2014. február 27., csütörtök

Februári tesz-vesz

Gyakorlatilag eltelt a február, én meg szinte semmit sem blogoltam. Nem mintha nagyon sok mindenről írhattam volna, mert tombol az igazi téli uborkaszezon, de ha ez így megy tovább, egyre nehezebb lesz életet lehelnem szegény naplómba.

Viszont a februári szabadidőmet tényleg arra fordítottam, amire akartam: egész sokat festettem (fotók később), dolgozgattam szakmai cikkeken (remélem, lesz belőlük valami), jól haladtam a regénnyel. Ha belegondolok, legalább 90 ezer leütéssel gyarapítottam. A gmail üzenőfalára írom ki a számláló állását, a látvány igen motiváló (mint kiderült, írótársakra nézve is). Hol fog megállni végül a mutató? Fogalmam sincs... Az Ingókövek 650 ezer leütésig jutott, amin most dolgozom, ennél is több lehet. (Legalább lesz miből húzni).

Teljesen fantasy történet, amolyan hideg, unalmas téli estékre való. Szeretnék a végére jutni, mert szívesen írnék valami mást, de kényszerítem magam, hogy amíg ezt be nem fejeztem, addig nem vágom a fejszém újabb fába. Azt már most tudom, hogy nagyon hiányozni fognak a szereplők (folytatást nem tervezek). Többen vannak, és színesebbek, mint az Ingókövek karakterei, akadnak köztük - ha nem is vegytisztán, de - feketébbek és fehérebbek, ahogyan az egy epikus fantasynél gyakran megesik. Tulajdonképpen egy hasonlóság lesz csak az Ingókövekkel: ezúttal is az E/3-as nézőpontkarakterek szemén át látjuk majd a történetet.

Kicsit úgy tekintek rá, mint egy bonyolult szőttesre, amelyből utólag távolítok el szálakat vagy éppen horgolok bele egy újat. Csak elnagyolt vázlatot írtam, viszont a szereplőknek elég határozott célokat tűztem, és szinte kikövetelték maguknak az utat.

Emlékszem, tavaly nyáron az 1000 Teaházban, a könyvheti beszélgetés végén többen kérdezték, mit lehet tudni az új, készülő regényről. Annyira meglepődtem, tulajdonképpen lefagytam, hogy mit is mondhatnék el róla. Fülszöveget kellett volna rögtönöznöm. Azóta is meg-megkapom ezt a kérdést, úgyhogy lehet, elgondolkodom rajta, miként foglalnám össze a lényeget úgy, hogy ne lőjek le semmit. Ráadásul most már ideje volna "tesztelni", egyáltalán felkelti-e az érdeklődést...

A legnagyobb gondot valószínűleg a cím fogja jelenteni, mert most még annyi ötletem sincs, mint az Ingóköveknél volt. Munkacímként a Gondvánát használom. Szóval lesz benne egy tartomány, melynek határait különös sáv zárja le, aki átlépi nem talál vissza többé. Az ember azonban sosem adja fel, remélhetőleg fény derül a titokra, mire a történet a végére ér.


2014. február 6., csütörtök

Pálinkacímkék, alkalomra

A hosszú, borozgatással-pálinkázással töltött beszélgetések mindig alkalmat adnak a rajzolgatásra, szívesen firkálgatok szinte bármire, főleg olyan papírra, amik aztán felragaszthatók boros vagy pálinkás üvegre. A tartalomnak kihagytam a helyet, hiszen azt még nemesvámosi házigazdánk sem tudja előre, mivel gyarapodik majd a pálinkaszoba gyűjteménye.


Olyan pálinkával, amit a Részeges Én Kicsi Pónim szeret?


Vagy amit egészségügyi okokból fogyasztanak?


Arról nem is beszélve, hogy a tartalom határozza meg a kereket:







Másoknak fontos a színvilág...




Másoknak mindegy, csak hasson:



Mások az ittas állapotban kiagyalt szállóigékre vadásznak:








Néhányan testen kívüli élményekre vágynak:





Mindig van, aki intellektuális alapokra helyezi a dolgokat,


és olyan is, aki a jövőbe lát,


persze mindennek megvan a maga hátránya,


és az előnye,



bárhogy is, mindnek van kockázata,



de néha nem kell az élethez más, mint egy


és arra az esetre is van megoldás, ha elfelejtenénk, mit is akartunk az imént...



Egyszóval a pálinkák olyan sokfélék, hogy valójában mind másféle címkét érdemel.