2017. március 15., szerda

Mindig van hova fejlődni

Mindig úgy érzem, csak megy az idő, de nem csinálok semmit, miközben mások azt kérdezik, hogy tudok egyszerre ennyi mindennel foglalkozni? Nem tudom, akkor mi lenne, ha ezt a sok holt időt is kihasználnám, pedig ez nem ilyen egyszerű, ez kedv kérdése is, és a holt időket alkotókedv híján legalább gyakran kitölti a futás vagy a túra, sőt, újabban a spanyol nyelvtanulás is érdekel.

Az utóbbi hónapokban több képet is festettem, amikkel viszonylag (nem nagyon, csak kicsit) elégedett vagyok. 






Tulajdonképpen egész jól haladtam a regénnyel is, végre újraolvasási-átírási fázisba kerültem vele, aztán ha ismét a szöveg végére érek, úgyis rájövök, hogy nem az lesz a befejezés, ami most még annak tűnik.

Mozgalmas volt az év eleje abból a szempontból is, hogy januárban a pécsi Zarándok Galériában az Ingókövekről író-olvasó-beszélgetős esten vettem részt, és emlékeim legmélyéről kellett elővennem ezt a "hogy is van ez a fantasy" dolgot. Ezután a helyi lapban és internetes felületén is volt velem egy rövid interjú, legutóbb pedig a Made in Pécsnek meséltem a Caminóról.

A túra-futó versenynaptár sem alakult eddig rosszul: elmentünk a PITE 30(!)-ra, ami jobban ment, mint vártam, pedig konkrétan Abaligetre menet, a rajt előtt 20 perccel döntöttük el, hogy nem a biztonságos 20 km-t választjuk. Aztán a Nőnapi Sétán is részt vettem, de csak a sétán, mert másnap lefutottam a Pécs-Harkányt, egyben. Ezzel régi futóálmom vált valóra.

Azt hittem, mindez elég önbizalmat (ha már edzettséget nem) ad a múlt vasárnapi Wadkanz Trail 31 km-ére (Budakeszi), amit főleg tapasztalatszerzésnek szántunk öcsémmel, a májusi mátrai páros terepfutóversenyre készülés jegyében. Féltávnál már végem volt, mint a botnak... 








2017. január 29., vasárnap

Téli Mecsek

A január két arca: a Csepegő-szikla és a Ferde-vízesés hó nélkül, -10 fokban, és egy héttel később Éger-völgy, Jakab-hegy hóval fedve.