2015. szeptember 30., szerda

Arrogáns autósok

Ma megmentettem egy nénit, hogy elgázolja egy tolató furgon. A sofőr nem figyelt, a tükörben a néni nem látszott, ráadásul háttal állt a furgonnak. Persze, hogy az autósnak állt feljebb, amikor - eddigre elöntötte agyamat a f... adrenalin -, kiabáltam, hogy mit csinál, majdnem elütötte a nénit!, mondván, "nem lát hátra". Ja, hogy akkor nyugodtan tolathatok, mert nem látok hátra? Melyik alternatív valóság KRESZ szabálya szerint?

A hétvégén meg egy bevásárlóközpont parkolójában gázoltak el minket majdnem, persze ott sem tetszett az autósnak, hogy miután az ő figyelmetlensége folytán ugrottunk félre a kocsija orra elől, szóvá tettem neki. Még be is mutatott. Ja, bocs, hogy majdnem elütöttél, és még neked nem tetszik. De ha kiszállsz a kocsidból, te is gyalogos leszel ugyanebben a parkolóban, és ugyanúgy marhára el fogod várni, hogy ne üssenek el - majdnem.

Valami baj lehet a hazai KRESZ oktatással, a közlekedési morállal, és ez most nem a szokásos "Magyarországon minden rosszabb" nyavalygás, mert a közelmúlt toszkánai tapasztalata alapján mondhatom, az (ottani) olaszok ügyesen, de korrekten, egymásra nagyon figyelve vezetnek (és nem száguldoznak).

2015. szeptember 13., vasárnap

Legyen már vége ennek a hétnek

Minél hosszabb egy táv, annál biztosabb, hogy lesznek olyan szakaszok, holtpontok, amikor minden nagyon rossz, minden nagyon fáj, és egyrészt megbánod, hogy beneveztél, másrészt megfogadod, hogy soha többet nem teszed.

Ez azonban semmi ahhoz képest, amikor három nappal a verseny előtt teljesen buta módon, egyetlen rossz mozdulattal megsérülsz, és amitől még a gyaloglás sem megy, nem hogy a futás. Rajtszám, programfüzet a kukában, feliratos technikai póló a szekrény mélyén. Majd valahogy magamhoz térek, mert ez az egész csak a pontocska az elmúlt hét i betűjének tetején.

2015. szeptember 6., vasárnap

Én, a futóbolond

Tavaly 5 km-ekkel kezdtem, aztán lett belőle 10-12, idén már párszor 15 km-es futás is. Tegnap pedig 20! Furcsa, hogy 2 óra 12 perc alatt megtettem egy akkora távot, amit máskor fél napig gyalog járunk. Nagyon jól esett, és mivel nem hajtottam magam, a végén sem éreztem, hogy most aztán kinyúlok, és sosem kelek fel többet. Sőt! Mára még csak különösebb izomlázam sem alakult ki.

Futás közben többször is megtaláltam azt a tempót, amikor arra gondoltam, "ezt a végtelenségig bírnám". Persze nem, de azért elég hosszú ideig, hogy végig tudjam futni a távot.

Nem úgy indultam el, hogy ma lefutom a félmaratont, futás közben magától alakult így. Se vizet, se energiaszeletet nem vittem magammal, és nem is kellett, igaz, nem is volt több 20 foknál, nagy melegben nem gondoltam volna meg magam út közben, hogy "na még egy kört!". Minél hidegebb az idő, annál ideálisabb a futásra.


Egyébként sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen sokat futok (és úgy általában is), amikor kajakoztam, inkább középtávokon, nagyon erős iramban kellett futnunk, nem is nagyon szerettük. A Camino után a hosszú távok megtételét is csak gyalog tudtam elképzelni. Még januárban sem fordult meg a fejemben, hogy nyáron 10 km-nél többet fussak. Erre tessék, jövő héten Wizz Air Félmaraton!