2013. augusztus 30., péntek

Eger reloded

Voltunk mi már Egerben, elég alaposan körbe is jártuk, de azért egy ilyen gazdag kultúrájú, történelmi városban mindig maradnak kihagyott lehetőségek. Nagybátyámék ötletére eljutottunk a marcipán múzeumba, de a sportmúzem sajna zárva volt. A Szépasszony-völgy pedig...

I love Dobó István

A szűk utcák és apró részletek még mindig tetszenek:




Marcipániát most láttuk először, amelyben Kopcsik Lajos minden létező díjjal méltán elhalmozott cukrászmester munkáit állították ki. Néhány fotó ízelítőnek, inforók meg a hivatalos honlapról:

185 cm magas borosüveg, cukorból
Ezek is "édességszobrok":



A végén a barokk-szoba megkoronázza a kiállítást, ugyanakkor bevallom, igazán sem a barokknak, sem a marcipánnak nem vagyok rajongója. Vagy legalábbis nem ebben a formában. Olyan érzésem volt, mintha tényleg nagyon különleges giccseket láttam volna - a marcipánból lemásolt tárgyak egy része már eredetileg is giccs volt, vagy annak határán táncol. A tárgyak más részét bármilyen formában lemásolni giccs lesz - de az alapanyag különleges, és minden darab hihetetlen kézügyességről tanúskodik.

No, de aztán kimentünk a Nice Woman Valley-be, ahol hétköznap lévén nem hömpölygött a tömeg, sőt, kongott az ürességtől, amit mi nem bántunk. A borospincék előtt a balatoni vendéglátás legalját idéző étkezdék sorakoznak, nagy molinókon egymásra halmozva a magyarosh kajakínálat fotói, virágládákkal, sörreklámmal, napi ajánlattal...


Úgyhogy gyorsan behunytuk a szemünket, és a "felső" karéjon elhelyezkedő három pincét látogattuk meg, Sike Tamásnál kezdtünk, Juhász Péternél folytattuk, és Tóth Ferencnél fejeztük be. Nagyjából ezek azok:

Igazából kicsivel lentebb.
Szóval a negyvenakárhány(?) lehetőséghez képest óvatos duhajok voltunk, és mivel Woof némi előtanulmányozást is végzett, hová merészkedjünk be, semmiféle legendásan rossz borba nem futottunk bele. Sőt! Ezt a három pincét biztosan merem ajánlani az arra járóknak. Sőt! Ezért a három pincéért biztosan érdemes kimenni a Szépasszony-völgybe! Hogy a többiért is, azt nem tudom, mert azokban nem jártunk (nincs kizárva, hogy van még jó).


Sajttál és származéka
Azért az "alsó" karéj nem ennyire biztató a termelői borok felirattal, meg a műanyagkanna-füzérrel, és annak is tanú voltunk, amikor egy család azért vándorolt tovább pincéről pincére, hogy anyuka édes vöröset ihasson már végre. Valahol.

Cégér

2013. augusztus 27., kedd

Háromarcú akvarell

A következő festményeket az utóbbi időszakban fejeztem be, akvarellek, különböző méretű papírokon.

Kristály-sziget. Valamikor télen feldobtam a vázlatot egy rajzóra végén, aztán a mappában pihent, várva, hogy újra hozzáfogjak. Több mint fél éven keresztül... A végét, azt hiszem, elkapkodtam. Először az ég, az alak, a víz, aztán az átfugó gerinc, majd végül a "körítés" készült el, fentről lefelé haladva. Lehet, egyszer megpróbálom újra megfesteni, több türelemmel.

Egy régi olajképem akvarellre hangolva. Esküvői ajándékba készült. Az üveglap alá helyeztem, amikor eszembe jutott, hogy le kéne fotózni, ezért csillanások fedezhetők fel rajta itt-ott.

Nekropolisz, csak úgy. Gyors ecsetvonásokra, kevés színre, sok vízre volt szükségem. Az effajta épületképződmények festése nem hagy nyugodni.

2013. augusztus 19., hétfő

Egy nap Ördögkatlan Fesztivó

Jobbára csak képekben, mert tényleg irtó lusta vagyok megírni.


A hordó installációk egyike a Vylyan-teraszon


Ez is egy szabadtéri műalkotás

Szörp, nem bor








Rocker költők, költő rockerek zseniális koncertje






2013. augusztus 18., vasárnap

Nyári szabadság

Sok mindenről akartam - legalább a dokumentáció kedvéért - írni pár sort, de nem jött az ihlet. Voltam itt-ott rövid szabadságon, rokonlátogatóban, Mark Knopfler-koncerten, Ördögkatlan Fesztivón, esküvőn, ahol húsz év után megcsípett egy darázs, és... na mindegy, az már csak kommunikációs baki volt, hogy két mentő is jött, de szerencsére nem vittek be, és azt is megtudtam, hogy nem vagyok allergiás. (Csokordobás elől sem tértem még ki ennél rafináltabban, na).

Aztán voltunk nemrég Bélapátfalván, ahonnan tettünk két szép nagy túrát, képek később, ha összeszedem magam, aztán vettünk egy mély levegőt - legalábbis én - és újra megnéztük magunknak az egri Nice Woman Valley-t, és nem hiszitek el, de találtunk három olyan helyet is, amelyet mernék ajánlani. Képek és rövid beszámoló majd erről is később.

Az időben még jobban visszamenve, voltam írótáborban, ahol még egy novellát is megírtam négy óra alatt. Most persze át kellene dolgozni (azaz rendesen megírni). Büszke vagyok magamra, mert még festettem is, a pingálmány a remek kerkakutasi szállás udvarán készült, a Hétkutas Vendégházat minden Őrségbe vágyónak melegen ajánlom.


Mindig megállapítom, hogy kevés az az egy hétvége, ez csak beugrás, az elejétől volna érdemes ott lennem. Nem csak azért, mert így ténylegesen alkotni, írni, festeni tudnék, hanem mert a jó társaság garantált. Viszont nem fogadkoztam, mármint eddig mindig megígértem a többieknek, hogy igen, jövőre már biztosan teljes időre jövök táborozni, főleg, hogy most még az írókörös levlistára is visszakerültem (ez nem jelenti azt, hogy írókörösként fogok működni). Csakhogy már most tudom, ez eléggé valószínűtlen volna.

Nem értem, miért nem március környékén jönnek a jó ötletek, hogy hova kellene a nyáron utazni, mikor annyi sok jó hely van, amit fel kéne fedezni vagy megismételni az ott létet, és elvinni oda másokat is. Már az is körvonalazódik, hol fogunk jövőre távolról indítani, bár ezt a többiek még nem tudják...

De nem. Sem a teljes írótábor nem jön össze, sem más olyan program, ami extra szabadságot igényel - jövőre is legfeljebb egy-egy hétvégén kell regenerálódnom, és a nyarat - immár a harmadikat - végigiparkodni.

Csak egy fogadalmat tettem idén, és az az, hogy soha többé nem szabdalom fel a szabadságom, és nem csak azért, mert ez már a második nyár, hogy nem voltam egyben legalább három hetet OFFice. Mert ennyi minimum kellene: az első héten még a munkával álmodok, néha agyalok, vajon jól döntöttem-e, aztán a második héten mindez elfelejtődik, és a harmadikon szépen lassan ismét visszaszivárog a meló a tudatom alsóbb rétegeibe.

Szóval akkor hogy is van ez, egy-egy hétvége beugrás és mégis hosszú szabadság?

Hát úgy, hogyha minden jól megy, jövőre újra Camino.