2013. szeptember 28., szombat

2013. szeptember 26., csütörtök

Cukorfüggőség

Szekszárdi Szüreti Napok, 2013. A mézárusok hasztalan különítettek el egy kóstolóüveget, a standon lévőkről is fürtökben szolgálták ki magukat a méhek.

2013. szeptember 19., csütörtök

Csúza, halászlé, degesz

Sokáig nem tudtam, hogy van a halászlének egy külön kategóriája, amit bajainak hívnak, és a neten nézelődve még ilyen honlapot is találni a témában, a lényeg, hogy a tiszainál paszíroznak is, a bajainál meg nem. És amíg az én részben alföldi származású családom kenyérrel eszi a sűrű halászlét, választott hazámban tésztával. Én mindkét módon készült változatát szeretem, és Woof is többször bizonyította már, hogy egy ültő helyében simán megeszik hat-nyolc tányérral - akármelyikből.

Pár éve kollegális ebédet csaptunk Csúzán, a Kovács Csárdában, ahová azóta terveztem visszatérni. Idén augusztus végén eljutottunk - mondom ezt így, mert a Pécstől 80 km-re található horvátországi településre Siklósról egyszerűbben "ugrottunk át".

Mondogatják, hogy a szerbiai Pikec Csárdában még jobb halászlevet ehetünk, de az én ottani - igaz, egyetlen - tapasztalatom meglehetősen lehangoló. És ezen semmiféle csodás dunai kilátás nem változtat. Na mindegy, szóval Kovács Csárda. Amennyiben halászlevet ennénk, jelentkezzünk be előre, megijedni sem kell, mert értenek magyarul. Amikorra kértük, pontban ott volt az asztalunkon a kondér, kérésnek megfelelően vegyes halból, "közepesen" csípősen.

Miután alaposan belaktunk, még betoltunk egy palacsintát is, Woof klassz helyi bort ivott (szódával lazítva), aztán a végén bágyadt tiltakozásunk ellenére házi meggylikőrt is kaptunk (mondtam a pincérnek, én vezetek, mire ő: "akkor majd kevesebbet töltök").

Hogy milyen volt? Illusztrálom:


(Az a baj az ilyen bejegyzésekkel, hogy mire megírom, rámtör az éhség).

2013. szeptember 17., kedd

Szekszárdi állomások

A közelmúltban ismét Szekszárdra látogattunk (tudom, a blog most már kezd útikönyv jelleget ölteni). Mint általában - igazából mindig - A Kávé Házában kezdtünk, amely mostanra valóságos zarándok- és találkozó hellyé vált a Szekszárdra látogató turisták, átutazók körében. Annak ellenére, hogy külvárosi részen áll, a helyiek számára is betölti a kávéház funkcióját: bármely napszakban tévedtünk be, rajtunk kívül mindig voltak vendégek, és olyan sem történt még, hogy ne láttunk volna közöttük legalább egy szekszárdi borászt.

A borkóstolás előtt A Kávé Házába vezetett utunk a buszpályaudvarról

Az Iván-völgy (ahol a Kadarka-túrát rendezik) csak egy köpésre van a kávézótól, meg kell kerülni néhány panelházat, és a táj falusias jelleget ölt. A táblák eligazítanak, Németh János Pincészetét az is könnyen megtalálja, aki még sosem járt ott.


A kóstoló a nagy diófa alatt zajlott, családias, késő nyári hangulatban. Sokféle bort ittunk, de választani nem tudnék, melyik tetszett különösen, mert mindegyiket nagyon szerettük. 



A borász két korty közt megmutatta a pincét, elmesélte a hátteret, amit ilyenkor szokás, és amit a honlapon is elolvashatunk, de helyben meghallgatni - Németh János humorával fűszerezve - az igazi, egy pohár borral a kezünkben. Aztán ismét a diófa alatt ülve elröppent a délután - a bor beszélgetős ital.



Ez biztosan nem a legöregebb darab volt

Augusztusi idill

Kilátás a dombról az Iván-völgyre. Remélem, jövőre tudunk menni a Kadarka-túrára, idén sajnos kimaradt

2013. szeptember 14., szombat

Még egy kis Kis-Balaton

Annyi minden történt a legutóbbi bejegyzés óta, csak nem volt időm írni róluk, és valószínűleg nem is lesz, viszont a szerkesztőben meg ott áll a sok fotó várva, hogy közzétegyem, úgyhogy íme még néhány pillanat a Kis-Balatonról:

Békaebéd




Hattyúfiókák alvás közben. Fújt a szél, úgyhogy fél lábbal eveztek időnként, olykor egymásnak ütköztek