; a karakterek sok évvel később; látjuk őket ellovagolni a naplementébe; boldogan éltek, amíg meg nem haltak stb. A Gyűrű Szövetségénél maradva: Frodó és Samu döntése, Trufa és Pippin elhurcolása).

Vázlatot írni egyszerűbb, mint magát a művet – írás közben győzzük csak visszanyesni a vadhajtásokat. A vázlat – főleg hosszabb lélegzetű műnél – és a premissza ismerete vezérfonálul szolgálhat, segít előre látni olyankor, amikor a tárgyalásba teljesen belevesztünk.

Ez a legtipikusabb, pontokba szedett vázlat azonban nem jelenti azt, hogy ez volna az állandó olvasói elvárás – legfeljebb bizonyos regények felé lehet elvárás. Könnyebb a kaptafára újabb és újabb regényt megírni, így lehetséges, hogy aki írásból él, teljesen ösztönösen (a vérébe ivódott ez a váz) újabb bőrt és izmokat húz rá (avagy inkább húz le róla). Az ilyen típusú regények olvasói sem várnak nagy mélységeket (számtalan krimi, romantikus regény, trashfantasy, de azért remekmű regények is ugyanazon jellegzetességekre épülnek.)

És vannak persze regények, amelyekben ez a fajta vázlat még csak nyomokban sem fedezhető fel, és talán nincs is rá szükség (értsd: nincsen cselekmény); vagy elég, hogy részben fedezheti fel őket az olvasó, és ilyenkor egyes elemek ismerősként köszönnek vissza (és lehet, hogy megnyugtatólag hatnak rá).

Szóval a cselekményvázlat is olyan, mint az összes többi írástechnikai "szabály": jó ismerni, más művekben tetten érni, és aztán aszerint alakítani, hogy a regényünk, a téma és a szereplők mit kívánnak.

2013. március 15., péntek

A meleg szobából könnyű

Egészen hihetetlen, hogy az előző bejegyzésem még a nyiladozó tavaszról szólt, most meg itt a tél, remélem, nem túl hosszú időre. Csütörtökön délután azt hittem, hason csúszva érek vissza a munkahelyemre, néha úgy éreztem magam, mint Jansen tengerparti fémszörnyei, csak szaladtam, szaladtam tehetetlenül, amikor elkapott a szél.

Napközben elmélázva nézegettem az internetes népművészet újabb termékeit - persze, az AT-AT-k és tauntaunok adták magukat:

Kép, valahonnan az internet mélyéről. És szintén:
Jól áll neki a hólapát

2013. március 9., szombat

Túrakör Hetvehelyről Hetvehelyre - 15 km

A túraszezont egy hetvehelyi körrel kezdtük, nagyon szép időben. Már bújnak a medvehagymák, a hóvirágok pedig egyenesen ellepték az erdőt. Szemezgettem néhány fotót a blogos dokumentáció kedvéért:


Zavartalan tükröződések


Már csak ennyi van hátra

A jég sokféleségéről


Fagyott hóvirág


Hóvirágok mindenütt


A fotók a már-már számmisztikus napon, 2013. március 3-án készültek.

2013. március 5., kedd

Fejezet végén

Végre leadtam a hosszúra sikeredett szakmai tanulmányom, a kíváncsiság kedvéért megnéztem a terjedelmet: 250 ezer leütést, tulajdonképpen egy fél regényt hoztam össze... Kérdezték, miért nem megyek péhádézni, még kb. 3-4-szer ennyit kellene hozzáírni - tulajdonképpen lehet, hogy tudnék is, csak azt nem, akarok-e (és hogy egyébként minek). Az év első két hónapja iszonyúan sűrű volt, csak február végén eszméltem rá, hogy észrevétlenül el is telt a tél, és jó lenne, ha végre kisütne a nap. A tél utolsó napjaiban sokalltam be a rossz időtől, amit eddig egész jól megúszott a délvidék, legalábbis ahol én lakom. (Eltérően pl. a tavalyi évtől).

Nem csak a szakmai tanulmányom adtam le, de végére értem a regényszerkesztés első körének is, azt hiszem, a neheze megvan.

És most nem kéne magam túlvállalni. Vissza kellene fognom magam, ehelyett tegnap is csiszolgattam egy - szintén szakmai - cikket, azon gondolkodom, hogy tavasszal írok egy novellát, és a negyedik regénykézirat folytatása is erősen motoszkál bennem. (Egy kisregényt meg át kellene javítani, aztán kitalálni, kiadóügyileg mit kezdjek vele). Aztán ott vannak a cikkötletek az SFmagra is...

Szóval a fejezet végére mindig azért érek, hogy egy újat kezdjek. Lehetőleg rögtön. Nem tudok csak úgy nézni ki a fejemből.